Elég komor hangulatban mentek előre, mikor az út közepén feltűnt egy tócsa. A tócsa megmozdult, elindult előre.

-         Az a Vízi-démontündér!- kiáltott föl Kagome. Utána rohantak, mire Sesshomaru az útjukat állta.

-         Meghalsz!- kiáltotta.

-         Sesshomaru nagyúr! Nem szép dolog megölni a tesód!- mondta Rin a bokorból.

-         Hát akkor mit csináljak vele?- kérdezte gúnyosan Sesshomaru.

-         Adjál neki tanácsokat! Mit tudom én! Beszélgessetek, mint féri a férfival!

-         Sesshomaru, bármennyire is szeretnélek elpáholni, most dolgom van-, mondta Inuyasha.

-         Velem sem akart harcolni!- felelt Kikyou dühösen.

-         Bele fogsz halni!- morogta ironikusan Sesshomaru.

-         Sesshomaru nagyúr! Ne légy undok!- kiabált Rin.

-         Ne szólj bele, te kis ember!- mondta Yaken. Erre Rin jól fejbe kólintotta. Sesshomaru vetett egy büszke pillantást a kislányra, de aztán visszatért Inuyashához.

-         Szóval nem akarsz harcolni? Mi az a fontos dolog?

-         Sango-t, a szellemirtó lányt elrabolta valami Vízi-démontündér!- mondta Miroku.

-         A Vízi-démontündér? Úgy tudom, hogy ő nem egyedül dolgozik.

-         Márpedig ez egyedül volt!- szólt Kagome.

-         Van egy úrnője: A sárkányhölgy. Féligszellem, csak egy varázslattal képes megnövelni az erejét.

-         Egészségére!- morogta Inuyasha.

-         Ehhez a varázslathoz különleges összetevők kellenek. Azt még én sem tudom, pontosan mik- mondta Sesshomaru, és kisegítette Rint a bokorból. Szegény Yakennek egyedül kellet kikászálódni.

-         Sesshomaru nagyúr! Segítenünk kell nekik!- mondta Rin.

-         Mégis miért?

-         Mert a testvéred, azért! És jó testvérek vagytok, és segítitek egymást!- mondta a kislány. Ígyhát Sesshomaruék is csatlakoztak. Így mentek tovább, mikor újra feltűnt a pocsolya. Sesshomaru beledobta Yaken-t. A pocsolya nem tudott moccanni.

-         Ez nem a Vízi-démontündér! Ez csak egy pocsolyaszellem!- mondta dühösen, mire Inuyasha kettévágta a szellemet. A középen kettévált.

Tehát mentek tovább. Találkoztak még három ilyen pocsolyával. Egyszer csak egy szép patakhoz értek. A patak közepén szikla állt, és a sziklán egy lány ült. Csepp alakú fülbevalóján megcsillant a nap fénye. Inuyasáékra nézett, és gúnyosan elmosolyodott.

-         Miroku, beteg vagy?- kérdezte Kagome. Csodálkoztak, hogy Miroku nem tette fel szokványos kérdését. A lány eltűnt, aztán egy pillanat múlva ott termett a kis csapat előtt.

-         A Vízi-démontündér!- kiáltotta Miroku.

-         Nahát, nahát! A kis szökevények!- pillantott Kagoméra és Kirarára. Kirara morgott rá, és átváltozott- a barátnőtök már javában harcol. Kíváncsi leszek, tud e majd harcolni az Úrnőmmel-, vetette oda- Bár, azt hiszem, tudom a végkimenetelt. Néhány rühes korcs, egy-két kis csitri. Ez nem állít meg - ezzel persze jól feldühítette őket.

-         De, minek neked Sango?- kérdezte Sesshomaru, tekintve, hogy egyedül ő gondolkodott higgadtan a csapatban.

-         Az Úrnőm varázslatához. Meg tudja növelni az erejét egy főzettel. Ehhez a főzethez már csak egy anyag hiányzik. Mégpedig egy szellemirtó vére- ez kalapácsütésként hatott árjuk. Miroku a szívéhez kapott- Mivel két szellemirtó van a világon, kizárásos alapon csak ez a Sango lehetett az. Kohaku vérét nehéz lett volna megszerezni, mivel Naraku birtokában van. Úgyis meghal, miután egy csepp is a főzetbe kerül. Annyi pont elég- mosolygott és elment. Néma csend uralkodott rajtuk. Mind üveges szemekkel bámultak előre. Aztán Inuyasha tért először magához.

-         Gyerünk! Az a nő minden perccel közelebb kerül a vérhez-, mondta. Mostmár rákapcsoltak. Sesshomaru szellemalakjában rohant, Kirara Rint, Yakent és Shippou-t szállítva repült. Inuyasha, Kouga és Ayame futottak. Kagome a biciklivel tekert. Sokkal gyorsabban haladtak így.