4. Fejezet: Borzalom

Inuyasha és Kagome fáradtan heverésztek a fa alatt. A hűs
árnyékok szelíd fellegekként derengtek felettük, miket a fa
nyújtott nekik. A lány csillogó szemeivel a fiúra meredt, ki
elgondolkozva, csendesen bámult maga elé, arany tekintetében
tompán ragyogtak a merengő gondolatok. A lány közelebb
hajolt hozzá, de nem törődött vele a fiú. Inuyasha halkan
figyelte a habzó felhőket, mik fehéren ringtak az ég
végtelen, kék tengerén. Kagome szelíden megszólalt:
-Min gondolkodsz?
De a fiú nem válaszolt. Tovább kémlelte az eget, mintha
valami csodára várt volna, valami mennyei történésre, mi
semmivé tenné, mert jelen pillanatban csak nyugodt álomra
vágyott, miben semmi sem történik, csak van és pihen, nem
törődve sem a világgal, sem az egész mindenséggel. Kagome
pimaszul Inuyashára meredt. Nem kívánta a veszekedést,
csupán a fiú figyelmét szerette volna elnyerni. Halkan
kinyögött egy apró, rövid szót, mi megcsengett a levegőben:
-Fekszik...
Inuyasha tekintetén megtört az elgondolkodó, sűrű köd,
szemei döbbenten kigúbadtak, fülei idegesen a magasba
csaptak, miközben teste görcsösen előre csapódott kisebb
robaj kíséretében. Miroku és Sango kíváncsian felkapták a
fejüket és a pár fele tekintettek. Inuyasha dühösen felkiáltott:
-Ezt most miért kaptam?!
A fiú szemeiről szinte azonnal eltűnta vicsorgó düh, amint a
lány ártatlan, gyengéd szemeivel rá tekintett.
-Te kényszerítettél rá. Kérdeztelek, többször is, de úgy
látszik, máshol jársz. Máshol vagy, s nem itt velem.
-Mondjad...-morogta makacsul a fiú.
-Lenne egy kérdésem.-suttogta csendesen a lány.
-Igen? Hallgatom!
Kagome felsóhajtott:
-Valahányszor, előtérbe kerül, hogy félszellem vagy, érzek
benned valami nyugtalanítót. A szent ékkő segítségével még
mindig egészen szellemmé akarsz változni?
-Ezt már megtárgyaltuk...
-Nem...válaszolj Inuyasha, még mindig egészen szellem akarsz
lenni? Hisz így is erős vagy.
-Ez a célom. Ne akard megváltoztatni.
-Mert félek, hogy ezzel elveszítenélek. Az ékkő nem csak az
erődet növelné meg, hanem a benned lakó...hogy is
mondjam...vad kutyát is.
-Keh...
-Nagyon furcsa vagy Inuyasha.
-Miért?
-Mert sosem tanulsz. A hatalom, amire vágysz, nem ilyennek
képzelted, te mondtad. Miután megölted az embereket...Mikor
Kaguya a tükörbe zárta emberi énedet...Te egy szörnyeteg
voltál. Azt ígérted, miattam félszellem maradsz.
-Tényleg ezt igértem...-gondolta a fiú.
-Inuyasha...-suttogta Kagome-Csakhogy tudd, engem nem
érdekel, hogy félig szellem vagy. Magadért szeretlek.
Hirtelen a lány teste megrándult, miközben szemei
fájdalmasan kidudorodtak medrükből:
-Inuyasha. Ékkőszilánkot érzek. Gonosz ékkővet!
-És én félszellem szagot. Kagome!-kiáltott fel a fiú.
A lány futásnak eredt, nyomában loholt az egész csapat,
kiknek arcába szörnyűséges balsejtelem csapott, mint valami
förtelemes, bűzös szagú szellő, mi meglobogtatta ruháikat.
Kagome a kút fele futott. Hirtelen megtorpamtak, amint a
messziről érkező, kavargó, sötét fellegek hideg előterében
észrevették a furcsa, fehér alakot. A félszellem tekintete
elvészett arca sötét ráncaiban, haja ezüstösen lobogott,
miközben hegyes fülei fenyegetően megrebbentek.
-Egy félszellem?-döbbent meg Miroku.
-Ez a félszellem nagyon hasonlít rád Inuyasha. Mintha ikrek
lennétek. Nézd, neki is kutya fülei vannak.-sipította Shippou.
Hirtelen felkapta tekintetét az idegen, kinek vérvörös
szemei vérszomjasan felvillantak.
-Inuyasha...Mejünk innen...-nyarvogta ijedten a kis rókakölyök.
-Keh! Nem érdekel, hogy hasonlítasz rám. Érzem, hogy csak
úgy fűt benned a gonoszság. Nem kell Kagoménak lennem ahhoz,
hogy meglássam azt a mérhetetlen, feketén ragyogó
gonoszságot, mi a nyakadon szikrázó ékkő bocsát ki.-azzal
Inuyasha előhúzta a Tetsuigát, mi recsegve elővedlett a
hüvelyből megcsillantva rajta azokat a messzi villámokat,
mik a távolban sercegtek.
-Várj Inuyasha. Nézd! Ugye, a kezében...az az, amire én
gonolok...-suttogta Kagome.
A fiú a ropogó ujjakra szegezte tekintetét, miknek tépő
rengetegében megcsillant valami lobogó, átkátszó anyag,
saját akarattal rendelkező kígyóként tekeregve.
-Ez lehetetlen! Hisz el lett pusztítva!
A Mennyek Madártoll Talárjának egy apró, mégis létező
cafatja lengett meg a karmok közt. Az ördögi tárgyat Houjou
elpusztította, miután legyőzték Kaguyát, ki az idő örök
megfagyasztásán munkálkodott. De a talár egy kis darabja
mégis ott hullámzott az idegen kezei közt, mint valami
villogva mosolygó, huncut kis kígyó. Inuyasha döbbent arcán
peckes grimasz görbült fel:
-Nem érdekel, hogy hogyan jutott hozzád a talár egy darabja,
de ideje meghalnod, akárki is vagy!-üvöltötte a fiú, mikor
szemei remegve kigúbbadtak medrükből, miközben kétségbeesett
kezét a hasához szorította.
Az ujjai mögül forró vér buggyant elő, mi fröcsögve
végigcsorgott a ruháján. Inuyasha a háta mögé tekintett. Az
idegen mögötte állt, haja vadul fodrozódott a tépő levegő
árjában, miközben felcsillantak véres szemei és
risszindulatú, förtelmes mosolya, mi ráncos grimasza közt
ragyogott az agyaraival. Kezei megroppantak. Ujjairól
Inuyasha vére cuppogott.
-Átkozott...-nyögte a fiú.
Az ismeretlen vad, vérszomjas vágyaktól hullámzó
tekintetével Kagoméra nézett, miközben szinte füléig húzódó
mosoly öntötte el pofáját.
-Kagome...-suttogta Inuyasha.
Hirtelen egy szőke hajú lány rontott elő a sűrűből. Ayure
ajkai kétségbeesett tiltakozással elszakították egymást,
miközben könnyei csengve elöntötték a villámoktól vibráló,
hideg levegőt:
-Ashka! Kérlek, ne csináld!
A gonosz lény megtorpant, sátáni vigyora lehervadt, amint a
sikítozó lányra nézett. Csattogó pofájára, min vicsorgott a
szörnyeteg, most valami emberi érzelem burjánzott fel, amint
torz szája mögül halk, gyenge suttogás süvített ki:
-Ayure...
-Ashka!!!!!!! Kérlek, hagyd abba!!!!!!
Kagome már nem tudta megállítani kezeit. Ujjai autómatikusan
íja fele kaptak. Szent nyila megcsillant fenyegető, mennyei
fényével. Ashka elrugaszkodott a földtől a kút fele. Kagome
kilőtte a nyilat, mi felhasította a levegőt. Minden
felfoghatatlanul gyorsan zajlott le, olyan összemosódó,
kivehetetlen masszává alakulva, minek artikulátlan hangjai
egyetlen, értelmetlen sikollyá folytak össze. A szent nyíl a
talárt találta el, mit Ashka a kútba dobott. Hatalmas,
örvényszerű lyuk jelent meg, mi hullámozva kirobbant a
kútból és elnyelte a csapatot. Inuyasha szabadjára engedte a
szélbordát, minek vakító fénye óriási darabot harapott ki a
mindenség végtelenjéből, mi szikrázó lángtengerré vált,
olyan óriási fényvihart kavarva, minek égető nyalábai szinte
kiégették a szemeit. Mintha egy örökkévalóságig tartott
volna, mire elcsendesedett a köd és lassan szertefoszlott,
de mikor végre felperdült fátyola, Inuyasha azt kívánta, bár
perzselte volna ki a tekintetét az erő.
Egyedül volt...
Senki sem volt mellette...Sem Kagome...Sem az idegen...
Fenyegető levegő borzongatta meg csontjait. Máshol volt, nem
a kútnál és nem az erdőben, hanem egy furcsa, tarajos
sziklákkal kicsipkézett, haláli mezőn, mi perzselő, vörös
ködben fürdött. Az égbolt véres mennyezetén csontmadarak
repültek, miközben a távolban kénes levegőt okádtak a
tűzhányók. Magma spriccelt belőlük. Hirtelen újra belemart
Inuyasha bőrébe a borzalmas balsejtelem. Valami gonosz
közelgett...Magának is alig merte bevallani, hogy elöntötte
elméjét a hideg félelem. A fiú hátra pillantott. Lassú,
gyengéd dallam derengett fel a levegőben, mint egy kísértet,
mely kimérten kivetkőzött a vörös köd fátyola mögül, egy
tükörrel együtt, minek aranyozott kerete felcsillant:
-Ha tudtam volna,
hogy a láng elemészti,
dehogy aggódom!
Tűztől tisztes távolban
tartva szemléltem volna.
A fiú hátra tántorodott kigúbadt szemeivel:
-Ez lehetetlen!
Hirtelen erős csapás döntötte le lábairól. Inuyasha füstölgő
kezeire pillantott, mik remegtek a kíntól, majd a gomolygó
árnyakra nézett, mikből újabb villám súlytott le. Alig
tudott kitérni a támadás elől, mert egy szikrázó, fényes
ostor csavarta körül a csuklóját és vágta a sziklák
pengeéles rengetege közé. Inuyasha ajkai mögül a vér
szaporán előbuggyant, miközben remegő tekintettel a feléje
magasodó sötétségre nézett. Egy fiú nevetett fel, kinek
felvillantak vörös szemei, miközben újra a magasba csapta
lándzsáját, mi villámokat okádott:
-Nocsak nocsak...Itt a kutya...
-Kit hozott a vihar? Csak nem egy kis korcsot?-vihogta az
árnyak mögül előlépő zöldes hajú féfi, kinek a fején lévő
csápok izgatottan a magasba hágtak.
-Nem kit...Hanem mit...-sziszegte hidegen az ébenből kilépő
nő, kinek először hullámzó, fehér hajtengere vedlett elő,
majd csendes, fagyos szemei, mikben vérszomjas szikrák
pattogtak, miközben a homlokán lévő félhold vörösen felvillant.
-Téged hallgatván
egyre azon tűnődtem:
valódit látok?
De bizony nem
ékkövek ezek,
csak szóvirágok.
A tükröt tartó, lilás kimonójú alak is felbukkant, kinek
ajkai vidáman eltorultak:
-És igen...Nem csak illúzió, valódi...
Inuyasha nyögve megrezzent.
-Örülök, hogy még emlékszel rám korcs...-suttogta
Kaguya-Egyszer már legyőztél...
-...mégegyszer nem fogsz ki rajtam, mert
ezúttal...-sziszegte Menomaru.
-...a te halálod napja jött el. Lássuk...-nevette Hayu.
-...készen állsz a táncra, kis korcs?!-rikoltott fel Hiten.
A megjelenő démonok végtelen, millió sokasága vette körül a
hörgő Inuyashát.
Valami rossz történt...
Valami nagyon rossz...

Folytatása következik...

5. fejezet: Ayure története

Kagome látóterét elöntötte a borzalmas fény, mi szinte
kiégette a szemeit. A parázsló szikrák lassan elcsitultak,
majd végre újra visszatértek az árnyékok is. A lány tompa
fájdalmat érzett a mellkasán, mi halványan elcsendesedett,
mint a robajló fényvihar. Torkán iszonyú gombócot érzett,
miközben gyomrát bugyborgó rosszullét öntötte el. Forgott
vele a világ. Az alakok körvonalai görcsösen derengtek
előtte. Többször is meg kellett törölnie szemeit, hogy
minden tökéletesen kitisztuljon előtte. Gyengén felkelt és
megdörzsölte a vállát, mert fájt neki, mintha neki csapódott
volna valaminek. Ijedten körülnézett. A többiek egymáson
heverve feküdtek egy kupacban, mellettük ott terült el a
lány is, kinek bársony, szőke haja szelíden omlot arcába.
Hirtelen éles csattanás rázta meg a levegőt, mitől felriadt
Shippou is. Miroku arcán vörös folt vibrált, miközben keze
mohón tapogatózott tovább Sango feneke után. A dámonírtónak
újra a szerzetes képére kellett csapnia, hogy teljesen
felébredjen az álomból. Shippou ijedten felsipított:
-Hol vagyunk?
Kagome döbbenten körülnézett:
-A kútban...
-Mi volt ez az egész? Hol van Inuyasha? És hol van az a
félszellem?
Gyenge nyögés hallatszott fel. A szőke szellemlány
kinyitotta szemeit, miközben mély levegőket szívott magába.
Ijedten felkelt, majd a csapatra pillantott. Mirokunak
kigúbadtak szemei a gyönyörtől, amint a dús keblekre és a
csbáíbító hajfürtökre nézett, miközben keze autómatikusan a
nyált kívánó idomok fele kúszott, de Sango egy jól irányzott
csapással elintézte a perverz férfit. Miroku kinyögte
szokásos mondókáját, de a szavak félig benne rekedtek:
-Mond, lenné...
Ayure szemeibe halvány könnyek gyűltek.
-Hol van Ashka?
-Ashka?-kérdezte Kagome.
-Az a félszellem, kit megtámadtatok.
-Mi közöd van hozzá?-de rájött, hogy felesleges volt levegőt
pocsékolni ezekre a szavakra, mert a lány arcáról ragyogott
a pír, hogy szerelmes a fiúba.
-Higgyétek el, ő nem gonosz. Nem akar rosszat.
-Megértjük...-suttogta Sango-Ismerős a helyzet. Az a
félszellem pontosan úgy viselkedett mint Inuyasha, mikor
megvadul és eluralkodik rajta a szellemvér. Valószínűleg
vele is ez történt.
-Nem tudja mit csinál.-könnyezett a szőke lány.
-Mond, ki vagy te?
-A nevem Ayure. Kérlek, ne bántsátok, nem ura magának, az a
nyomorult ékkő tehet róla.
-Ékkő?
-Nem is olyan rég történt...-azzal szemeire langy emlék borult.
Ashka és Ayure az erdőben sétáltak. A fiú kézen fogta a
lányt, majd lassan szembe fordult vele és gyengéd ujjait a
szőke hajtengerbe fúrta. Ayure szempillái érzékien átölelték
egymást, miközben szelíden felsóhajtott és megcsókolta a fiú
kezét, miről édes verejték csorgott alá. Ashka szemei
ragyogtak a szerelemtől:
-Annyira kívánlak és szeretlek. Örökké veled akarok lenni.
Ayure arcát hozzádörgölte az ujjakhoz, majd kinyitotta
tengerkék szemeit, mikből szikrázó csillagok öntötték el a
levegőt és vonták be őket valami balzsamos, kényeztető,
rózsás ködbe. Virágszirmok hullottak rájuk. A rózsaszín
hullámok kényeztették bőrüket az érzékek viharába sodorva
őket. Ayure azt hitte megfullad a boldogságtól, amint a fiú
simogatni kezdte az arcát, majd lassan átölelte erős
kezeivel magához szorítva törékeny testét. Sokáig álltak így
a viágtengerben, mi lassan elhömpölygött.
Hirtelen fenyegető sziszegés törte meg a forró vágyakat.
Óriási, acsargó fej rontott elő a sűrűből és a pár fele
kapott. Ashka és Ayure ijedten arrébb szökkentek. A
féregszerű terentmény kimérten megfordította ocsmány testét,
min bugyborogtak a förtelmes és ragadós nedvek romlottan
ragyogva. A szörny kitártotta véres, húsos pofáját, miben
gonosz agyarak meredeztek, emésztő nyálával nedvessé téve a
levegőt. A borzalom szájából újabb száj acsargott elő, majd
egy újabb, húsosan és visszataszítóan a pár fele tátogva. A
féreg izmoktól dagadó teste nyílként feszült meg amint
ellökte magát a földtől. Ashka kitért a támadás elől.
Hirtelen, amint a bestia elsuhant a fiú mellett tekergő
farkából fenyegető tüskét növesztett. Ashka szemei véresen
kigúbadtak, miközben mellkasára pillantott. A tüske átfőtte
a testét. A szörnyeteg megfordult. Mindhárom, undorító
szája, mi átláthatatlan, habzó nyáltengerben úszott,
elmosolygott, miközben a pofa tetején feketén felragyogott
az ékkőszilánk. A rém magához emelte a fiút, kinek feje
hátra csuklott az iszonyatos fájdalom miatt. A szörnyeteg
szájai sipítva kitárultak. Ashka arca eltorzult a kíntól,
miközben szemeit becsukta, hogy ne lássa a tátogó förtelmet.
A lény hirtelen sziszegve ketté hasadt, mintha egy rothadt
kocsonya lett volna. Ayure tűnt fel a fröcsögő hústenger
mögül. Ashka nyögve kihúzta magából a tüskét. Testéből
sugárban spriccelt elő a forró vér, mit remegő ujjaival
próbált elálítani. A lány könnyezve a fiúra borult. Szelíd
kezeivel megsimította sápadt arcát.
-Tarts ki.
-Nincs re...ény. Minyá.. végg..e...-nyögött Ashka, miközben
liluló ajkain vérbuborék dagadt majd pukkadt ki ráfröccsenve
a képére.
-Kell lennie valami megoldásnak. Nem történhet így!!!!!
A fiú megfogta a lány kezeit. Ayure kitépte magát az
érintésből és kétségbeesetten a szörnyeteg fele nyúlt.
Dühösen kitépte belőle az ékkőszilánkot és gondolkodás
nélkül a fiúba vágta. Nem érdekelte semmi, csak az, hogy
Ashka életben maradjon, azt sem figyelte meg, pedig ott
ragyogott ébenen az ujjai közt, hogy az ékkőszilánk fekete.
A fiú felhörgött, amint Ayure a nyakába mélyesztette a
szilánkot. A hatás azonnal megmutatkozott. A seb szűkülni
kezdett beforrva egy pillanat alatt, miközben Ashka kifakult
szemeibe újra szikrázó élet szökött. A lány hebegve átölelte
a fiút, ki mosolyogva viszonozta az érintést. Ayure sírva
fakadt. De hirtelen Ashka mosolya eltorult, nyaka ébenül
ragyogni kezdett és szemeire véres árny borult...
-Ez történt...-suttogta Ayure-Hogy ne halljon meg bele
raktam a szörnyeteg ékkőszilánkját. Miattam vált ilyenné. Az
én hibám. Az az ékkő mocskos volt a gonoszságtól és gonosszá
tette Ashkát. Felébresztette a benne lakozó szörnyeteget.
Kisorában félszellem származása miatt az emberek sokat
bántották.  Ez is hozzá játszott az átalakulásához. Nem volt
nehéz a rosszabbik részének átvenni az irányítást. „Kis
korcs...Menj haza kis korcs...”-könnyezett a lány-Ez volt a
kezdet, a végső lökést pedig én adtam meg a gonosz ékkővel.
-Nem okolhatod magad. Érthető a tetted.-vígasztalta Kagome.
-Mégis, mit akart?-kérdezte Miroku.
-Nem tudom...-suttogta Ayure.
-Hogy került hozzá a Mennyek Madártoll Talárjának egy
darabja? És mit akart vele?-kérdezte Sango.
-Nem tudom...Semmit sem tudok...-sírta.
-Azt is meg kellene válaszolni, hogy hogy kerültünk ide a
kútba...hogy hol van Inuyasha és hogy...-kapaszkodott fel a
kúton Kagome-...hogy hol vagyunk...pontosabban
mikor...-kerekedtek el a szemei.
A fák koronáiból gigantikus, kígyószerű lény tekergett elő,
de nem törődött a lánnyal, mert el volt foglalva azzal a
fehér hajú szellemmel, ki a sűrűből ugrott elő. Kagoméban
rekedt minden szó. Ryuukossei és Inutasiho véres harcát látta.

Folytatása következik...

6. Fejezet: A játék

Inuyasha kezére forró ostor tekergett, mi a magasba
rántotta, szinte kitépve a csuklóját, mi fájdalmasan
megroppant. A kegyetlen csóva a magasba csapta a fiút, kinek
testén azonnal jeges borzongás futott fel ,miközben a maró
kín parázslóan felperzselte az izmait és felszántotta a
bőrét. Inuyasha teste tehetetlen rongybabaként süvített a
levegőben, egyetlen, remegő, elmosódott folttá változtatva,
mi körül forrón csillantak fel a vércseppek. A fiú azt
hitte, hogy elájul, de próbálta ébren tartani magát, pedig
nem kívánta azt az érzést, mi fojtogatta most egész lényét.
Az ostor egy sziszegő mozdulattal most a nyaka köré
csavarodott és hátra csuklatta a fejét. Inuyasha csontjai
halkan megreccsentek, bőre sercegve füstölögni kezdett,
miközben szájából elfojtott, kíntól gyenge hörgés buggyant
elő. A csáp újra megvonaglott a levegőben, majd a földhöz
csapta a félszellemet. Inuyasha teste elterült a földön,
keze mozdulatlanul szorongatta a levegőt. Feléje
tornyosultak az árnyak. A vibráló ostor újra előtekergett a
köd mögül, mint egy ádáz kígyó, mi mindjárt halálra marja. A
fiú szemei hirtelen kikerekedtek, amint eltaszította magát a
földtől. A csáp belefúródott a földbe, majd felszántotta
óriási sebet szántva rá, miből vérként előbuggyant a láva. A
fiú fájalmasan fellélegzett. Hirtelen a köd életre kelt és
elöntötte. A szürkés gomolygás csipogva ölelte körül testét.
Épp hogy ki tudott térni Menomaru kardja elől, mi
alattomosan tört elő a lepkék zápora mögül. Inuyasha kitört
a hullámzó bogárrengeteg mögül, mit hirtelen mindenható fény
sorvasztott el. A tükör megperdült tengelye körül, miközben
gonoszul felvillant. A fiú újra elrugaszkodott a földtől,
alatta hatalmas robajjal süvített el a sorvasztó fény, mint
egy vad vonat. Inuyasha halvány mosolyt ejtett, mikor teste
görcsösen megrázkódott. A kimonója felszakadt. A fiú remegve
a földre rogyott, de nem pihenhetett meg, mert a sercegő
villám újra feléje sújtott. Sikerült újra elugrania. Forró
sziklák csapódtak az arcának.
-Látom menekülsz előlünk te kis korcs. De igazad van. Semmi
esélyed sincs ellenünk...
Kaguya szelíden mosolygott lila kimonójában, mikor langy
virágzápor birította el a testét, miből kivetkőzve
megmutatta gonosz vigyorát, csillogás nélküli szemeit, és
mérgezett haját, mi romlottan meglobogott a gomolygó ködben.
A tükör felvillant sátáni fényeket festve arcára, miből a
fényvihar őrjöngve előrobbant. A fiú maga elé rántotta a
Tetsuigát, mivel felfogta a maró sugárt, de a fényben
hirtelen kék szikrák jelentek meg. A villám sziszegve
belemart a kardba. Inuyasha felhörgött fájdalmában. Hiten
újra lesújtott, de Inuyasha újra felfogta a karddal a
csapást. Kaguya kezét kecsesen kinyújtotta, miből süvítve
előtört a vörös, hegyes kis csáp mohón kapva a félszellem
fele. Inuyasha izmai megdermedtek. Halkan várta a végzetes
csapást. Hirtelen Hayu ostora megállította Kaguya csápját
köréje tekeredve. A nő arany, hideg tekintetével a nőre
pillantott:
-Ő az enyém...
Kaguya arca eltorzult a sötét dühtől. A két csáp sziszegve
elengedte egymást, majd újra egymásnak rontottak és
belemartak egymásba. Vibrálva megremegett a levegő. Bűdülve
újra összecsaptak, mire Kaguyáé fröcsögve szétrobbant. Hayu
félelmetes higgadtsággal a magasba szökkent és riválisa fele
nyújtotta ki villogó kezét, mikor hirtelen felragyogott a
tükör. Hayu alakja elhalványult, majd sisteregve
szertefoszlott...
-Már megint kezdik...-sóhajtott fel Hiten.
-Pedig most a vendéggel kellene foglalkozni.
Kutyuli!-füttyentett fel gonoszul Menomaru.
Lepkék zápora hullott alá, mik örvényölve a magasba lökték a
félszellemet. A rovarok vonagló hurrikánja a magasba
hajította a fiút, kibe azonnal belemartak a villámok. A
Tetsuiga félig-meddig elnyelte a szikrákat. Inuyasha a
földre esett. Kimonója szakadtan lengett le róla
szétmarcangolt rongyként, miközben sebeiből előbuggyanó vére
összemaszatolta testét. Hiten feléje rántotta újra a
lándzsáját, mikor hirtelen Inuyasha kétségbeesetten felkiáltott:
-Szélborda!!!!!!!!!!!!
A kardból bömbölva előrobbant a sárgás fény, mibe
belefulladt Hiten mosolya, Menomaru lenéző pillantása és
Kaguya előre szökkenő kecsessége. A szélborda lassan
elcsendesedett. Kénes füst gomolygott az ellenfelek helyén.
Inuyasha felsóhajtott, miközben megszorította mellkasát.
Hirtelen a semmiből vörös csáp lövelt elő és bele mélyedt a
vállába. A fiú szája kitárult, de hang nem jött ki belőle,
csak néma rikoltozás. A vér sugárban spriccelt elő sebéből,
mikor a csáp kitépte magát belőle. Kaguya, Menomaru, Hayu és
Hiten alakja kimérten összeállt. Inuyasha rémülten
felmordult. Menomaru elégedetten megszólalt:
-Mi az? Egy halottat nem tudsz megölni.
-Arra már én is rájötem, hogy döglöttek vagytok, érzem a
testetekből áradó bűzt, de nem zombik vagytok.
-Nem...Egy itt a pokol korcs...A démonok pokla. Minen gonosz
lény ide kerül. Látod...Megöltél minket és itt vagyunk. De
te is itt vagy.
-Nem kell kutyának lennem ahhoz, hogy ne érezzem belőled az
életet.-hunyorgott Hiten-Mint derült égből a villmcsapás,
érkeztél ide közénk élve. Hogy hogyan kerültél ide, nyugi,
fogalmun sincs. A lényeg, hogy itt vagy.-azzal a lánzdsáján
gonosz, kék szikre tekergett fel.
-Ez itt a túlvilág. A z élet tükrének másik oldala. Te élsz.
De most, ha megölünk, már nem mehetsz el innen. Örökre itt
maradsz akkor velünk.-ragyogott fel Kaguya tükre.
-Örökre játszani fogunk kutya.-azzal a magasba emelte a
lándzsát.
-Hölgyek, urak, mindenki állj.-csitította a hörgő démonokat
Menomaru-Úgy gondolom, mindenkinek jár a dicsőség. Azt
javaslom bírjuk együtt maradásra ezt a fattyút.
Rikácsoló nevetés tört elő a démonokból, mi egyetlen,
hullámzó, artikulátlan robajjá folyt össze.
Menomaru szeme vörösen felragyogott.
Hayu kezén vibrálva előtekergett az ostor, mint egy elbűvölt
kígyó.
Hiten lándzsája kékesen a magasba csapott.
Kaguya tükre megperdült maga körül és felvillant...