4. rész: Inuyasha vallomása

Kagome és Inuyasha visszamentek a többiekhez.

Teltek a napok, de Inuyasha egyre „rosszabbul” érezte magát. A szeme mindig Kagoméra tévedt és akkor alig bírta megállni, hogy ne rohanjon oda hozzá, és ne csókolja, vagy ne ölelhesse meg. 

Egyik este mikor a lányok elmentek fürödni és már Miroku is indult volna utánuk akkor olyan dolog történt, amire szerintem senki még álmában sem gondolt volna.

-         Miroku! Hová mész?

-         Szerinted? Oda, ahová mindig is szoktam, amikor a lányok fürödnek!

-         Miroku várj, én is megyek!

-         Állj meg! Ki vagy te és mit műveltél Inuyashaval?

-         Nyugodj már le te bolond én, vagyok az!

-         Inuyasha miért akarsz velem jönni eddig mindig majdnem kitekerted a nyakam, mikor a lányok közelébe akartam menni mikor fürödtek.

-         Jaj, Miroku nem tudom, mit tegyek? Minden nap egyre nehezebb, már alig tudom féken tartani magam.

-         Inuyasha mégis miről beszélsz?

-         Miről-, miről? Nem egyértelmű? Kagoméról!

-         Na szóval innen fúj a szél. Szereted Kagomét, igaz?

-         Miroku! Nem egyszerűen szeretem, magamnak akarom, asszonyommá akarom tenni, azt akarom, hogy örökre velem maradjon!

-         Inuyasha és mi lesz Kikyouval?

-         Ő már halott és már egyáltalán nem érdekel! (ebben a pillanat Kikyou semmivé lett valahol)

-         Akkor drága barátom nem tudok mást tanácsolni csak azt, hogy minél hamarabb valld be az érzelmeidet Kagoménak!

-         És, ha visszautasít?

-         Az kizárt dolog. Ő is viszont szeret. Bízz bennem!

-         Rendben van, akkor majd holnap bevallok neki mindent!

A lányok éppen akkor értek vissza mikor a fiúk befejezték a beszélgetést.  Ennek csak Miroku nem örült.

Inuyasha másnap sem akart továbbállni, ezért még aznap is ott maradtak, mivel senki sem akart a hanyouval veszekedni és ők is szerettek volna egy kicsit pihenni.

Kagome egy idő után megunta a henyélést, ezért elment gyógyfüveket gyűjteni. Megkérte Sangot, hogy kísérje el, de mivel ő Miroku levakarásával foglalkozott így magára maradt. /vagyis ő úgy hitte/

-         K… Kagome! É… én nem m… mehetnék veled? – Inuyasha fülig vörös volt, de megkérdezte.

-         Persze!

Azzal elindultak az erdő belseje felé. Egész úton alig szóltak egymáshoz. Végül Kagome törte meg a csendet:

-          Inuyasha! Elárulod végre, hogy mostanság miért viselkedsz olyan furcsán? Egyszerűen nem tudok kiigazodni rajtad.

-          Kagome tudod minden Kouga, Miroku és az álmaim miatt van.

-         Inuyasha nem értem! Magyarázd el, legyél szíves!

-         Kagome kérlek, üljünk le!

-         Rendben! – azzal leültek egy nagy fa gyökereire.

-         Kagome! É… én szóval az van, hogy ö… ö… ö…

-         Inuyasha! Ha nem tudod elmondani, akkor nem foglak megérteni. Tudod mit? Mutogasd el!

-         Az nem tetszene.

-         Akkor mondd már el, hogy mi bajod van! – Inuyasha egy nagy levegőt vett és…

-         Kagome szeretlek téged és, azért viselkedtem furcsán, mert nagyon nehezen tudom visszafogni magam. Kagome ölelni és csókolni szeretnélek. Fel szeretném fedezni a tested minden szegletét.

Gondolom nem is, kell mondanom, hogy Kagoménak elállt a szava. Csak motyogni tudott, de azt sem lehetett érteni. /még szerencse, hogy nem szívbeteg/