1.   fejezet

Az első hópehely

Kagome csodálva nézte az eget. A szemével egy hópelyhet követett. A hópehely leesett a fűre.

-        Esik a hó!- nevetett. Kirara és Shippou máris körbe-körberohangáltak. Kagome magával rántotta Sangot is, és táncolni kezdtek, mire elkezdett esni a hó. Sango először majdnem elesett, aztán nevetve utánozta a barátnőjét.

-        Mi ez a nagy felhajtás?!- ingatta a fejét Inuyasha.

-        Igazad van- helyeselt Miroku.

-        Most miért? Mert mi tudunk örülni a kis örömöknek is? Mert nem kesergünk állandóan?- Kagome csak egy pillanatra figyelt a fiúkra, aztán ugrált tovább. Aznap este azonban hatalmas hóvihar támadt. A kis csapat egy hatalmas fa tövében leltek nyugalmat, ahol összebújva aludtak. Másnap reggel pedig már elállt a vihar. A földet mindenütt hó borította.

-        Juhú!- kiáltotta Kagome. Mentek tovább.

Kb. fél óra múlva, egy útelágazáshoz érkeztek. Az útelágazás egyik oldalán egy fa volt.

-        Most merre?- kérdezte Kagome. Miroku eldöntötte a botját. Az a jobb oldal felé mutatott.

-        Erre- mutatta a szerzetes.

-        Biztos jó ez a technika?- tudakolta Inuyasha.

-        Veletek is így találkoztam- Sango erre fintorgott egyet.

Aztán később Inuyasha is, ugyanis az út a hegyre vezetett. A hó betemette őket, és majdnem szétfagytak.

-        Ha lekerülünk innen, én biz’isten megöllek!- morgott a hanyou.

-        Ott van egy kis fény!- vacogta Sango. Mire odaértek, épp hogy be tudtak kopogni. Egy idős úr nyitotta ki az ajtót, ők addigra moccanni sem tudtak.

-        Na, anyjuk! Valaki megint a jobb utat választotta!- a házban csak egy öregasszony volt, ők berángatták Inuyasáékat. Negyedóra múlva már meg is melegedtek.

-        Köszönjük, hogy befogadtak!- Sango Kirara nyakát vakargatta, aki látszólag nagyon élvezte a dolgot.

-        Aranyos cica!- mondta az asszony.

-        Nekem is volt egy!

-        Á! Szóra sem érdemes. Valamelyik szerencsétlen mindig a jobb oldali utat választja, és idetéved- legyintett az öregember.

-        Tényleg! Nekem még van egy kis elintéznivalóm!- Inuyasha Mirokura sandított, aki Sango mögé bújt.

-        Védj meg!- suttogta.

-        Amúgy kik vagytok?- puhatolta az öregasszony.

-        Higurashi Kagome vagyok. Ők pedig Taijiya Sango, Houshi Miroku, Shippou, Kirara és Inuyasha.

-        Nahát! De aranyos fülei vannak!- kiáltott fel az öregasszony.

-        Mi pedig Haya Reo és Haya Shizuru vagyunk- mutatkozott be az öreg.

-        Haya úr, miért élnek egyedül itt a hegyekben, ahol szinte mindig ilyen az idő?- kérdezősködött Miroku, és kinézett az ablakon.

-        Hát, itt éltünk mindig is. Megszoktuk, meg már erőnk sincs leköltözni. Nagyon messze van a hegy alja, és könnyen el lehet tévedni. Bár mi ismerjük az ösvényeket, de akkor sem könnyű- magyarázta Haya úr.

-        Bizony! Mindjárt kész a leves- Haya asszony az asztalra tette a lábast, amiben gőzölgött a forró erőleves.

Vacsora után fáradtan zuhantak a meleg ágyakba. A hófehér dunyhák szinte elnyelték őket. Persze fiúk és lányok külön szobában aludtak. Sango beengedte Kirarát a takarója alá, Shippou-t meg Miroku engedte be maga mellé. Éjszaka nagyon jól aludtak. Másnap reggel már várta őket a meleg palacsinta, mikor kimentek a konyhából.

-        Nagyon köszönjük a gondoskodást!- hálálkodott Sango. Egy falatot a maga, egyet Kirara szájába tett.

-        Semmiség! Igazán régen jártak már erre, és csak örülünk a társaságnak. Azt hittem, a táblahatásos lesz…

-        Micsoda? Ott nem volt tábla. Csak egy indákkal benőtt fa. Tehát benőtte a növény!- morgott Haya úr.

-        Hát persze hogy benőtte! Tíz éve raktuk ki!- feleselt Haya asszony. Hirtelen dübörgés hallatszott kintről.

-        Mi, mi volt ez?- nyelt egyet Miroku.

-        Á, csak néhány szikla!- legyintett Haya asszony.

-        Hogyhogy?- Inuyasha kortyolt egyet a teájából, de az még forró volt, és megégette a nyelvét.

-        Ne legyél ennyire tuskó! A kövek leválnak a hegyről. Lavina! És nem idd le magad!- zsémbeskedett Kagome.

-        Nem vagyok tuskó!- feleselt Inuyasha, és kezdetét vette az újabb veszekedés.

-        Ne aggódjanak, ez már megszokott! Mindjárt abbahagyják-, mondta nyugodtan Sango, mire Miroku bólintott.

Egy óra múlva elindultak a hegyekben. A nap ugyan nem sütött ki, de legalább a havazás elmúlt. Lassan sétáltak előre, mert a több mint egy méteres hóban nehezen tudtak csak közlekedni. Sango beleesett a hóba. A többiek alig bírták kihúzni.

-        Sango! Nézz a lábad elé!- szólt rá Shippou.

-        Éhes vagyok!- jelentette be Kagome.

-        Majd a faluban eszel- válaszolt Inuyasha.

-        Inuyasha, lehet, hogy két nap múlva érünk le a faluba- mondta Miroku.

-        De addig mit eszünk?- hisztizett Kagome.

-        Inuyasha!- Sango remegve hátrált, és a Csonttörő után kapkodott.

-        Mi van?

-        Ne mozdulj!- Miroku és Kagome is hátrálni kezdtek.

-        Egy szörny van a hátad mögött!- tájékoztatta Shippou.

-        Ne mozdulj!- szólt Sango. A szörny ugrani készült, de Kirara nekiugrott. Egy ideig nem látszott már, csak egy hatalmas hógörgeteg.

-        Kirara!- kiáltott Sango. Kirara kiugrott a felkavart hófelhőből, és Sango végre eldobhatta a fegyverét. A szörny elmenekült.

-        Résen kell lennünk, ha ilyen dögök járkálnak errefelé!- fújta ki magát Inuyasha. Mentek tovább.

-        Valami csillog ott!- Kagome egy dombra mutatott. A dombon valóban csillogott. Inuyasháék odafutottak. A hó alól egy kis jég látszott ki.

-        Ez mi?- nézegette Miroku.

-        Jég. Kiássuk?- felelt Sango. Nekiláttak feltárni a jég titkait.