Szépség és a Szörnyeteg

Az ég sötét hullámaival festette meg habcsókba zárt bárányfelhőit, melyek ontották magukból a közelgő eső kellemes nedves párlatát. Cikázó villámok keresztezték a lassan földre érkező cseppeket, melyek megduzzadt szirmokként hullottak a kavicsok éles tetejére, hol szétmállottak. Szivárványszerű ívek koronázták be az eget, mely hol vörös, hol ibolyakék, türkizszínben pompáztak. Két alak rajzolódott ki az erősen kontrasztos föld halmokon, melyek rémisztő árnyakat vetettek magukra. A cseppek sűrűbben folydogáltak, s szikkadt arcbőrökön, melyeket eddig por lepett el, finoman olvasztotta róluk le a szurokként rá tapadt piszkot. Egy magasztos alak mindenáron ki akarta kerülni a mögötte levő nő sziluettjét, mely óvatosan próbálta megérinteni. Könnyek szöktek szemébe, s puha kezével végig tapintott a férfi sebesülésein, melyet bizonyos harcokban szenvedett. Vér buggyant ki mély medréből, s szétáradt testén, mely a levegővel keveredve ragacsos folyadékot képezett, s női ujjbegyeken száradva peregtek le. A fiú gyengéden lehuppant az eső áztatta fűre, s igyekezett kerülni a szembe levő lány pillantásait, akinek korántsem volt szigorú tekintete, jóval inkább lágy, természetes, amely mindenáron meg szeretné ismerni a fiú féltve őrzött titkait. Terebélyes fa lombja védte őket a hideg cseppektől, melyek megfázásukat eredményezhették volna. A lány forró ujjbegyeivel végig araszolt fiú porcikáin, s tekintetük hirtelen egybeforrott, ahogy gyengéden kacskaringóztak a végtagok a nedves bőrön. A fiú arcán méregcsíkok húzódtak, s szemében vadság uralkodott, melyet egy vékony lepel vont be, mely a lány gondoskodó alakzata volt. Enyhülni kezdett a vörösség, mely, mint egy szürke hályog, ráhúzódott tekintetére, s lila színezetű nyalábjai is visszatorkollottak bőre pigmentjeibe. Karmain levő húscafatok előkelő helyet élvezhettek, s himbálódzva váltak meg a magától undorodó hanyoutól. Érezte a körülötte terjengő vérszagot, s ezt nem nyomhatta el, a lány kellemes, sejtelmes parfüme, mely, mint egy virágkehely, lágyan simogatta illatával. Arcukon megtelepedettek a gyöngyöző könnyszerű folyadékok, melyek még szebbé emelték ki a lány, s fiú arcvonásait. A hanyou agyarai csökkentették mértéküket, s nem látszottak oly félelmetesnek, mikor azok visszaaraszoltak kisebb nagyságukba. Hála a gondoskodó ujjbegyeknek a lilafény áramolva ki azokból, gyógyító hatást váltottak ki, s erővel ruházták fel a fiút, akinek ezüstös haja derengésbe foglalta keretes arcát. A lány ébenfekete haján a villámok beszűrődő fénye vonult végig, játszadozva rakoncátlan hajtincsek kusza vonulataival. Lágyan vállára estek a fonatok, s meghökkenő arcán szép gesztenyebarna szemei a fiú kezeire összpontosultak, melyek végig vándoroltak a domborulatain. Miko öltözetének egy darabjától megválva beterítette a sebesüléseket, s szomorúnak tűnő szempárba fúrta tekintetét. Sűrűn pihegtek, s forró bizsergés járta át a testüket. A fiú elpirult, s elkapta a tekintetét, melyet a lány követve, újra, s újra megkémlelt. Makacsul szuggerálta a lombokról cseppenő ezüst csíkokat, melyek a zöld gyepen szétloccsantak. Bátortalanul visszanézett, s a lány kecses, hiányos öltözéke által mutatott testét futotta végig aranyszempárjaival. Nem tudott ellenállni, remegő ujjai végig érintették a nedves bőrt, mely összerezzent a forró tapintástól. Libabőr járta át a lány testét, s halk sikolyok szöktek ki szájából. Inuyasha fejét a mellek oltalmazó domborulataihoz illesztette, majd végig vándorolt egészen a nyakig, hol csókokkal hintette be remegő ajkait. Szép lassan megváltak a ruháktól, s mint egy virág, megválva szirmaitól, a lány előtte vonaglott, mikor érezte a magában áramló melegséget. Mellein verejtékcseppek fénylettek, s a fiú szájával élvezetet nyújtott, mikor bekapta őket, s a női fészeknél érintésekkel tarkította a szenvedélyt. Egymásra dőlve aludtak el, mikor a fáradtan csókkal jutalmazták egymást. Az eső rendíthetetlenül zabolátlan áradatával terítette be a zsenge növényzetet, mely hajlongva roskadt a súlyos cseppek alatt. Gyors léptek hallatszottak, melyekre a hanyou fülei figyelmesek lettek. Betakarta az alvó lány felső kimonójával, többi részét pedig magára vetette, s ketté nyitva a fa biztonságos lombját, mint egy bambuszredőnyt, széthúzta, megpillantott egy férfit, aki küszködve feléje biggyesztette úját, intve, jöjjön közelebb. Öreg volt, s látszott rajta, hogy betegsége gyengítve őt, nem sokáig él már. Hátán egy fonott kosár volt, amelyből mindenféle eleség gurult ki, mert a férfinak jártányi ereje sem volt már. Kezét görcsös marokba húzta, s úgy tűnt, mintha valamit mindenáron meg szeretne védeni. A hanyou közeledtével nem ijedt meg, nem árult semmit ráncokkal körbe kerített arca, melyen apró malac szemei, hunyorogva nézték a közeledő fiút. Valamit suttogott, de a zápor elmosta hangja öblösségét. Tar kopasz fején megcsillámlott a kis, szűrt fényáradat, s mikor a hanyou letelepedett mellé, észrevette szerzetesi csuháját, mely kék színben tündökölt. A férfit mintha átok sújtaná, nehezen formálta a szavakat, s dörmögő hangját nehezen lehetett kivenni az égi háború zajában.

-         Bizonyára te egy szellemi lény vagy, melyben nem szabadna bíznom, de most rád szeretném hagyni féltett kincsemet.

-         Ugyan apó, gyere velem, Kagome miko, s meg tud téged menteni.

-         Rajtam már egy angyal sem segíthet, kérlek, fogd, s vidd magaddal ezt a shikon szilánkot.

-         Szerzetes, hagyd ezt, velem kell jönnöd, s meggyógyulsz. – biztatta a hanyou.

-         Ugye te vagy Inuyasha?

-         Miért kérded?

-         Azzal a falumat mentenéd meg a kárhozattól, ha magadnak tudnád a shikon szilánkot, kérlek, segítsd meg őket.

-         Ha tudnád apó, hogy mit tettem, nem fordulnál hozzám, de ha ez az utolsó kívánságod, teljesítem.