1. fejezet

A mágikus sziget

   A hajó ködbe burkolózott, miközben beszéltek. Kagome félrehúzta a szalonban lévő szürke függönyt. Hallotta a víz csobogását, amint a hajó vas oldalának csapódik, bár alig látott az üvegnél tovább. Egy ponton, egy szabályos csíkba mintha erősebb lett volna a köd. S mikor áthaladtak ezen a vonalon, érdekes és baljós érzések támadtak benne. Az öreg elbeszélése, és ez a fullasztó köd. Egyik sem túl jó ómen, mit lehet mondani.

- Közeledünk!- suttogta Melon.

   A köd elkezdett oszladozni és a távolban egy sziget vészjósló körvonalai tűntek fel. Kagome beleborzongott, így hát inkább visszahúzta a függönyt és visszaült teázni. A fedélzeten szaladgálni kezdtek. A főbejáraton kopogtak.

-         Tulajdonos úr!- szólt a kapitány hangja.

-         Igen?

-         Itt vagyunk, száz méterre a kikötőtől.

-         Remek- mormogta Melon.

A hajó majdnem széttörte a mólót, ahogy kikötött. Hurkok tekeredtek az oszlopokra, palló csapódott a mólónak. Az utasok izgatottan lesétáltak. Inuyasha és csapata utolsónak maradt.

- Milyen furcsa. Egy modern francia műkedvelő egy vashajóval és egy különleges pisztollyal a középkorban- mondta Miroku.

   Azon a szakaszon, ahol kikötöttek, a part homokos volt. Ezt a részt pálmafák és halászkunyhók szegélyezték. Mögöttük erdő terült el. Kissé oldalt, a pálmafák és némiképp az erdő takarásában a homok éles, hatalmas sziklákra váltott. A sós habok nagy hanggal csapódtak a szürke köveknek. A sziget közepén egy monumentális vulkán emelkedett. Baljósan őrizte a sziget nyugalmát mely felbomlani látszott.

  A szigetlakók boldogan fogadták a vendégeket. A homokban fiatal fiúk álltak, kevés pénzért a part menti fogadókba vitték a vendégeket.

- Na, a cápák itt is lecsapnak - jegyezte meg Kagome. Végigsétáltak a parton.

-         Milyen cápák!- visított Shippou és Inuyasha lábába csimpaszkodott.

-         Azok, akik elszedik az ember pénzét-, magyarázta Kagome.

-         Nekem ez a hely nem tetszik-, jegyezte meg Sango. Kirara gazdája lábához dörgölőzött, mint a hízelgő vagy félő cica. A szellemirtó felvette az ölébe.

-         Oda menjünk!- sikította Kagome egy bambuszépületre mutatva. A ház fából készült, de félbevágott bambuszszárakkal vonták körbe. Két kötélhíd által összekötött, hosszú „lábakon” álló kunyhó volt. Egészen közel állt a parthoz. Kagome máris beviharzott.

-         Két szobát kérek!- támadta le az addig tétlen, kövér portást. Az ijedten hátrahőkölt az érdekes vendégek láttán, de mivel megszokta a fura jelenségeket, nem szólt semmit.

-         Kinek a nevét írhatom fel?- kérdezte.

-         Kagome Higurashi!

-         Rendben, menjenek át a másik kunyhóba!- utasította őket és virsliujját a háta mögött ajtóra emelte. Inuyasháék bólintottak és átküzdötték magukat a kötélhídon.

-         Keh! Csoda, hogy le nem szakadt!- morgott Inuyasha.

-         Jaj, Inuyasha! Nézd milyen szép szobát kaptunk! – mutatott körbe Kagome. Egyszerű berendezésű helyiség volt. Két kétszemélyes ágy, két kisszekrény és egy asztal négy székkel.

-         Hogy lesz az ágybeosztás?- kérdezte Miroku reményteli tekintettel.

-         Nem egyértelmű?- felelt Sango.

-         Tudtam, hogy mégis szeretsz!- mosolygott a szerzetes.

-         Egy fenét! Kagomével alszok! – csattant fel a lány. Miroku csalódott képet vágott.

-         Fedezzük fel a szigetet!- lelkesedett Kagome.

-         Menjünk vele, mert különben kicsapja a hisztit-, súgta Miroku. Inuyasha megvonta a vállát és követte a fiatal miko-t.

Kint bár beborult. Nehéz, szürke felhők gyülekeztek a sziget felett és baljós árnyakat vetettek arra. A Nap teljesen eltűnt és fénye nem hatolt át a felhőrétegen.

-         De hát, mi történt?- kérdezte Kagome tekintetét az égbolton tartva. A többi vendég is ugyanezt tette. A part sutyorgástól lett hangos, és a helybéliek mind eltűntek.