-         Miről beszél?- kérdezte Inuyasha.

-         Az, aki mindannyitoknak fájdalmat okozott, Naraku, akit nem ismertek- mindegyik tudta, mi a saját fájdalma, de hogy a másoké mi, azt nem. Totosai folytatta.

-         Inuyasha, mikor hétévesen idekerültél, láttam a szemedben, hogy te leszel az egyik harcos. Nikimi-Tama. Sango, mikor beléptél ide, észrevettem, az akaraterőd és a bosszúvágyad mindent legyőzött. Fushigi-Tama. Kagome, te olyan vagy, mint az apád. Sakimi-Tama. Miroku, a kitartásod és a bátorságod rendkívüli. Arami-Tama.

-         És mi ez a sok Tama?- kérdezte Kagome.

-         Naraku egy dolgot akar. A Shikon-no-Tamát. Ez egy szent ereklye. Sango anyja találta meg, egy ásatáson. Gyönyörűsége és egyedisége miatt rengeteget ér a feketepiacon.

-         Ha Naraku megkaparintja, hatalmas vagyonra tehet szert-, egészítette ki Sango, és levette a nyakából az Ékkövet. Letette az asztalra.

-         Ez az- mondta Totosai.

-         De, nekünk mi a dolgunk?- kérdezte Kagome.

-         Nektek meg kell küzdenetek Narakuval.

-         De hát, Naraku nagy erővel bíró harcos- hüledezett Sango.

-         De ti is hasonló erővel bírtok. Ezt bizonyítja, hogy a sors ma hozott össze titeket- Ekkor egy motor csapódott be az ajtón. A motoros meg akarta szerezni az Ékkövet, ami az asztalon maradt, de Kagome elmarta előle. A motoros kihajtott.

-         Ez, ez mi volt?- kérdezte megilletődve Kagome.

-         Naraku!- bólintott Totosai.

-         De hol kezdjük a keresést?- kérdezte Inuyasha.

-         Azt hiszem, tudom- Sango felemelt a földről egy üvegszilánkot. A szilánkon alvadt vért és egy cipő lenyomatát látta. Miroku is megismerte az üvegdarabot.

Így hát elmentek az öreg épülethez. Bementek. Mindenhol sötétség uralkodott. Két év kosza rakódott le mindenhova. Sango bekapcsolta a zseblámpáját. Kagome közel húzódott hozzá és gyanakvóan jobbra-balra nézelődött. Miroku haladt elől, Inuyasha hátul. Mindketten zsebre tették a kezüket. Az egyik sarokban megmozdult egy patkány. Kagome összerezzent.

-         Olyan ijesztő ez a hely!- suttogta. Miroku megállt. Még mindig székek és asztalok között mászkáltak.

-         Mi az?- kérdezte Inuyasha. Miroku nem válaszolt. Sango előrement. A földön rengeteg törmeléket látott és egy törött széket. Mirokura pillantott, aki lehajtott fejjel állt. Az egyik asztalon egy újság hevert. Sango odaszaladt és felvette. A főcím ez volt: Verekedés a kocsmában. Egy kép is volt hozzá, amely ezt, helyet ábrázolta. Sango elolvasta. „Meghalt a 15 éves Ayame Hugigura. A verekedés hevében elvágták a torkát.” Miroku minden szónál összerezzent. „A fiatalember összetört a támadó fején egy széket. A férfit a kórházba vitték, de eltűnt, miután magához tért.”

-         Mi ez?- kérdezte, mintha Mirokutól várta volna a választ.

-         Nem tudom. Két évvel ezelőtt kitört egy verekedés itt. Azóta nem járt erre senki.

-         Csak te. Emlékszel még a keddre?

-         Hogyne- mosolyodott el. 

-         Milyen keddre?- érdeklődött Kagome.

-         A múlt keddre- avatta be Sango.

-         Akkor vertem meg Inuyashát a boltban.

-         Tényleg! Köszi Sango, hogy hazavittél!- csapta össze a tenyerét Kagome.

-         Itt csúsztam meg azon a rohadt üvegen!- morgolódott Sango.

-         Aha. Értem. De mi a következő hely, mert itt nincs nyom!- nézett körül Sango.

-         A kórház- indult Sango az ajtó felé.

El is mentek a kórházba, ahonnan egyszerűen kidobták őket.

-         és most?- simogatta Kagome a fenekét, hogy tompítsa a fájdalmat.

-         Irány a temető!- nyögte Sango.

A temető csendes és hangtalan volt, egy lélek sem járt benn, Sango csapatán kívül.

- Hogy is hívták azt a lányt?- gondolkodott Kagome.

- Ayame Hugigura- válaszolt Miroku.

- Fura neve van - mondta Kagome.

- De ennyi sír között hogy akarod megtalálni?- kérdezte Inuyasha, és megnézte az egyik síron a nevet. A gondnok éppen egy sírt ásott fel.

- Elnézést!- köszönt neki Sango. A gondnok egy cigit szívott, és rátámaszkodott az ásójára.

- nem tudja, merre van Ayame Hugigura sírja?- kérdezte Kagome. A Hugigura előtt egy kicsit elgondolkodott.

- Fura neve van - jegyezte meg halkan újra. A gondok, megmutatta az irányt, és nemsokára meg is találták a fehér kőtömböt, tetején egy kőgalambbal, középen egy copfos lány mosolygós képével.

- Ő az!- nézte Sango.

- Itt nyugszik Ayame Hugigura. Élt: 15 évet. Itt a két évszám. Mindig hiányozni fogsz!- olvasta a sírfeliratot Inuyasha.

- Fura neve van- jegyezte meg Kagome.

- Kagome!- szólt rá Sango.

- Ki ez az Ayame Hugi…

- Hugigura. A lány az újságcikkből. 15 évesen halt meg, egy kocsmai verekedésben- mondta el Miroku.

- Aha. És most hogyan tovább?- törte meg Kagome a csendet.

- Ennek a Hugirurának volt valami köze Narakuhoz, mert Naraku előttünk járt a régi kocsmában- mondta Sango és körbejárta a sírt.

- de itt nincs semmi-, rázta meg a fejét.

- De valahol csak folytatjuk- esett kétségbe Inuyasha.

- Várunk egy kicsit. A láncszemek külön állnak egymástól- mondta Sango.

- Menjünk egy étterembe!- ugrált Kagome.

- Ok. De nem válhatunk szét! Naraku éppen erre vár- mondta Miroku. Tehát elmentek egy étterembe, ahol tömték magukat.

 - De ez a Naraku, mi kárt okozott neked?- kérdezte Kagome Sango-t.

- megölte az apámat és az öcsémet.

- Uh! Bocsi. Nem tudtam.

- Igazán semmi baj. Halljátok, valahol éjszakázni kell.

- De hol? Totosai-hoz nem mehetünk, Kagoméhoz gondolom, hogy nem- sorolta Inuyasha, aztán odahívta a pincért és leadta négyük rendelését.

- Akkor megyünk hozzám!- mondta Sango.

     Miután elköltötték nem éppen szegényes vacsijukat, ellátogattak Sango lakására.

-         De szép lakás! És milyen nagy!- áradozott Kagome. Miroku egy falon függő képet nézett meg.

-         Te ismerted a halott lányt?- kérdezte.

-         Tulajdonképpen nem. Csak egy ideig együtt kéziztünk, aztán neki olyan finom teste volt, nem bírta. Kagome, segítenél?- Sango kivett néhány pokrócot a szekrényből és Kagoménak adta, aztán turkált még többért.

-         Miroku valahonnan ismeri azt a Hugi…-t. De honnan?

-         Valaki alszik a kanapén. Van két plusz ágy. Az öcsémé és az apámé. Apámé franciaágy, úgyhogy alhattok benne ketten is…

-         Én alszok az egyikben!- jelentkezett Kagome. Inuyasha és Miroku majdnem harcoltak azon, hogy ki aludjon a másikon. Végül Inuyasha nyert, és Sango megágyazott Mirokunak a kanapén.

-         De otthonos! Szívesen élnék itt!- gondolta Miroku, miután mindenki elment aludni.

-         Drága Ayame! Ha itt lehetnél velem!- sóhajtott. Valami zörejt halott. A konyha felé nézett, amit csak egy bárpult választott el a nappalitól. Rálátott a hűtőre. Sango szedett ki belőle valamit.

-         Mit keresel itt ilyenkor?- suttogta.

-         Kaját! És ha jól tudom, ez az én lakásom- Sango kivett egy joghurtot a hűtőből, és kiült az erkélyre. Miroku követte. Egy ideig nézte, ahogy a lány eszi a joghurtot, aztán felnézett a csillagokra.

-         Nézd! Az ott a Göncöl-szekér!- mutatta Sango, aztán lenyelte a falatot.

-         Így értesz a csillagokhoz?

-         Még anyám tanított meg rá, kiskoromban.

-         Az én anyám nem tanított semmire. Igazából lelépett miután megszülettem.

-         Oh. Az nem túl kellemes. Kislánykoromban mindig az ásatáson rohangáltam. Valamikor összekutyultam a kicsi tárgyakat, és eltörtem a cserepeket. Az öcsém általában csak homokvárat épített- Sango visszament a szobájába aludni, de Miroku még nézte egy ideig a csillagokat.

-         Jó reggelt!- Kagome ásított és nyújtózott egyet. Sango egyik régi pizsamájában aludt. Leült az asztalhoz.

-         Hogy telt az éjszaka?- kérdezte Inuyasha.

-         Jól. Sango hol van?

-         Elment boltba- válaszolt Miroku. Kagome kutatni kezdett a hűtőben.

-         Már megnéztük, nincs benne semmi-, mondta Inuyasha.

-         Dehogynem! Joghurt, meg sajt, meg tej, meg ásványvíz.

-         Lánykaja!- morogták egyszerre. Miroku felugrott a fotelból, és kikapta Kagome kezéből a tejet. Elkezdte mohón nyelni.

-         Pfuj! Ez után azt várod, hogy mi is igyunk belőle?- hajolt el tőle Kagome. Erre Inuyasha kikapta Miroku kezéből, és ő is hasonlóan kezdte inni.

-         Undorítóak vagytok!- indult Kagome a pirító irányába.

-         Megjöttem!- szólt Sango az ajtóból és letette a kosarat a konyhában.

-         Megjött a reggeli!- kiabált Inuyasha. Felemelte örömében a kezét, és majdnem kiverte Miroku szemét.

-         Verd már ki a szemem!- kajabált Miroku. Majdnem szétverték a konyhát, úgyhogy el kellett menniük valahova reggelizni.

-         Van valami újság?- kortyolt Kagome a kávéjából, miközben Sango az újságot olvasta.

-         Semmi.

-         És hol folytatjuk a nyomozást?- kérdezte Miroku, és megvajazta a pirítósát.

-         Azt hiszem vissza kéne menni a temetőbe. Valami biztos van ott!- mondta Sango.

-         Hát, itt nincs semmi!- Kagome hozott egy csokor virágot, azt rendezgette.

-         Szervusztok!- szólt egy hang hátulról. Miroku megremegett. Egy középkorú nő állt mögöttük, virággal a kezében. Egy piros kötött pulcsit és bordó szoknyát viselt. Sötétbarna haját feltűzte, szinte fekete szemei mélyen ültek az arcán. Kedvesen mosolygott.

-         Talán ismerétek a lányomat?- kérdezte, és lerakta a csokrát Kagome csokra mellé.

-         Nem. Csak nyomozunk- mosolygott Kagome. Miroku közben hátrahúzódott.

-         A lányom két éve halt meg, méghozzá egy kocsmai balesetben. Valahogy verekedés tört ki, és megölték.

-         Igen ezt olvastuk az újságban. De nem tudja, hogy volt e a lányának ellensége?

-         Azt nem tudom. Úgy tudom, hogy az udvarlójával ment oda. Őt a temetés óta nem láttam. A lányom nagyon szeretett kézilabdázni, csak abba kellett hagynia.

-         Tudom. Fél évig egy csapatban játszottunk- mondta Sango.

-         Nem emlékszik az udvarló nevére?- szállt be Inuyasha.

-         Nem pontosan. Valami M-mel kezdődő név volt. De várjatok. A lányomnak volt egy másik udvarlója, akit elutasított. Arról meg pláne nem tudok.

-         Köszönjük a segítségét- tette a vállára a kezét Inuyasha.

-         Nagyon szívesen- a hölgy felállt és elment.

-         Miroku, de szótlan voltál- szólt Sango.

-         Hüm?- Miroku eddig egy másik sír írását próbálta kibogozni.

-         Nem figyeltél?- förmedt rá Kagome.

-         Nem.

-         Na mindegy. Nem lettünk sokkal gazdagabbak.

-         Nekem suliba kéne mennem!- bökött az órájára Kagome.

-         Irány az iskola! Kikérlek egy hétre!- indult Sango. Amíg bent voltak Inuyasha a tablókat nézte.

-         Éljen! Egy ideig nem megyek suliba!- ugrált Kagome.

-         Sango, nézd!- szólt Inuyasha. Sango megnézte a tablót. A tablón ott állt Ayame Hugigura.

-         Itt van a lány. De ez még nem nyom, sajnos- jegyezte meg Miroku.

-         Tudom, de nézd!- Inuyasha Ayame vállára mutatott. A vállánál egy apró fej látszott. A fekete-fehér kép sajnos eléggé eltorzította a fejet, ezért nem lehetett azonosítani.

-         El kell mennünk, bevásárolni!- mondta Sango, miután kiértek az épületből.

-         Minek?- kérdezte Inuyasha.

-         Hogy legyen kajánk!- válaszolt Kagome. Ezzel elmentek a bevásárlóközpontba. Kagome tolta a kocsit, Sango pedig nézegette a bevásárlólistát.

-         Vegyünk marhakonzervet!- mondta Inuyasha.

-         Vegyünk!- hagyta rájuk Sango. Ígyhát 8 hatalmas szatyorral tértek haza. Miroku és Inuyasha rögtön levágták magukat a TV elé.

-         Fiúk!- morogta Kagome.

-         Az öcsém és az apám is ezt csinálták. A házimunka meg rám maradt!- nevetett Sango.

-         De most van egy segítséged!- Kagome elrakta a konzerveket.

-         Mi lesz a vacsi?- kiabált ki Inuyasha.

-         Ha minden jól megy, lasagna!- válaszolt Sango.

-         Hmm! Az jó!- szagolt bele a levegőbe Kagome, bár semmi illatot nem érzett. Sango nevetett rajta.