Gyermeki kacaj
Ezt a fanfictiont közkívánatra fogom folytatni.

A nap vérvörös csíkot festett a felhőkre, amint nyugodott le
az elérhetetlen távolban mint egy álmos, égő szem. Egy nő és
gyereke az egész napos, fáradt munka után indultak haza. Már
előre érezték a finom, meleg étel illatát, mi szorgalmas,
verejtékes munkájuk záloga lesz. A kisfiú meg is nyalta
nyelvével a száját, amint elképzelte az egyszerű, de
fenséges vacsora minden apró falatját és gondolatban mohón
rágni is kedzte őket. Bő volt a termés, sok volt a felesleg
és ez elég is volt arra, hogy a nő arcára víg, gondtalan
mosolyt varázsljon. Lépéseiket egyre szaporábbra vették. A
nap eltűnt az égi színpadról. A levegő hűvösödni kezdett és
az első csillagok is kigyúltak az egyre komorodó, világi
mennyezeten. Az asszony megfogta gyermeke kezét. Már
messziről látták a ház körvonalát, melynek kéményéből
szaporán pöfögött a füst. A nő meg is lepődött. Még sosem
volt arra példa hogy a férje egyedül főzött volna vacsorát,
mert eddig mindig türelmesen kivárta őket. Bölcs hite
szerint az asszonynak dolgoznia és gyereket szülnie kell,
míg a férfi feladata a nő megvédése és a harc. Az asszony
elégedetten és meglepetten elmosolygott:
-Még érnek meglepetések...
Mögöttük a táj gyász fátyolt borított magára. Nevetve
belépett a kunyhóba és a kinyújtotta kezét. Hirtelen a
mosoly kegyetlenül ráfagyott az arcára, amint borzalmas
látvány fogadta és a furcsa növények szaga úgy csapta meg az
orrát, hogy meg kellett kapaszkodnia az ajtóban, hogy ne
ájuljon el. A férfi háttal állt neki. Aztán görcsösen
megfordult és üveges, elfehéredett szemeivel a nőre
tekintett, ki elborzadt, fakó arccal rámeredt, kezét pedig
védekezéshez kapta, remegő ujjait a levegőbe vájva. A férfi
keze el volt törve, mintha egy láthatatlan erő tekerte volna
ki ujjait, mik eldeformálódva, vértől nedvesen szorongattak
valami pohár szerűséget, miben víz volt furcsa, émelyítően
édes növényekkel tele szórva. A nő remegő szemei szinte
kiestek a helyükről, amint érezte, hogy valami erő
megragadja hárulról és kissé a magasba emeli, mikor férje
kislányos és vidám hangon megszólalt:
-Teát?

A fáról csendesen és nyugodtan hullottak le a virágok a
szélben táncolva és pörögve a messzeségbe. Az árnyék
kellemes hűvöst nyújtott Kagoménak és Inuyashának, kik
merengve nézték a lengő virágogat, mik vakítóan fénylettek a
tűző napon. Nagyon meleg volt az idő, a lány érezte, hogy
verejtéke a ruhája alá hatol és beleolvad bőrébe. Kimérten
Inuyashára meredt. Szemei kigúbadtak a döbbenet miatt. A fiú
félig csukott szemmel lihegett kinyújtott nyelvvel mint egy
kiskutya, mi mindjárt elevenen megfől. Inuyasha nyelve
hirtelen megakadt a levegőben, amint a lányra tekintett és
kíváncsi, nem értő szemekkel vissza meredt rá:
-Mian?
-Meleged van?-nevette el magát.
-Mond hogy neked nincs...-mordult fel makacsul, miközben
hónalja mögül kisebb, zöld felleg kezdett elő pöfékelni.
A lány szemei könnyezni kezdtek:
-Bűzlesz az izzadságtól.
Inuyasha fülei megrebbentek, miközben kíváncsian szagolgatni
kezdte magát:
-Hm..Nem érzek semmit...
Kagome unottan megszólalt:
-Menj fürödni...
A fiú tiltakozás nélkül felkelt és figyelmesen körülnézett
vizet kutatva. Szinte azonnal meg is pillantotta a csobogó
patakot. Meleg volt az idő, tényleg ráfért egy kis fürdés,
egy kis felüdülés. Ujját belemártotta a vízbe, mire hirtelen
fagyos libabőr cikázott fel egész testén, miközben fülei
meglepetten felmeredtek:
-Lehet hogy meleg van, de inkább megfőlök, mint hogy
megfürödjek ebben a hideg vízben.
-Nem maradok meg meletted ha nem fürdesz meg.-fogta be az orrát.
-Keh...Ugyan mivel fogsz rábírni?-ám szemei azonnal
elkerekedtek a mondat után, amint látta hogy Kagome ajkai
lassan elszíkítják egymást és dühösen formálni kezdik a
fenyegető szót.
-FEKSZIK!-sóhajtott fel, ám a fiú egy gyors mozdulattal
elkapta a karját és magával rántotta a vízbe, melynek
csobbanása megrázta a levegőt.