10. Fejezet. Vörösen ragyogó aura

Hayu arca mindig hideg és mozdulatlan volt, a legtüzesebb és
vadabb harcokban is megőrizte szelíd báját, mely
széttörhetetlenül csillogott a szemein, de ez a fagyos
fegyelmezettség hirtelen leolvadt képéről. Ajkai hirtelen a
magaba csavarodtak, tekintetére pedig burjánzó sötétség
borult, miközben a vörösen ragyogó félhold úgy izzott fel
homloán, hogy véressé tette romlott szemeit.
-Nocsak nocsak...Ki hozott a kutya...Egy másik kutyát...egy
sokkal jobbat...
Inutaisho testéből vibrált a tiszta és nemes erő. Lófarokba
fogott haja meglobogott a szélben, miközben szája dühödten
eltorzult, borostyán szemei  dühösen megrebbentek:
-Hayu...
-Örülök hogy emlékszel rám. Ha tudnád hogy mennyire boldog
vagyok.
Menomaru méregtől szikrázva felüvöltött a nő háta mögött.
-Te nyomorult pitbull. Te ölted meg az apámat, ezért
darabokra szaggatlak.
De a nagy kutyaszellem nem törődött Hyouga fiával, kit órisi
csatában legyőzött. Menomaru tett egy lépést előre, előhúzva
kardját, de hirtelen megtorpant. Égető forróság lobogott a
levegőben, mely Hayuból tüzelt elő sátáni aurájából
sugározva, olyan elviselhetetlenül forrón, hogy a háttérben
spriccelő vulkánok jeget okádtak hozzá képest. A félhold
olyan erősen izzott, hogy már nem lehetett látni az alakját,
csak a fenyegető vörösséget, melynek hulláma szinte elnyelte
a nő mosolygó arcát. Inutaishot nem zavarta a tüzesség,
pedig a többi démon hátrább lépett, mert már szaggatta őket
az az aura, melyet a teste ontott magából. Inutaisho arca
komor és erős volt, mégis higgadság sugárzott belőle.
-Oda kerültél, ahova való vagy. A pokolba.
-És te miért jöttél le a mennyekből? Gondolom nemazért hogy
meglátogass.-nevetett.
-Nem. A fiamat jöttem megmenteni.-azzal hátra fordult.
Inuyasha ereiben megfagyott a vér, amint rápillantott az
apja azokkal a babonázó, nemes szemeivel. Nem kapott
levegőt...Inutaisho újra a nőre tekintett:
-Igen...engem nem tudsz megölni. Egy újjal se nyúlhatsz
hozzá, mert nem érdekel hogy újra összeállsz, széttéplek.
Hayu kacagva megborzongott.
-Ohh, rendesen feltüzltél. Mindig is levettél a lábamról a
tekinteteddel, az arcoddal és a szép, izmos testeddel.
Kérlek, tépj darabokra és cserébe én is megmutatom, hogy mit
tudok.-azzal kinyújtotta kezeit, mikről kecsesen
elővonaglott a fénycsóva.
Hirtelen Hayu arcára  az érzékiség mellett fellobbant a
tömény roszindulat is:
-De hozzá kell tennem szexi kiskutyám, egy csalódás voltál.
Tökéletes voltál. Erős, jóképű, tökéletes fiat szülhettem
volna, de őt is elrontotta a véred. Mert belül gyenge vagy.
És én gyűlölöl a gyengéket.-azzal a magasba csapott az
ostora. Menomaru nem bírta tovább fékezni acsargó dühét.
Előrontott Hayu mögül és inutaisho fele vetette magát. A
démon szája kitárult, belőle nyálas üvöltés tört elő. Az
ostor sercegve körülcsavarta Menomarut, maj dolyan
eszeveszett és kegyetlen erővel megrántotta a levegőben,
hogy kettészakította. A démon arcára leírhatatlan borzalom
borult amint a nőre tekintett, kinek arca a véres fényben
eltorzult:
-Ez csak az én harcom.
Inutaisho egy kardot húzott elő, mely láttán Hayu arcára
gúnyos mosoly ült ki.
-Nincs se Tetsuigád, se Soungád. Ezzel akarsz harcolni? Nem
méltó hozzád.
A nő kecsenen előrenyújtotta kezeit.
-Jut szembe. Hamarosan lesz még egy vendégünnk is. Nem
hagyná ki, hogy lássa apa és fia szenvedését. A fiú
haláltusáját, amint a pokolba reked és a te képed látványát,
azt az elborzadt pofát, hogy hiába jöttél le segíteni,
tehetetlen voltál!
Az ostor dagadtan robbant elő kezéből.

Folytatása következik...

11. Fejezet: Felszakadt sebek

Az erdő halkan suhogott. Az ében sűrűben fehér lények
tekeregtek egy kísérteties alak körül lebegve. Kikyo
csendesen előlépett a lobogó árnyak függyönye mögül...

Ayure eddig csak apró, jelentéktelen jelenségként szerepelt
Kagoméék oldalán. Nem is foglalkoztak vele, nem kérdeztek, ő
se kérdezett. Csak Miroku számára nem volt közömbös a lány,
mert mikor mindig rátekintett, szemei sosem az arcán akadtak
meg, hanem a fenekén vagy a mellein. Nem ismerték, nem is
akarták megismerni. Ő csupán véletlenül került mellélyük.
Nem érdekelte őket hogy mire gondol Ayure, vagy hogy mi
játszódik le elméjében. Önző módon csak Inuyasha
megtalálásával voltak elfoglalva. De a fény ezúttal se a
fiúhoz vezette őket, hanem egy szépséges, romantikus helyre.
A tópartot a nap tiszta fénye öntötte el. A hely romantikus
függönyben derengett, amint az ölelő fák selymesen borultak
rá a meleg vízre, min virágok ringtak. Kagome a távolban két
alakot pillantott meg. Egy párt, kik kézen fogva, egymás
melett sétáltak. Először azt hitte, hogy magát és Inuyashát
látja, de nem. A fiú haja ugyan ősz volt és két aranyos
kutyafül is elhelyezkedett fején, de a lány, furcsa volt
elismernie, de még nála is szebb volt amint az arany hajába
belefodort a szerelmes szél. Ashka és Ayure volt az...

Ropogó dübörgés rázta meg a levegőt, amint a két hatalom
összecsapott, mint mikor a hideg és meleg levegő
összetalálkozik és összeütközésükkor szikrázó viharfelhők
születnek meg. Inutaisho a magasba ugrott a hullámzó
füsttenger mögül, utána a tekergő ostor vérszomjasan csapott
és mohón belecsimpaszkodotta kezébe. Hayu is előtört az
árnyak mögül és a férfihoz lökte magát. A nő odahajolt
Inutaishohoz, kinek agyarai dühödten felragyogtak. Hayu
ajkai csábítóan kinyíltak:
-Ha még élnél...Mi ketten micsoda dolgokat tudnánk
művelni.-azzal érzékien megnyalta a férfi dühtől ráncos arcát.
Inutaisho kitépte magát a nő karmaiból és kardjával feléje
csapott. Az éle épp hogy csak hozzáért a nőhöz. Hayu
felcsapta a kezét, mire a penge sírva kettétört. A nő
gúnyosan elmosolygott:
-Szánalmas. Nem méltó hozzád...
Inutaisho a levegőben szaladt, teste nemesen fénylett, mint
a nap. Hayu vigyorgó képére ördögi, sötét fény borult és ő
is eltaszította magát a semmitől. Összecsaptak...A fény és
sötétség egymásnak rontott, tépve, szaggatva, marcangolva a
másikat, miközben kavargó fellegek kezdtek el tekeregni
körülöttük vad és fékezhetetlen forgószeleket okádva
magukból, mik felszántották a földet lávás sebeket tépve ki
belőlük. Inuyasha az apjára tekintett, ki eltűnt a kirobbanó
fellegekben. Tudta hogy nem győzhet és nem is veszíthet. De
ő igen...Kaguya kardját neki csapta a Tetsuigának:
-Még nincs vége félszellem. É még itt vagyok.
A recsegő kardok rejtekéből a nő és a fiú arca szinte
összeért. Inuyasha gúnyosan elvigyorgott:
-Elegáns hely ez, ugye? A mennyek királynőjének.
-Halgass kutya!-azzal eltaszította magától.
Eközben a magasban elcsendesedő vihar újból kirobbant
szétpukkadó és egyre dagadó, ében fellegeket zúdítva szét.
Hayu és Inutaisho újra összecsapott... Inuyasha a magasba
csapta a kardot, majd elüvöltötte magát:
-Szélborda!
Kaguya romlott haja az arcába csapott a szilaj erő miatt, de
gonosz nyugodtság tükröződött képéről, amint a tükör eléje
perdült és fekete gömböt spriccelt elő magából. Inuyasha
arca kétségbeesett volt és meggyötört. Nem harcolhat örökké.
Inutaisho igen, de őn nem. Mert ha itt hal meg, akkor sosem
mehet el innen. A dagadó, sötét gömb mohón elnyelte a
Szélbordát...

Ayure vágyakozóan kinyújtotta kezeit a pár fele. Ők nem
látták a csapatot. Önfeledten hancúroztak, miközben Ashka
mohón megcsókolta a lányt, ki szenvedélyesen letépte a
ruháit, majd a tóba lökte a kacagó félszellemet. A fiú
magával rántotta a lányt is, kinek önfeledt, gondtalan
nevetését néhány másodpercig elcsitították a hullámok. Ashka
a vízben átölelte Ayurét és újra megcsókolta, majd ajkait a
kéjtől remegő testére tapasztotta. A lány nevetve
felnyögött, majd eltaszította magától a fiút vizet lapátolva
rá. A szerteszórt vízfüggyöny mögött ajkuk újra összeért. A
lány elmosolygott, majd magához húzta a fiút, ki szelíden
átölelte:
-Hiába rángatóznál és ellenkeznél, úgyse engednélek el.
-Ne is engedj. Ashka...-azzal a fiúra tekintett-Ugye mindig
együtt leszünk?
-Persze édesem, sose hagynálak el.
-A szent ékkő újra felbukkant. Remélem nem gondolsz
ostobaságokra. Remélem nem akarod megszerezni. Nekem jól
vagy így. Ashka, azt szeretném, ha félszellem maradnál...
-Az maradok...-felelte határozottan a fiú.
A fiú magához simította a lányt, ki a mellein pihent gyengéd
kezeivel simogatva a félszellem izmait, mik nyugtatóan
tapadtak hozzá a bőréhez. Ashka fülei hirtelen a magasba
csaptak:
-Ayure. Te sírsz?
-Nem...Nem sírok...-azzal fejét felkapta és mohón
hozzátapasztotta ajkait Ashka szájához nevetve a víz alá
nyomva a pír fiút.
A boldog pár eltűnt a szemük elől egy időre, majd amikor
újra felbukkantak, a lány arca, mint egy kinyíló rózsának
harmatcseppjei, csillant fel, miközben önfeledten felnyögött
és hullámzó, szőke hajával megcsapta a forró szerelemtől
derengő levegőt. Szeretkeztek...Miroku elvarászolva figyelte
a párt, miközben kezét a nyarvogó Shippou szemei elé tette.
Ayure szemében sós derengés jelent meg, amint a múltjára
nézett, ahogy Ashka magáévá teszi. Hatalmas könnycsepp
csillant fel az arcán, mi lassan végignyalta a bőrét, majd
az álláról lehullott és megloccsant a földön. Nem bírta
tovább nézni. Dühösen Kagome felé mordult:
-Menjünk tovább!
A lány ledöbbent a tajtékzó hangnemtől, de szó nélkül
engedelmeskedett amint látta, hogy a szellemlány szemeiből
egymás után születnek meg a bugyborgó könnycseppek. Még a
végén „elvérzik”...
Kagome a földre hajította a talárt és a nyiláért nyúlt,
mikor hirtelen erős és szenvedélyes lüktetést érzett a
testéből, mi szinte ledöntötta a lábairól. Kagome nyögve a
földre rogyott, miközben ajkai elszakították egymást, mik
mögül elősüvített egy név:
-I...Inu...Inuyasha....

Hayu ostora bömbölve Inutaisho karjához csapódott újra és
újra. A fénycsóva játékos könnyedséggel hasította fel a
levegőt és vájódott be a szellem húsába. A nő csalódottan
hunyorogni kezdett, mégis ajkain apró mosoly villogott:
-Csalódást okozol. Ne mond hogy feladod. Támadj. Csak azért
mert nő vagyok, ne kímélj, gyerünk!
Iutaisho határozottan Hayura meredt kemény és büszke
borostyán szemeivel, majd kezét újra védekezéshez húzta. A
nő dühödten felsikoltott:
-GYENGE  vagy!!!-azzal a vibráló kar ujjairól az ostor, mint
egy éhes és vértől mocskos száj kitárult és ráömlött a
szellemre és tekeregve a földbe döngölte, mint egy
nyomorult, tehetetlen kis bogarat.
-APA!-kiáltott fel  mindenki megdöbbenésére Inuyasha.
A fiú futni készült a füstölgő, sercegő kráter fele, mikor
hirtelen megtorpant. Valami láthatatlan dolog megvágta az
arcát. Sebéből a vér forrón buggyant elő és fröccsent rá
szakadt ruhájára. Inuyasha szemei kigúbadtak a döbbenettől
amint a magasba pillantott. Egy rövid, fekete hajú lány állt
a levegőben egyensúlyozva, miközben ujjai ropogva
megnyikordultak a levegőben:
-Nahát nahát...Nem megmondtam hogy a háziállatok nem élhetik
túl a gazdáikat...
-Yura...
Hirtelen a föld életre kelt Inuyasha alatt. A félszellem
ijedten eltaszította magát a hullámó és recsegő kígyószerű
testről, mi  tekereve felszántotta a levegőt. Mint egy éhes
és vérszomjas kobra, emelkedett elő a hullámzó és pikkelyes
tenger sűrűjéből a százlábúasszony vicsorgó feje.
-Nem vagyunk már elegen? Kissé egyenlőtlen
küzdelem...-morgott a fiú.
Kaguya készült a magasba csapni a kardját, mikor hirtelen
fény vetült az arcára. A kráterből mennyei fény villant fel,
miből büszkén előállt Inutaisho és a fia mellé ugrott.
Inuyasha elégedetten maga elé rántotta a Tetsuigát és
Inutaishoval együtt nézett szembe a démonok hadával.
Inuyasha döbbenten, mégis csodálattal mosolygó apjára meredt:
-Azt hittem véged van.
-Ugye csak viccelsz?
-Nem, tényleg megijedtem.
-Sokat jelentesz a számomra. Másoknak még inkább.
Hayu arcára gonosz elégedettség ült ki:
-Apa és fia. Szégyen és gyalázat. A fajtiszta kutya és korcs
kölyke...Milyen érdekes együtt látni titeket, gyengéket.
Bolondok vagytok. Az emberek védelmében használjátok ezt az
erőt, mikor uralkodhatnátok a föld felett. Ostobák vagytok,
hogy ezt az erőt a halandók védelmére alkalmazzátok. Milyen
szánalmas...
-Hayu... A hatalom nem a leigázás jelképe.
-Mi hasznotok van belőle, hogy az erőt mások érdekében
használjátok fel, mikor a világ felsőbbrendűbb uralkodói
lehetnétek?
-Mert van valami, amit meg akarok védeni és ez nagyobb erőt
ad, ami jóérzéssel tölt el. A fiamat...-azzal büszkén a
meghatottságtól zavarodott Inuyashára tekintett.

Kagome újra érezte a lüktetést. Inuyasha bajban van.
Segítenie kell.
-Kérlek, vigyél hozzá...-azzal kilőtte a nyilvesszőt.

Hirtelen fényár borította el az acsargó démonok dühödt képét.
-Inuyasha. INUYASHA!-hallatszott egy kétségbeesett és
szerető sikoltozás.
-Kagome?
-Az asszonyod?-kérdezte elégedetten Inutaisho.
A fiú arcáról azonnal eltűnt a vörösség, amint látta, hogy
mindegyik démon a kibontakozó fényvihar fele tekint.
-Kagome! Menj innen! Ne gyere ide, veszélyes! Megölnek!
KAGOME! KAGOME! KAGOOOOOOOOOMEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
….....................