4. Fejezet: A vérszomjas szellem

Akimoto vacogva feküdt a lovasszekér alatt. A nő verejtéke
ragadós, forró masszaként hatolt a ruhája alá. Fogai
kétségbeesetten kopogtak szájában, kezei tehetetlenül
rázkódtak a félelem miatt, miközben remegő szemeit, mik
könnyekkel teltek meg, a kerekek fele szegezte. Tompa
sziszegést hallott. Látta, amint óriási karmok csapódnak a
földbe. Levegőt sem mert venni, vörösödő arca elfojtott
sikítását takarta el. Hallotta, amint a szörnyeteg morog,
majd a levegőbe szippant. Biztos megtalálja, és akkor
széttépi! Darabokra fogja tépni! Fagyos csend következett. A
szörny megállt, szimatolását abbahagyta. A csendet kimért,
éhes sziszegés borzolta meg. Akimoto ruháját nedves forróság
öntötte el. Lassan elkezdett hátrálni, hogy ki tudjon törni
a szekér másik oldalán. Közben a szétmarcangolt lovakra
tekintett. Jó ég...Hirtelen a bestia förtelmes,
krokodilszerű pofáját a szekér alá csapta és rideg
hüllőszemeivel a nőre meredt. A feyegető állkapocs az orra
előtt csapódott össze, de nem érte el. A nőből kétségbeesett
sikoly tört elő. A szörnyeteg szája újra kitárult, elöntve
Akimoto látóterét, ki már a fogakat se látta, csak a
tekergő, húsos nyelvet és magát a lény gyomrát. Készült
arra, hogy az agyarak belemélyednek a húsába, de hirtelen a
szörnyből fájdalmas sipítás tört elő. A nő végre kijutott a
szekér alól. Látta, amint a bestia holtan elterül a földön
és kigúbadt, elvörösödött szemeivel rá mered. Akimoto az
erdő fele tekintett. Fehér hajú alak állt a szélben. A nő
kezeit kitárta, hogy köszönetet mondjon megmentőjének,
miközben szemei hálás csillagokkal teltek meg:
-Köszönöm!
Az alak kinyújtotta vibráló kezeit. Akimoto arcára fagyott
mosolyáról halk suttogás hallatszott:
-Ne...

5. Fejezet: Inuyasha Sesshomaru ellen

Sesshomaru nyugodtan meredt maga elé a fák árnyékában.
Rebbenés nélküli, csendes szemeit Jakenre és a játszó Rinre
szegezte. A kislány vidáman hancúrozott a kis démon körül,
ki kiabálva próbálta oktatni Rint. A lány nem törődött a
goromba Jakennel. Rakoncátlan lábaival köröket írt le, utána
a bokrok közé szaladt. Jaken utána loholt. Sesshomaru
fegyelmezett arcával rájuk nézett. A szél hidegen
meglobogott. A szellem rideg tekintetét oldalra szegezte.
Inuyasha állt vele szemben. A fiú szája dühödten vicsorgott,
miközben elszánt kezeivel erősen megmarkolta a Tetsuigát.
Sesshomaru nyugodt hanggal megszólította dühös öccsét:
-A változatosság kedvéért te keresel fel, hogy megölj?
-Fogd be! Rengeteg ártatlan embert lemészároltál, ideje
megfizetned!
Sesshomaru nem szólalt meg. Lassan felállt, kezét
kinyújtotta, mi fenyegetően ragyogni kezdett. Inuyasha
ordítozva megindult, feléje csapva kardját:
-Most MEGHALSZ!
A fényes ostor sziszegve megindult és körülcsavarta a
Tetsuigát. A félszellem szemeit egy pillanatra elvakította a
sercegő csáp, mi elborította a kardot, de nem sok ideje
maradt arra, hogy ezzel törődjön, mert Sesshomaru maga fele
rántotta az ostort vele együtt. A szellem visszahúzta a
ragyogó csápot és előrántotta a Toukijint. Inuyasha
megfékezte lábaival Sesshomaru fele „zuhanó” tetsét, mert
majdnem a csillogó pengébe lökte a szellem. A Tetsuiga és a
Toukijin összecsapott. Mintha pattogó villámok csaptak volna
elő a két kardból, amint azok csattogva egymásnak ütköztek.
Inuyasha kissé meghátrált, miközben nyálazva elkiáltotta magát:
-Szélborda!
A Tetsuigából mindent átható fényvihar robbant elő, minek
utjából Sesshomaru könnyedén kitért, ki a magasba dobta a
kardját. A félszellem egyik kezére rátekeredett az ostor, mi
sziszegve megfodorta a levegőt, majd vonagolva a földhöz
hajította. A szellem a levegőben kecses könnyedséggel
elkapta a kardot, minek pengéje fenyegetően felszikrázott a
nap vakító sugarai közt. Sesshomaru tekintete nyugodt volt,
de szemeinek mélyén csillogott a düh, amint földön heverő
öccsére tekintett. A szellem megperdült a levegőben, ruhája
kísértetiesen meglobogott a fagyos szélben. Sesshomaru
halálos nyílként omlott alá a nap szikrázó sugaraiban
fürödve kezét magasba lendítve a karddal:
-Még mindig nem tudod hol a helyed...
A Toukijin éle belemélyedt Inuyasha homlokának bőrébe,
feltépve azt, miközben belőle halvány vörösség csorgott alá,
végignyalva a fiú állát, nedvessé téve a talajt. A Tetsuiga
remegve küzdött Sesshomaru ellen. Inuyasha semmit sem
látott, csak a mindent elöntő pengét és szeme sarkában a
vérét, minek sós bűze az orrába hatolt. Inuyasha dühödten
ellökte magától a szellemet, ki újból neki rontott. A két
kard süvítve újból egymásnak csapódott. Sesshomaru fagyos
arcán halvány mosoly kúszott fel:
-Te akarsz megölni? Védekezni is alig bírsz...
Inuyasha hirtelen a magasba ugrott. Sesshomaru követte. Egy
erős mozdulattal elékerült. A fiú lábaival elrugaszkodott a
levegőben, amint megrúgta bátyát, kinek kegyetlen szemei a
Toukijin szikrázó pengéjén tükröződtek.
-Szélborda!-üvöltötte el magát újra Inuyasha.
Sesshomaru ismét kitért a támadás elől elégedett arccal
rámeredve a fáradó fiúra csendes szemeivel:
-Gyenge kis lény vagy....
-Olyan furcsa, hogy ez a gyenge kis lény már annyiszor
legyőzött!
Alig értek a földre, feszes lábaik újra elrúgták maguktól a
talajt. A kardok csapkodása megtöltötte a levegőt. Hirtelen
Inuyasha fáradtan a földre rogyott. Remegő kezeivel
megszorította a vállát. Dühös szemeit az ujjaira szegezte,
mik mögül a habzó vér bugyogva tört elő meleg masszába
áztatva ruháját. Sesshomaru mögötte állt pár méterrel. A
szellem lassan megfordult és a fiúra meredt. Inuyasha nyögve
felállt. Kardja felcsillant a napfényben. A fiú elszántan
felüvöltött:
-MEGHALSZ!
Hirtelen, mint valami mennyei csoda, a sűrű bokrok közül Rin
futott elő. A kislány kezeit a szellem lába közé fonta és
tiltakozó, derengő szemeit Inuyashára szegezte, miközben
remegő szája mögül a kétségbeesett szavak hatalmas súlyként
a félszellemre omlottak:
-Ne bántsd Sesshomarut!
Inuyasha megtorpant. Megdöbbentten a lányra tekintett. Rin
ordítozni kezdett, majd fejét Sesshomaru ruhájába túrta
elállva könnyei útját, mik csillogva töltötték meg a levegőt:
-Nem bánthatod! Nem engedem! Nem engedem hogy bántsd!
Hirtelen Sesshomaru felkapta a fejét és arany szemeivel a
bozót fele tekintette, miből Jaken hörgő hangja halatszott.
A szellem a sűrűbe rontott magára hagyva Inuyashát, ki
néhány másodpercig még farkasszemet nézett Rinnel, ki dühtől
hullámzó szemeit rá szegezte, mikben megvetés csillogott,
mintha egy förtelmes gyilkos előtt állt volna. Utána a lány
is eltűnt a bokrok közt. Inuyasha nem értette. Zavarodott
tekintettel utánuk tekintett, de hirtelen lábait féktelen
zsibbadás öntötte el, mi görcsbe rántotta verejtékző testét.
Mielőtt minden elsötétült volna előtte, még meglátta Kagome
ijedt arcát, majd mindent elnémított a csendet rikoltozó semmi.

6. fejezet: A találkozás

Sesshomaru sárga szemeivel Jaknen testére pillantott.A kis
démon ében, üres szemeit a nagyúrra szegezte, szája megállt
a lecsukódásban, miközben belőle elfojtott csend
rikoltozott, görcsös kezeivel szorongatva a levegőt. A
szellem halk szemeit a tátogó sötétség fele szegezte, miben
fehér árny alakja vált láthatóvá. Az ében sűrű feneketlen
mélyéről kegyetlen szempár ragyogott fel és egy vörös
félhold. Sesshomaru kezei fenyegetően megroppantak, szemei
hidegen hunyorogtak. Tökéletesen higgadtak tűnt,
félelmetesen nyugodt tekintete nem árulkodott félelemről,
pedig a szemében csillogó ragyogás mélyén lapult
valami...Valami elfojtott érzelem...
Nem sírhat! Nem! Nincs joga hozzá!
A fehér alak lassan közeledett, mint egy kísértet. Először
fehér ruhája vetkőzött ki az éjből, lobogó hajával, utána
finom ajkai, végül az érzelmek nélküli arany szempár. Mintha
egy tükör előtt állt volna Sesshomaru előtt. Az alak
vérfagyasztó tekintete, fehér haja, a félhold a homlokán
hasonlított a szellemre, egyetlen jelentős dolgot kivéve. Az
idegen nő volt. Kezében Jaken megkaparintott botja virított.
Sesshomaru elővette a Tensaigát és lesújtott vele a halott
Jakenre. A kis démon felkapta tekintetét. Értetlen szemeit a
két egymással szemben álló szellem közt ingáztatta. Jaken
dühösen Sesshomaru fele mordult:
-Ez a bestia megölt nagyuram. Végezz vele nagyuram amiért
orvul megtámadott és elvette a botomat!
Sesshomaru szemei megrebbentek:
-Félre Jaken.
A nő fagyosan megszólalt:
-Rég találkoztunk Sesshomaru.
-Hayu...Úgy tudtam régen meghaltál...
-Hamisak a pletykák. Nem olyan könnyű engem elpusztítani,
ahogy téged sem.
Jaken szemei kigúbadtak. Csak most esett le neki a
döbbenetes tény, hogy miért hasonlított annyira a nő
Sesshomarura:
-Nagyuram! Ez nem lehet igaz, ez csak valami trükk. Ő a
te...A te?
-Igen Jaken...
Hayu hideg arcán apró mosoly törte meg a jeget:
-Olyan szép vagy mint apád...De elhagyott. Egy közönséges
halandó miatt.
-Mit akarsz?
Hirtelen Rin rontott elő a bokrok közül. Döbbent tekintetét
a két szellem fele szegezte. Hayu kezeit lassan kinyújtotta.
Karmai ragyogni kezdtek. Az ostor sziszegve takergett elő
belőlük, mint egy megbűvölt kígyó vonagolva csapkodva a
levegőt. A nő jeges szemeit, mikre fenyegető sötétség
borult, Rinre szegezte. A ragyogó ostor a lány fele kapott.
Rin kezeit maga elé kapta. Sikoltani se maradt ideje.
Hallotta, ahogy az ostor felhasítja a levegőt, de nem érte
el. Hayu szemeiben parány döbbenet csillogott. Szája apró,
csalódott grimaszba torzult:
-Látom nem csak külsőleg hasonlítasz apádra...Szégyent hozol
rám!-azzal a Rin előtt álló Sesshomarura csapta újra
ostorát. A szellem nem tántorodott meg, mintha nem is érezte
volna a csapást. A nő ajkai mögül dermesztő szavak gomolyogtak:
-De látom a hidegvéredet tőlem örökölted...
Sesshomaru és Hayu ostora néhány pilanatra egymásba
gabalyodott, majd különválva egymásba csapott hideg villanás
fényével borítva el a levegőt. Rin ijedten kuporodott
félelemtől megbénult Jaken mögé. Sesshomaru hirtelen előre
rántotta kezét. Hayu szemei kigubdtak a meglepettségtől. A
szellem könyörtelen ujjait a nyaka köré csavarta. A nő
gonoszul sziszegett:
-Mire vársz? Ölj meg!
Sesshomaru fagyosan meredt rá annyára. Hayu hangjában
csalódottság csengett:
-Gyenge vagy...Mint az apád...
A nő kitépte magát Sesshomaru karmaiból és egy gyors
mozdulattal elvette tőle a Tensaigát. Hayu a kardra meredt:
-A tiedet nem védi varázslat. Tehát ez az
örökséged...Szánalmas...-azzal rideg szemeit Rinre
szegezte-Őt megsiratnád?
Sesshomaru megindult a nő fele, de nem tudta elérni. Hayu
köddé vált, hangja visszhangozva hullámzott:
-Nem mindent örököltél tőlem...
A szél szárnyán szinte szelíden szálltak a szavak:
-Szem sosem láthatja...Végső nyughelyét ki őrzi, titkát soha
fel nem fedi...
Sesshomaru szó nélkül sarkon fordult, mintha semmi sem
történt volna. Pedig Hayu magával vitte a Tensaigát és Jaken
botját. Az eső kövér cseppekben esni kezdett...