7. Fejezet: A sötétség Inuyasha ellen

Ryuukossei hatalmas teste bömbölve megindult, miközben
förtelmes szája óriásira tarult ki. Inutaisho megperdült a
levegőben és kitért a borzalmas agyarak elől, miken kékes
szikrák sercegtek, hogy belemélyedjenek a húsába. A gonosz
lény vaskos, izmoktól dagadó tömege a magadba csapott. A
homlokán sziszegő maszk torzan vigyorgott, miközben vértől
mocskos, kigúbadt szemeit fáradó ellenfelére szegezte.
Inutasiho megcsapta kardjával a fenevadat, mire az nevetve
felhorkantott:
-Ne nevettess. Ezzel akarsz legyőzni te nyomorult?-azzal a
csattogó állkapocs mögül kékes fényvihar robbant elő.
-Ellenhullám!-bömbölte Inutaisho, amint kardja ragyogni
kezdett, de a szörnyeteg egyik karma belemélyedt a testébe.
A kard visszaváltozott. Inutaisho kétségbeesetten
felüvöltött, miközben pofája megnyúlt. Ryuukossei szája újra
kitárult. Fogait Inutaisho karjába mélyesztette. Óriási
vércseppek záporával telt meg a levegő, amint az a kéz
óriási manccsá alakult és mély sebeket szántott a kígyó
pofájába. A nagy kutyaszellem állt előttük. Kagoméék
elképedve figyelték az eseményeket, ahogy a kettő, gigászi
titán egymásnak esik. Inutaisho agyarait belemélyesztette
Ryuukossei húsába. A dög felsziszegett fájdalmában, miközben
óriási, izmos teste megvonaglott a levegőben és fákkal
szórta szét a levegőt. Ryuukossei Inutaishora tekeredett. A
nagy kutyaszellem elvészett a tekergő gyűrűk halálos
árjában, miknek megtévesztő sűrűjében gonoszul felragyogott
a sárkány 4 szeme. Kagome megfeszítette íját. Miroku
ráüvöltött a lányra:
-Mit csinálsz? Nem avatkozhatsz bele. Nem változtathatod meg
a múltat, ki tudja mit teszel ezzel!
-Ennél biztos jobbat.-azzal habozás nélkül kilőtte nyilát.
Ryuukossei állkapcsa kitárult, hogy szétroppantsa Inutaisho
nyakát, mikor fényes csík haladt el előtte, mi elterelte a
figyelmét. Az óriási sárkány véres szemeit Kagoméra
szegezte. Inutaisho felvonyított és bömbölve, minden erejét
összeszedve a szörnyetegnek esett kilökve mindkettőjüket a
csapat látóteréből. Nem látták viszont őket, csak a csituló,
távolodó hangok sejtették a véres küzdelmet, mit a két lény
folytatott egymással. Hirtelen Kagome észrevett egy ugráló
pontot a fűszálak közt. Kegyetlenül lecsapott, majd a
tenyerére pillantott:
-Myouga...Nem sokat változtál. Ugyan olyan gyáva nyuszi
leszel a jövőben ,mint amilyen most vagy.
-Ismerlek én téged?-hebegte a bolha.
A lány vissza ereszkedett a kútba.
-Myouga? Mi az Kagome, mit forgatsz a fejedben?-kérdeze Sango.
-Talán ő választ tud adni a kérdéseinkre.

Inuyasha lihegve feküdt a földön. Izmai remegtek. Kimonója
vörös cafatokban lengett le testéről, miközben sebeiből
megalvadt vér csillogott.
-Ki kell élvezni ezt a pilanatot.-mosolygott Hiten.
Inuyasha szemei kigúbadtak, miközben rájuk langy emlékek
fátyola ereszkedett. Egy lány állt előtte, ki szelíden
rátekintett, selymes mosolyával megnyugtatva kalapáló
szívét, mi a húsát tépdeste.
-Valahányszor, előtérbe kerül, hogy félszellem vagy, érzek
benned valami nyugtalanítót. A szent ékkő segítségével még
mindig egészen szellemmé akarsz változni?
-Ezt már megtárgyaltuk...
-Nem...válaszolj Inuyasha, még mindig egészen szellem akarsz
lenni? Hisz így is erős vagy.
-Ez a célom. Ne akard megváltoztatni.
-Mert félek, hogy ezzel elveszítenélek. Az ékkő nem csak az
erődet növelné meg, hanem a benned lakó...hogy is
mondjam...vad kutyát is.
-Keh...
-Nagyon furcsa vagy Inuyasha.
-Miért?
-Mert sosem tanulsz. A hatalom, amire vágysz, nem ilyennek
képzelted, te mondtad. Miután megölted az embereket...Mikor
Kaguya a tükörbe zárta emberi énedet...Te egy szörnyeteg
voltál. Azt ígérted, miattam félszellem maradsz.
Kaguya tükre fenyegető fényvihart kezdett okádni...
A lány gyengéd kezeivel megsimította Inuyasha izmait, miken
forrón ragadt a verejtéke. Leguggolt hozzá és szelíd, langy
kezeivel, mikből valami gyógyító balzsam áradt, kimérten
végigsimította testének minden feszes porcikáját. Inuyasha
lihegett. Szemeiből édes könny csorgott ki, miközben szája
apró, mégis szerető és ragyogó mosolyra húzódott. A lány
ujjaival, miket az üres tér szült, megsimította Inuyasha
bőrét, majd a hosszú, fehér hajtengerbe túrt bele, mi
selymes zuhatagként omlott a fiú arcába. Inuyasha érezte a
szerelmes kezeket, érezte a belőlük áradó szeretet.
Menomaru a magasba emelte kardját...
A lány odafeküdt a fiú mellé és átölelte. Semmi sem
volt...Csak a lány és ő...tudta hogy nem szabad feladnia,
tudta, hogy élnie kell, hogy újra láthassa ezt a teremtést.
Inuyasha beleborzongott a szépséges érintésekbe. A lány
feléje fordult és nyugtató szemeivel az arcába bámult. Ajkai
lassan közeledtek a fiú szájához. Inuyasha szemeit becsukta,
miközben aprón előre bukott, hogy visszacsókolhasson a
lánynak, miközben szelíd ajkai mögül vágyakozva buggyant elő
egy szerelmes szó:
-Kagome...
A lány még egyszer átölelte, majd köddé vált, mintha sose
lett volna ott vele. Mert nem is volt. A teste nem...De a
lelke még most is szorongatta a kezét és próbálta az életben
tartani.
Inuyasha a magasba szökkent. A fényes ostor belemart a
talajba, majd csalódottan felsziszegve a levegőbe mart. Hayu
szemei ridegen hunyorogtak:
-Még nem dögöltél meg?
Inuyasha elnevette magát, majd a földre ereszkedett.
Visszatért minden ereje, mert ha nem is látta, de érezte az
ujjakat a felső testén, mik szelíden feszes izmaihoz
tapadtak. Menomaru először egy csalódott fintort ejtett, de
aztán elégedett mosoly tekergett fel a pofájára:
-Nem is baj. Így izgalmasabb lesz.
A forró szél végigsüvített a pokolban, meglobogtatva a
félszellem haját, mi belekapott arcába, melynek mennyei
fénye mögött ragyogott az élettől szikrztó arany szempár és
egy pimasz mosoly is.
-Lássuk...-azzal Kaguya ében haja szétterült a levegőben,
miközben arcára gonosz fények borultak.
Hayu elrugaszkodott a földtől és kinyújtotta kezeit. A
sercegő ostor előtátogott széttáruló ujjaiból. A fájdalmas
sikoly vad robajként öntötte el a levegőt, amint a Tetsuiga
ketté vágta a kezet, melyből a kétségbeesetten rángatózó
ostor megcsonkítva tekergett. Inuyasha elrugaszkodott
Hayutól és Menomaru fele indult. A nő dühösen megfordult,
szemeiről leolvadt a fagy, amint izzó vérvörösség öntötte el
tekintetét. Másik kezéből egy újabb fénycsóva vérszomjasan
robbant elő. Inuyasaha hátra csapta a kardját, mire
rátekeredett a pattogó „kígyó”. A fiú a magasba csapta a
nőt, majd Menomaru fele rántotta a Tetsuigát. A démon
gonoszul vigyorgott:
-Tudod hogy semmi esélyed...Itt pusztulsz, inne nincs kiút.
Hirtelen a mosoly Menomarura fagyott, amint képét mennyei
fény csapta meg. A Tetsuiga ketté hasította a kardját, és
őtet is. Inuyasha nem pihent meg. Reflex szerűen megfordult
és farkasszemet nézett Hitennel, kinek képére halvány
bizonytalanság kúszott fel:
-Rohadt pincsi, mégis hogyan képzeled? Nem tudsz újra
megölni minket. Így vagy úgy, de itt maradsz, mert te nem
tudsz örökké küzdeni, de mi igen.
Inuyasha hátra vetette a démont, ki a magasba emelkedett. A
lándzsa végén fenyegető fény ragyogott fel. A fiú könnyedén
ketté csapta a kardjával a villámgömböt. A kardból bömbölve
okádott a tiszta fény, mi elmosta Hiten arcáról a ráncokat,
végül mindent elnyelő fényviharba fürösztve meg. Kaguya
előre rántotta karját, miből előrobbantak vörös csápjai a
fiú vérére szomjazva. Inuyasha kecsesen kitért a támadások
elől, mik poros sebeket vájtak a sziklákba. A vörös karok
fenyegetően süvítettek el teste mellett, de ő kitért előlük.
Kaguya szemei meglepetten kigúbadtak.
-Ez lehetetlen...-azzal ő is kardot rántott.
-Ez lenne a hold? Elég borús egy ”halhatatlan” tennyohoz.
-Dögölj már meg!!!!!!!
Inuyasha időben tért ki a támadás elől. Hayu ostora
szikrázva csapta ketté Kaguya fejét. A fiú egy gyors
mozdulattal levágta a nő kezéről a vörös karokat és süvítő
dárdákként hajította ellenfele fele. Az egyik Hayu hasába
fúródott bele, mitől a nő peckesen elmosolygott, de a
második a nyakát főtte át. Nem vér buggyant elő a sebből,
hanem füstölgő semmi, mi Hayu megdermedt képébe csapott.
Tompa puffanás rázta meg a csendet. A szél kegyetlenül
végigsüvített a  síri pusztán. Inuyasha lerogyott. Zihálva
levegőt vett, miközben mosolyt erőltetve az arcára, s a
földre bámult, mire születendő izzadságcsepje hullott alá és
bugyborgott fel a forró talajon:
-Me...Megcsináltam...
Inuyasha hirtelen felkapta a fejét. Hayu hátborzongató,
jeges nevetése rántotta görcsbe a testét. A nő üres
szemeivel az arcába bámult, miközben kihúzta magából Kaguya
csápjait. Menomaru sebe ragyogva beforrt, miközben karmai
megreccsentek. Hiten darabjai ragyogva összeálltak. Kaguya
jókedvűen kacagott, amint összerakta magát, hullámzó
nevetésével betöltve a levegőt. Lassú kört alkottak, melynek
középpontjában a lihegő fiú állt. Menomaru torz szája, mely
mintha foszladásnak indult volna, csattogva kitárult, benne
vérszomjas lepkék hullámoztak. Hayu kitárta kezeit, mikből
hancúr kígyóként ugrabugrált egyikből a másikba a vonagló
fénycsóva. Hiten szemei kigúbadtak, szinte kiugrottak
testéből, miközben acsargó villám fénye ragyogott bennük.
Kaguya vörös csápjai lobogva szorongatták meg a levegőt
forró ként facsarva ki belőle.
-Itt a vége...


Hirtelen mennyei fény árasztott el mindent. A gonoszok
ijedten és döbbenten a magasba kapták tekintetüket. Egy
szikrázó fénygömb bukott alá a semmiből érkezve, lassan
Inuyasha elé ereszkedve. A fiú szemében óriási nőtt az alak,
pedig akkora volt, mint ő. Páncélja hősiesen ragyogott,
arcán a méregcsíkok fenyegetően felszikráztak, miközben
arany szemeivel rámeredt Inuyashára. Hosszú, lófarokba
fogott haját megfodorta a megváltó szél. Inuyasha először
nem tudott szóhoz jutni, de azátn sikerült kihebegnie a
döbbenetes szót:
-Apám...

Folytatása következik...

8. Fejezet: Az idő sodrában: A  T-rex és a raptorok

Myouga bölcsen letérdelt Kagome tenyerében, mint egy mindent
tudó bölcs, mert valószínűleg így is volt:
-Nos, amit elmeséltetek nekem az egyszerűen hihetetlen és
elképzelhetetlen, de semmit sem zárhatunk ki, mert ha a
mesétek igaz, akkor egészen kivételes dolog történt.
-Mondjad már!
-Előtte még néhány kérdés. Ugye Inutaisho nagyúr születendő
fia méltó utódja lesz a Tetsuigának?
-Erre mérget vehetsz.
-Ugye én is szerepelek a jövőben?
-Erre is mérget vehetsz és semmit se fogsz változni...-azzal
szája gúnyos grimaszba torzult-De igazán nem érünk rá a
jövőn rágódni. Ha van valami elméleted, mond már!
-Az én véleményem az, hogy ez a kalamajka a Mennyek
Madártoll talárjának és a szent nyílveszőnek köszönhető,
plusszban az időfának, a goshibokunak. A Mennyek Madártoll
talárja nagyon sok furcsa lénynél megfordult, legfőképp
tennyok hagyatéka. Mindezidáig senki sem tudta kihasználni
teljes hatalmát, a talár ugyanis képes uralkodni az idő felett.
-Kaguya is a talár segítségével fagyasztotta meg az
időt...-suttogta Sango.
-A szent nyílvessző és a talár találkozott egymással és a
Goshinboku időkútjának hála teljes lett a varázslat. Egy
olyan időkapu nyílt meg, ami megtörte az időt és a teret is.
-A teret?-gúbbadtak ki Kagome szemei.
-Most már nincs határ, az időkút hatalma nagyobb lett, most
már akárhová és akármikorra elvezethet titeket. Szerintem
még olyan helyekre is, hol még nincs vagy nem is létezett
vagy létezik a csontok kútja.
-Ez nagyon ijesztő, de ennek nincs semmi értelme. Hogyan
tehet ki minket ez a járat oda, hol nem is létezik időkút?
-Mert ez már nem tőle függ, hanem a Mennyek Madártoll
talárjától, de valószínűleg az esetek 90 százalékában olyan
helyre juttok, ahol a kút van és létezik. Hogy a maradék
hová visz, nem tudom, akármikorra, akárhova, múltba,
jelenbe, az idő megszületése előttre és túlra is. Nem hittem
volna, hogy megérem ezt.
-És hol lehet Inuyasha?
-Nem tudom, valószínűleg ő egy másik időviharba keveredett.
Nem tudom hol és mikor lehet.
-Mindenesetre szerencsénk volt, hogy mi együtt átjutottunk.
-Szerintetek Ashka hova kerülhetett?-dermedt meg Ayure.
-Nem tudom. Nem tudod hogy mi volt a célja?-kérdezte Miroku.
-Nem hinném hogy időkaput akart volna megnyitni, hisz ez
Kagome nyilának köszönhetően jött létre, nem tudhatott
rólunk, ez csupán véletlen volt.-suttogta Sango.
-Nem tudom mit tervezett és hogy miért, de egyben biztos
vagyok. Az nem ő volt. Nem az ő szeme...
Myouga hirtelen kiugrott Kagome markából és elszelelt:
-Most bocsássatok meg, de a gazdámmal kell lennem.
-Te gyáva...-szorult ökölbe Kagome keze.
-Hagyd, már így is beleavatkoztunk a múltba.-fogta meg Sango
a vállát.
-Nem tudom...Gondoljatok bele, ha nem lövöm ki azt a nyilat
Ryuukossei elharapta volna Inuyasha apjának a nyakát és mit
gondoltok, ez milyen következményekkel járt volna?
-Igazad van, mindent megváltoztatott volna, amit most
ismerünk. Lehet, hogy Inuyasha életben se maradt volna és
Inuyasha nélkül ez a világ tökéletesen megváltozott volna.
Te se lennél itt Kagome, se mi és ki tudja hogy mi történt
volna a szent ékkővel. Ha az egészbe belegondolunk, Naraku
se jött volna létre.
-Jesszusom...
-Valljuk be, igen csak megváltozott volna a világ, de nem
biztos hogy jobbra, sőt...Sok mindent köszönhetünk
Inuyashának. Nélküle egy más világ lenne.
-De most hol van?-kezdtek el derengeni a szemei.
Kagome tekintetére hirtelen szigorú határozottság borult,
amint elő rántotta a nyilat a kút egy repedéséből kacsingató
talárra, mi ördögien és gonoszul megcsillant. Miroku Kagome
fele fordult:
-Állj le, nem tudhatod hogy hová visz az idő.
-Csak így találhatjuk meg Inuyashát...-azzal kilőtte a nyilat.
Minden iszonyatosan lassan történt. Hang és lélegzet fenn
akadt, mintha valóban, megmerevedett volna az idő, miközben
a nyíl kimérten és gonosz lassúsággal a ravaszul tekergő
talár fele süvítette jellegzetes, csilingelő hangjával.
Miroku átölelte Sangot, Shippou pedig Kagome lábába
kapaszkodott meg. A nyíl és a tekergő ruhadarab lassan
egymáshoz ért. Langy csillag ragyogott fel küztük, mely
lassan kinyújtotta minden irányba terebélyesedő végtagjait.
Aztán, hirtelen és gonoszan ez az apró fényesség megdagadt
és mindent bekapott. Érezték, hogy eltűnik alattuk a talaj.
Lebegtek a mennyei fényben, mely szinte kiégette a szemüket.
Végül a szikrázó fényvihar elcsitult, a csapatból pedig
iszonyú sikoltozás tört elő. Zuhanni kezdtek. Kagomének
minden erejére szüksége volt, hogy megkapaszkodjon a
sziklafalba, mi ugyen nem volt olyan meredek, mégis, a
fenyegető mélység tátogott alattuk. Karjait tövestül akarta
kitépni a marcangoló gravitávió, de nem engedett halálos
csábításának. Nyögve előre lökte magát, míg lábai is bisztos
támasz nem éreztek. Remegve felsóhajtott, miközben kigbadt
szemeit újra a szédítő mélységre szegezte. Kétségbeesetten
felsikoltott, majd dühtől ráncos szemekkel maga elé meredt.
-Szóval ezt akarta mondani az a bolha. Hol a francba lehetünk?
-Egy óriási sziklán. Az a kérdés, hogy mikor.
Kagome könnyezve oldalra pillantott. Sango is kapaszkodott a
tarajos sziklákba, mellette Miroku szédelgett, ki egyik
kezét a démoníró fenekébe mélyesztette.  Sangot ez cseppet
sem zavarta, tudta, hogy egy mozdulat is végzetessé
változhat számukra. Ayure néhány méterrel mellettük
szorongatta a sziklákat. Sango könyörögve felbámult:
-Jajj Kirara, miért nem vagy most velünk...
Kagome csodálkozva körülnézett:
-Hol van Shippou?
A lábaira tekintett. Shippou azokba kapaszkodott. Kagome
elmosolygott:
-Shippou...Hisz te tudsz repülni.
-Tényleg...-lepődött meg a kis róka, majd hirtelen sírás
tört ki belőle-De én akkor is félek!!!!!!!!!
Shippou idegesítő nyarvogását mindent betöltő, vadállati
üvöltés öntötte el, melytől beleremegtek a sziklák is, apró
kavicszuhatagok sodorva le a mélybe.
-Mi...Mi volt ez?-kezdett el remegni a kölyök.
Hirtelen órisái szörnyeteg ocsmány pofája bukkant fel a mély
sziklái közt. A terentmény óriási volt, hatalmas, előrenyúló
állkapcsában meredeztek a pengeéles agyarak, melyeken
megalvadt vér ragyogott. Shippou csontokat is meglátott a
gyilkos fogak közt is, mik megcsonkítva lengtek ki a húsos
szájból. Felbukkant a lény egész teste. Két lábon állt,
elcsökevényesedett kezeivel lompán megvakarta pikkelyes
hasát, miközben izmos farka, mellyel egyensúlyban tartotta
gigászi testét, megcsapta az ijedségtől megbénult levegőt. A
kicsiny medrében cuppogó, hideg hüllőszem Kagoméék fele
tekintett, miközben az állkapocs eltorzult a vicsortól, mely
vérszomjas morgást öntött a levegőbe.
-Ez miféle démon?-döbbent meg Sango.
-Nem démon...-gúbbadtak ki Kagome szemei-Hanem egy
Tyrannosaurus rex...
-Tyranno micsoda?
A szörnyeteg állkapcsa kitárult, gyilkos szájának mélyén
felhullámzott valami lucskos, izmos köteg is. A nyelve volt,
mely hirtelen a magasba csapott és mint egy gonosz kígyó
megtekergve a levegőben. Mintha egy nagyra nőtt kaméleon
lett volna. Kagome unottan felsóhajtott:
-Hogy mik nem derülnek ki...
-Ugye nem tud elérni minket?-kezdett el sírni Shippou.
-Nem, ide nem ér fel, magasan vagyunk...
Hirtelen az egész sziklafal megrázkódott kínjában. A T-rex
óriási karmait a sziklába vájta, miközben felüvöltött,
nyálzáporával elhomályosítva a levegőt. Mászni kezdett...
-Jó ég!-állt fel Kagome haja.
A lány arca még falfehérebbé vált, amint felkapta a fejét. A
szakadék tetején újabb, ravasz és gonosz hüllőszemeket
látott, melyek kétségbeesett sikoltozást préseltek ki
belőle. Két, újabb ragadozó állt a sziklapárkány tetején. A
raptorok hosszúkás állkapcsa éhesen kitárult, melyekből a
marni kívánó nyál rácsöpögött a lányra. A lények is
belevájták felizzó karmukat a sziklafal réseibe és éhesen
sziszegni kezdtek.
-Már megint mik derülnek ki...-nyögött fel Kagome.
-Kagome! Hol van a talár?-üvöltött fel Miroku.
A lány kétségbeesett szemei azonnal megtalálták.
-Ott van feletted pár méterre!
A Mennyek Madártol talárja egy résbe beleszorulva lengett a
bűzlő szélben.
-Shippou, alakulj át és tarts meg!-sikított fel Kagome.
-Nem megy, félek!
-Csináld már!
-Nem!
-Gyerünk!
-Még csak egy gyerek vagyok!-könnyezett.
A kis rókadémont az alattuk felmorduló T-rex rázta fel a
kábulatból. Kagome ráhuppant a rózsaszín gömbbé átalakuló
Shippoura, majd nyilát Mirokuék fele fordította. Eközben a
raptorok lassan ereszkedni kezdtek le a sziklákon korgó
sziszegésükkel töltve meg a levegőt.
-Kagome! Biztos ezt akarod?-kérdezte habogva Miroku.
-Bízz bennem. Csináld már, ha nem akarod egy őshüllő
gyomrában végezni!
A T-rex felüvöltött. Már nem látták a tátongó mélységet,
csak a tátongó szájat, melyben az agyarak tépve
felszikráztak és a tekergő nyelvet, mi izmosan megfeszült,
hogy elragadja őket. A szerzetes levette kezét Sango
fenekéről megkapaszkodva ő is a sziklában, a másikat pedig
kinyújtotta a talár fele, mely felett felragyogtak a
raptorok marcangoló karmai.
-Indulj szél!-üvöltött fel Miroku.
A Kazaana kitépte a repedésből a talárt és feléjük sodorta.
Kagome kilőtte a nyilát, miközben a nyakát elöntötte a forró
nyáltenger, mi bűzölve ráfröccsent hátulról a mindent
elnémító morgás kíséretében. A nyíl eltalálta a talárt, mi
azonnal utat nyitott egy másik időbe. Miroku időben elzárta
a fekete lyukat, de emiatt nem tudta megtartani egyensúlyát.
Sango kétségbeesetten felsikoltott és kezével a kibontakozó,
mennyei fénybe taszította a férfit, ami elnyelte Shippout,
Kagomét, Ayurét és végül őt is. A dübörgő fényesség
habjaiban még meghallották az egyik raptor halálsikolyát,
amint a T-rex roppant állkapcsa szilánkokra roppantotta
össze a testét. Kagome megkönnyebbülten felsóhajtott amint a
lobogó fényekre tekintett, melyek mögül egy másik idő
vetkőzött ki...

Folytatása következik...

9. Fejezet: Kaguya születése

A fényvihar ezúttal sötét sűrűkbe hajította utasait. A z
égető szikrázás után a hideg sötétség szörnyen bántotta a
csapat szemeit, néhány másodpercbe telt, mire a táncoló,
fényes karikák elhalványultak és helyükbe léptek az éjszaka
fakó, ében színei. Egy bokor mögött landoltak. Miroku nyögve
felkelt, miközben megsimította sajgó fejét. Kagome eközben
undorodva kifacsarta a ruhjáából a t-rex nyálát, mi
savanykásan ragadt a bőréhez. Dühödt szemei kitekintettek a
sűrűből. Felsóhajtott örömében, ugyanis a takaró ágak mögül
egy forrást pillantott meg. Arcára sziporkázó öröm ült ki,
hogy megszabadulhat a testét elöntő bűztől, mikor ijedten és
döbbenten vette észre, hogy egy alak fürdik a vízben. Miroku
szemei kigúbadtak a csodálattól, Sango szemei pedig a
lángoló féltékenységtől. A nő iszonyatosan gyönyörű volt,
bársony, lélegzetelállítóan szépséges, karcsú teste halvány,
földöntúli aurában fénylett. A hajadon hátravetette hosszú,
ében haját, mely lágyan ringott a csendes hullámok közt,
miközben feje oldalra billent és kezei szelíd gyengédséggel
végigsimították melleit, ujjaival érzékien megcsókolva őket.
Shippou kábán felnyögött, mire Miroku kezét a kölyök
szeméhez rántotta. Miroku szájából apró nyálcsepp hullott
alá, kezeit pedig banbán és vágyakozóan előrenyújtotta a
teremtés fele.  Ő is meg akarta fogni őket... Lába alatt
halkan megreccsent egy ág. A tennyo felkapta fejét. Kagome
ijedten a fiú fele fordult. Nagyon nem tetszett neki ez az
egész. Valakire nagyon emlékeztetett ez a nő, de nem tudta,
hogy kire. Hirtelen a hajadonból kétségbeesett sikoly tört
elő. Sango dühösen visszarántotta a szerzetest, ám a nő nem
a bokrok közt bújó, kigúbadt szemű, vörös arcú alaktól riadt
meg, hanem valami sokkal borzalmasabb rettenet miatt. Vörös
csáptenger tekeredett rá a tennyora, mely vérszomjasan
belemélyesztette csipkézett agyarait a vibráló húsba, majd
beleömlött a sokktól kitárult szájba, belefojtva a remegő
sikítást. A csapat borzadva elkapta a tekintetét a látvány
elől. Miroku először közbe akart avatkozni, de józan esze
megállította szívét. Nem szabad megváltoztatni a múltat. Ők
most csak szemlélők. De a hangok elől nem tudtak elbújni.
Csámcsogás és szürcsögés moraja töltötte be a levegőt. Az a
valami elevenen falta fel a fürdő nőt. Miroku verejtékezve
megfordult. Az a vörös borzalom eltűnt a nőről, de a tennnyo
megváltozott. Haja csomókban, drótozva omlott alá, miközben
csillogó szemeire érzéketlen, semmitmondó köd borult. Csak
most döbbentek rá, hogy milyen események tanúi voltak. Most
született meg Kaguya. Az a démon bekebelezte a tennyot és
megalkotta Kaguyát. Az ében nő tekintetét a partra szegezte,
min a még egész és épp Mennyek Madároll Talárja csillogott.
A megcsonkított szövet Kagome kezében tekergett. Hirtelen
Miroku alatt kettétört egy ág. Kaguya a bokrok fele
tekintett, egyenesen Mirokura nézve sötét tekintetével.
Feszes gombóc dagadt meg a fiú torkán, amint megbénította az
éles szempár, miközben a levegőt vibráló sziszegés öntötte
el. A tennyo hirtelen újra a talár fele pillantott, de az
már nem volt a helyén. Tompa, menekülő léptek hangja
hallatszott az erdőből. Kaguya elindult a part fele. A víz
süvítve tekergett körülötte, majd valami ében anyaggá
változott, mely cuppogva csorgott le a testéről és csillant
meg a kiviruló hold fényében. Talán szurok volt, nem tudták,
de oly sötét volt, mint az éj. A tennyo sötét alakja
kísértetként tűnt el a sűrűben a tolvaj után. Kagome nem
habozott. A  megcsonkított talárt a földre hajította és
nyílvesszőért nyúlt. Elég borzalmat láttak mára.
-Kérlek, vezess Inuyashához...-nyögte ki a lány.
De nem oda vitte a fény...