Kagome gyorsan futott vissza harcolni. Éppen Naraku ellen harcoltak. A lány sietett, hogy segítsen a többieknek. Egyre csak vízhangoztak a fejében Inuyasha szavai: Siess!

Minden rosszra gondolt már mivel túl nagy csend volt a környéken. Kagome felnézett az égre futás közben, a nap már lemenőben volt és a horizontot vérvörösre festette. Kagome rossz érzései nem múltak el. Egyszer azonban megállt és megérzett valamit:

,,Mi ez? Még sose éreztem hasonlót! Úgy érzem, mintha ez lenne életem utolsó naplementéje! Nem az nem lehet!”

Ez a mai naplemente kifejezte őt: büszke és reménnyel teli volt, de szomorúság is volt benne. Szomorúság mely után sötétség jön, de reményt ad, hogy egyszer majd visszatér a fény.

Ekkor egy sikoly hallatszott nem messze tőle:

- Ez Sango!

Megint futni kezdett:

„Remélem Sango jól van és a többiek is! Jaj! Mindennek az oka a szent ékkő! Ők tehetnek erről a szörnyűségről! Ha a szent ékkő nem születik meg boldog lenne mindenki! De most ez van! Nyernünk kell!”

Kagome ekkor vissza emlékezett egy jóslatra amit nem régen hallott, de senki nem tudta megmondani kinek is szól a jóslat:

„Aki életében gyűlői azt akit nem ismer, halálában is gyűlölni fogja…E két dicső vérvolnal a két ős miatt szakadjon meg az utódok által! Ők nem ölhetik meg egymást, egy külső közvetítőért adják mindketten életüket……”

- Most már tudom kinek szólt ez a jóslat! Ez nekem, Kikiyonak, Narakunak, Onigumonak és Inuyashának szól.

Ekkor Kagomét egy csapás érte. Kagome összeesett. Míg a jóslaton töprengett nem vette észre, hogy a csata közepébe került. De ez nem az a csata volt itt csak a „szolgák” küzdöttek. Néhány másodperc múlva feltápászkodott és nagy nehezen átvágott a tömegen. Miután visszanézett a csatázó tömegre megakadt a szeme egy tavon. A víz tükrét semmi sem zavarta de, ha Kagome lelkét tükrözte volna iszonyatos nagy hullámok csaptak volna ki belőle. Tovább indult és végre rátalált a többiekre. Ekkor bevillant az itt töltött idő egyes részei:

Inuyasha alszik a fán……a szent ékkő keresése……Miroku, Sango és Shippo barátsága……a sok szenvedés….. Inuyasha első csókja....Inuyashával töltött éjszaka….a jóslat….az átok…

Végre összeállt neki: az életét kell adnia Inuyashának, hogy legyőzzék Narakut. Becsukta a szemét. Magának se merte bevallani, de néhány könnyet nyelt le.

Utolsó percek…..készült hasonló napra, de nem ilyen hamar. Sose hitte volna, hogy ez lesz. Fiatal volt még, hisz csak 16 éves. Most igazán élni akart. Bátor volt nem félt a haláltól:

- Itt vagyok!

Mindenki ránézett, Inuyasha rákiáltott:

- Kagome menj el!

- NEM!

Kaede anyó odalépett hozzá a többiek viszont folytatták a harcot:

- Tudtam, hogy eljösz!

Kaede anyó szeme könnyes volt és szomorúan elmosolyodott:

- Rájöttél?

- Igen.

- Akkor Kagome neked kell eldöntened mi legyen a sorsod, a sorsunk!

- Már döntöttem!

- Lám, lám ki van itt!?

-Naraku!

Kagome ránézett a félszellemre, aki megszólalt:

- Igen én vagyok!

Ezzel egy újabb támadást védett ki. Kagome nagyon csodálkozott rajta, de:

„Nem lehet, hogy az egész ékkő nála van! De túl erős!”

- Kagome!- szólt közbe Kaede anyó .- Tudod mit kell tenned! Ne feled tőled függ minden!

Azzal Kaede anyó elvonta a figyelmét Narakunak a varázs nyilaival. Kagome ismét gondolkozóba esett:

„Mit kell tennem?”

Ekkor Inuyasha ugrott oda hozzá. Nem szóltak egy szót se, de Inuyasha belenézett a lány szemébe. Kagome fájdalmat fedezett fel a fiú szemeibe:

- Kagome…..

- Inuyasha…..

Megcsókolták egymást. Két percen keresztül nem engedték el egymást. Inuyasha utána megszólalt:

- Nem kellett volna idejönnöd!

- De igen!

- Van egy kérdésem melyre választ keresek: A lenyugvó nap utolsó fénysugara! Ez mit jelent?

- Naraku mióta azt mondja, hogy a tiszta szellemvér mennyivel jobb. Ezért ez a mondat a győzelmünket szimbolizálja. Itt az ideje, hogy a tiszta vérű szellemeknek el kell fogadniuk a halandókat és a félszellemeket…..

Kagome tekintete találkozott a többiekével „Tedd azt amit tenned kell!- Kaede szavai vízhangoztak a fejében- Tedd azt amit tenned kell! Tedd azt amit tenned kell!”De mit kell tennie?- nem jutott semmi az eszébe aztán:

Kiskorába hallotta ezt:

Add át mindenedet neki !Offrir Cheque!

- Offrir Cheque!- ismételte magába .- Add át mindenedet neki! Offrir Cheque…..

Amíg ezt mondta tett néhány lépést,de aztán megfordult és ránézett Inuyashára. Odalépett hozzá. Felnézett az égre. Már csak pár napsugár világította meg a horizontot, ami, ha lehet még vörösebb volt. Sóhajtott egyet. Megcsókolta Inuyashát és arra gondolt, hogy minden erejét átadja amilye csak van:

- Offrir Cheque!- suttogta.

Felvillant az első csókjuk pillanata. Aztán az együtt töltött estéjük:

Ülnek egymás mellett….megcsókolják egymást…..levetkőznek…..izzik körülöttük a levegő….átadják magukat az élvezetnek…..

Ekkor mintha villám csapott volna beléjük. Kagome érezte, hogy rázza valami amit nem lehet leírni. Aztán látta, hogy a szivárvány minden színének megfelelő sugár áramlik át a fiú testébe.

A jelenség amilyen gyorsan elkezdődött olyan gyorsan el is múlt. A jelenség alatt mindenki abbahagyta a harcolást és Kagomét és Inuyashát figyelte.

Kagome összeesett. Testében semmi erő nem maradt. Magánál volt, de tudta, hogy meg fog halni. Már semmilyen félelme nem volt. Inuyasha ekkor furcsán kezdte érezni magát. Teste körül vörös lángok csaptak ki:

- Mi a…..

Testét ismeretlen de hatalmas erő járta át. Erő mellett bátorságot is kapott. Odaugrott Naraku elé, aki megszólalt:

- Azt hiszed ez engem megállít?

- Nem! Nem hiszem, hanem tudom!

- Akkor meglátjuk!

Csatázni kezdtek, de csak ők ketten. Mindenki állt és nézte őket. Még a „szolgák” is. Inuyasha fejében felcsendült egy ismerős hang: „Emeld fel a kezed!”

Inuyasha felemelte a kezét és egy pajzs alakult ki körülötte. Naraku épp egy méreggel teli zsákot dobott oda, de a pajzsról visszapattant és Narakut találta el. Naraku a földre esett és felordított a fájdalomtól amit a méreg okozott. Egy kis idő múlva Naraku feltápászkodott:

- Ezért meglakolsz Inuyasha!

De Inuyasha felemelte a jobb kezét és elkiáltotta magát:

- Se Dérober!

Inuyasha bal keze még mindig a pajzsot tartotta, de a jobb kezéből egy kék fénysugár röpült Naraku felé. Mindenki megijed, de nem a sugártól, hanem attól, hogy Inuyasha hangja mellett még Kagome is megszólalt.

Narakut ismét eltalálta a „varázslat” és a földre esett, de felállt.

Ekkor Inuyasha és Naraku felszálltak a levegőbe és egyszerre kiáltották el magukat:

- Se Dérober!

Inuyasha pajzsát áttörte a „varázslat” és eltalálta a hanyout. Inuyasha pedig Narakut. Mindketten leestek a földre. Mindenki megkövülten nézett rájuk, Inuyasha néhány másodperc tán felállt:

- M-mi történt?

Mindenki Inuyasha nyakába ugrott és kiáltoztak:

- GYŐZTÜNK!

Inuyashának ekkor bevillantak az emlékei:

Kagome megcsókolta……átszállt belé a lány ereje…..

- Kagome hol van?

Ekkor mindenki elhallgatott és félre álltak az útból. Kagome a földön feküdt, mozdulatlanul. Inuyasha azonnal odament hozzá és letérdelt mellé:

- Kagome…..

A lány ránézett:

- Győztünk?

- Igen! Nemsokára együtt ünnepelhetünk!

- Jó lenne….

- Mi? Nem halhatsz meg!

- Inuyasha ez az én sorsom! Nekem meg kell halnom mindenkiért! De látni akarom a művem, a te műved, a mi művünket!

Inuyasha felemelte a lányt. Aztán visszafektette:

- Inuyasha…

- Igen?

- Szeretlek…..

- Én is…..

Inuyasha szeméből könnyek kezdtek folyni és megcsókolta a lányt. Kagome elmosolyodott. Megfogadta, hogy mosolyogva megy el…..

Inuyasha felkiáltott:

- KAGOME!!!!!!

Kagome utolsó erejével felnézett az égre. A lenyugvó nap utolsó fénysugara a szeme előtt bukott alá a horizontnak………