5.fejezet

Reggel senki nem kérdezősködött, csak Sakumoto volt rettentően szomorú. Útközben Miroku ment Sango mellett, bár szótlanul haladtak a szerencsétlen szerelmes halkan megjegyezte Kagoménak:- Én szerelmet vallok, visszautasítanak és erre ez a piperkőc szerzetes lecsap szívem egyetlen választottjára.

Kagome sajnálta a fiút, de nem tehetett és nem is akart semmit tenni. Örült a fejleményeknek.

Kirara már szinte teljesen felépült, de szükség lett volna egy-két gyógynövényre, jobb az elővigyázatosság alapon. Kagome legszívesebben el se mondta volna Inuyashának, de….

-MI??? Minek? Már megint csak hátráltatsz minket!

-Inuyasha, hogy lehetsz ilyen gonosz! Én mindent megteszek azért, ha megsebesültök, hogy életben maradjatok, te meg ezért nekem esel! Ostoba!- és már sírt is.

-Jól van, jól van, csak ne bőgj már! Én is elkísérlek.

-Köszönöm!- mondta vidámabban a lány, mint kellett volna.- Sango, kölcsön tudnád adni Kirarát?

-Persze, a te jóvoltadból már teljesen egészséges. Siessetek vissza!- és már el is mentek.

-Nos, szerintem a közelben kéne maradnunk, hogy megtaláljanak majd minket.- ajánlotta Sakumoto.

-Igaz, de még legalább egy nap, míg visszajönnek. Addig meg azt csinálunk, amit akarunk.- világosította fel a szerzetes.

-Ez igaz, mindig sokat szöszmötölnek.- helyeselt Shippou.

-Á.

-Sango, nincs kedved sétálni velem?- kérdezte Miroku.

-De, mért ne?

Shippou mosolygott, Miroku Sango vállára tette a kezét, így mentek el.

”Szemét, legszívesebben megfojtanám!”- elmélkedett a mi hímnemű szellemírtónk.