***Kill Naraku***
sango-chan15 2006.01.07. 09:45
19. fejezet: A szív fájdalmai
19. fejezet
A szív fájdalmai
Sango felemelte a fejét. Miroku ott feküdt mellette, és éppen tápászkodott fel. Felsegítette Sangot. A hátuk mögött ott ült a földön Momoko és Akim. A falban egy lyuk tátongott. Akim és Momoko is felálltak. Akim morgott valamit arabul.
- Mi?- kérdezte Momoko.
- Rohadt vén szatyor!- ismételte a fiú.
- Ja!
- Kösz!- porolta le magát Sango.
- Semmiség. Jól vagy?- nézett körül Miroku. Közben újra eldördült a pisztoly.
- Na jó! Így járunk, ha öregasszony kezébe fegyvert raksz- megpróbálta elszedni Kaname asszony kezéből a pisztolyt, de az újra lőtt, fel a plafonra. Egy vasdarab leesett, pont Miroku és Akim fejére. Momoko megcsókolta szegény férjét, hátha azzal feléleszti. Sango nem utánozta, inkább rázogatta és könyörgött az alanynak.
- Miroku, kérlek, ébredj fel! Hallod! Ébredj már fel!- Akim közben felült és Momoko a nyakába ugrott.
- Próbáld ki te is!- ajánlotta Momoko.
- Tudod mikor!- válaszolt Sango.
- Miért? Biztos örülne neki!- mondta, Akim a fejét simogatva.
- Ayame!- nyögte eszméletlenül Miroku.
- Na, pont ezért!- válaszolt Sango.
- Az a helyes kislány az ásatásokról? De ő már halott- gondolkodott Akim.
- Igen, de ő még mindig szereti azt a vörös hajú szellemet- magyarázta Sango.
- Sango, csak nem vagy féltékeny?- kérdezte Momoko.
- Én? Féltékeny? Ne viccelj!
- De bizony! - folytatta Akim.
- Akim! Ha nem akarod, hogy valamit a fejedhez vágjak, akkor inkább hagyd abba!
- Igaza van!- helyeselt Momoko.
- Ez rád is vonatkozik!- Momoko és Akim nevettek. Akim mondott valamit arabul. Sango hátrafordult. Momoko látszólag megértette.
- Mit mondtál?- kérdezte Sango.
- Semmit!- nevetett Akim. Közben Miroku felült.
- Na, csók nélkül is ment- jegyezte meg Akim. Momoko visszafojtottan nevetett. Sango dühös pillantást vetett rájuk.
- Mi van? Milyen csók?- nyögte Miroku.
- Semmilyen. Az a vénlány le akart lőni, de- erre újabb lövés dördült. Hirtelen a menekülő Inuyasha és Kagome jelentek meg a lépcsőn és majdnem belebotlottak Kaname asszonyba. Erre visszaindultak a tetőre, utánuk Sango és Miroku, utánuk pedig Kaname asszony. Mikor az öregúr előtt elmentek, az is a nyomukba eredt, és újra a tetőn kötöttek ki. Akim és Momoko csak nézett a lépcsőre.
- Tudod mit? Nem vagyok rá kíváncsi-, mondta Akim.
Fent a tetőn szemtől szemben álltak, kb. 1, 5 m-re egymástól.
- Most mit csinálunk?- kérdezte Kagome.
- Két lehetőségünk van. Ha megküzdünk velük, vagy meghalunk-, mondta Miroku.
- Kaname asszony! Kérem! Tegye le a fegyvert!- esengett Kagome.
- Nem teszem le! Tolvajok vagytok, és én megöllek titeket!- válaszolt az asszony.
- Ki mondta, hogy mi tolvajok vagyunk?- csodálkozott Sango.
- Naraku!- válaszolt.
- Az a hazug disznó! Ő a tolvaj! Börtönbe jutatta a saját nagybátyját! Ő ölte meg az egész családomat! Megölte az ásatás minden tagját- magyarázta Sango.
- De hát te mentél el nem is, tudom meddig, hogy tolvajnak tanulj!
- Én nem tolvajnak tanultam! Harcolni tanultam, hogy megölhessem azt a nyavalyást!- kiabálta Sango. Kaname asszony leengedte a kezét.
- És Kaname! Ez ne akadályozzon!- ordított az öregúr. Kaname asszony erre megfordult és lelőtte. Aztán Sango szemébe nézett.
- Kérem, kisasszony! Bocsásson meg, amit magával tettem!- mondta. A fejéhez emelte a fegyvert és meghúzta a ravaszt. Sango a tenyerébe temette az arcát. Kagome a vállára tette a kezét. Sango hátrafordult és zokogni kezdett. A szél mindkettejük haját fújta.
|