3. fejezet: Harc Ayaméért

A szörnyeteg förtelmes volt. Óriási, húsos, kígyó szerű
lény, melynek pikkelyein ezüstösen ragyogott a nyálka amint
csillogott rajta a nap. Szeme nem volt, csak egy óriási
szája, mely 3 irányba nyílt, mint egy bizar, élő virág
szirmai, melyek mögül bugyogott a  savas nyál. A terentmény
vadul sziszegett. Ayame fele fordította undorító testét. Az
óriási állkapocs kitárult, s készült lecsapni, de Kouga egy
gyors mozdulattal kettészelte a tekergő borzalmat. Remegő
szemei megakadtak Ayame sebén. A lány mosolyogva felnyögött:
-Semmi baj, csak egy karcolás...
Nem volt sok ideje a fiúnak. Felkapta a lányt, mert újabb
csápok rontottak elő a föld alól, mik máris mohón csapkodtak
feléjük. Kagura mosolygott fenn, mint aki egy szórakoztató
műsort néz:
-Végetek van.-azzal előkapta a legyezőjét.
Amint Kouga felkapta a fejét szemeit elvakították a ragyogó,
égboltról leomló sarló pengék. Gyorsan odébb szökkent, a
halálos fények egy támadó szörnyetegek aprítottak fel.
Kagura elmosolygott:
-Nem tudtok elmenekülni.
-Elfelejted, hogy kivel harcolsz boszorkány!-üvöltötte
Kouga, azzal lábai fényleni kezdtek.
A fiú erősen szorította a lányt, ki remegő szemeivel
rámeredt. Kezeit Kouga nyaka köré fonta, bőre a testével a
fiú izmaihoz tapadt. Minél előbb menjenek el innen, el erről
a borzalmas helyről.
-Egy tornádó? Te ostoba, a szél az szél!-nevetett Kagura.
Kouga és Ayame a földre zuhant, amint a szél, mint egy kéz
felcsapta őket. A lány elgyengülten a földre esett. Kouga
arca eltorzult a dühtől:
-Elvetted a családomat, az újat nem fogod!
-Miben fogadunk?
Újabb vicsorgó csáp rontott elő a földből. Kagura
meglendítette a legyezőjét, mire Ayame a magasba emelkedett.
A boszorkány szeme gonoszul felvillant, ajkai ördögi
vigyorra csavarodtak. A szél eltaszította Ayamét, egyenesen
a tátogó szörnyeteg felé.
-AYAME!!!!!!-üvöltötte Kouga.
A fiú eltaszította magát a földről és meglovagolva a gonosz
szelet a lány elé került. Teste megkönnyebült, amint érezte,
ahogy orra belefúródik a vörös hajtengerbe, de szemei
hirtelen akkorára nyíltak fel, hogy szinte kilövődtek
medrükből, amint vörösséggel telt meg a levegő. Ayame nyögve
a földre rogyott, ijedt szemeit Kougára kapta. Egy agyar
állt bele a fiú hátába. Kouga először csak meglepődött,
aztán mikor nehezen hátra fordult és megpillantotta a
förtelmes pofát, izmai dühödten megfeszültek. Csak fröcsögő
hústenger maradt a bestiából. A fiú büszkén állt, szerelmes
tekintettel Ayaméra meredt. Könnyek csordultak ki a lány
szemeiből, miközben ragyogott rajta egy apró, de szép
mosoly. Hirtelen a föld remegni kezdett. Egyes fák
kiszakadtak a helyükről. Óriási csáptenger vonaglott elő a
föld alól. Mindegyik tekergő kar egy-egy éhes szájban
végződött, miknek emésztő nyála a földet marta. Kagura
elmosolygott, majd a földre ereszkedett:
-Bocsássatok meg, de ki kellett élnem magam. Az igazi
feladatom a farkasfiú elpusztítása lenne, és az, hogy
elvegyem az ékkőszilánkjait, de udvariasságból foglalkoztam
egy kicsit veletek is.
-MI?-mordult fel Kouga.
-Csak nem hitted azt, hogy Naraku a te elpusztításod
érdekében küldött engem és ezeket a szörnyeket? Te olyan
jelentéktelen kis bolhafészek vagy, kire kár ilyesmit
pazarolni, hisz a közelébe se  tudsz férközni.
-Akkor kit akarsz?
-Akit keresek, annak a neve Hara...
Kouga büszkeségébe taposott most bele a boszorkány, ám a
nőnek nem volt ideje arra, hogy kiélje gonosz vágyait, hogy
kinevessea fiút, mert az erdőből hátborzongató vonyítás tört
elő. Csápok szakadtak szét fájdalmas sziszegések közepette,
a vonagló hústenger mögül Hara ugrott elő:
-Nagy ostobaságot követtél el Kagura. Engem kellett volna
először megölnöd.
Hara a boszorkány fele szökkent, ki pengezáporral próbálta
megállítani a démont, ám a férfi túl gyors volt. Mielőtt
elérte volna őt, Kagura újra tollra szállt, s alig eszméltek
fel, máris mesze volt, a szelek szárnyán vereséget
szenvedve. Hara büszkén feltekintett, majd aggódó
tekintettel Ayaméra meredt:
-Jól vagy?
-Nincs semmi bajom, csak csúnyának látszik.
-Elismerésem öcskös, derekasan harcoltál.
-Még szép, megvédtem Ayamét, míg te a sebeidet nyaltad, te
gyáva ordas.
-Nagy a szád fiú.
-Te sokkal utálatosabb vagy, te perverz bundakabát!
Ám hiába üvöltözött Kouga, Hara nem rá koncentrált. A férfi
megfogta Ayame kezét, azzal a jellegzetes mozdulatta, ahogy
Kouga Kagomét, és rózsaszín felhőbe burkolózva elmondta a
szerelmes szavakat:
-Kérlek gyere velem. Szeretlek Ayame, mióta megláttalak
belémhasított egy érzés, mint egy agyar, amely miatt elönti
a forró vér a testemet. Átfőtted a szívemet.
-Örömmel veled tartanék, de nem lehet...Valaki tett nekem
egy ígéretet, és addig nem nyugszom, míg nem teljesíti.
Kouga döbbenten elpirult a háttérben.
-Értem...-suttogta Hara.-Igazad van, velem lenni most túl
veszélyes. Naraku vadászik rám, nem keverhetlek bele az én
harcomba. De egyszer eljövök érted, mert az asszonyom vagy!
Hara néhány pillanatig babonázottan figyelte a lányt, majd
elfutott. Ayame egy ideig figyelte a szelet, amit a férfi
kavart fel, majd az elkerekedett szemű Kougára tekintett.
-Mi a baj?
-Neked tetszik ez az állat, ugye? Szóba álltál vele...
-Most ne törődj ezzel, gyere.
Kouga arca megfeszült. Készült a szócsatára, ám minden
mondat megakadt a torkán, amint Ayame megfogta a kezét és a
folyó fele vitte. Először tiltakozni akart, de meggondolta
magát. Kíváncsi volt, mit tervez a lány. Ayame Kougával
együtt a folyóba lépett. A víz kellemesen megsimította
lábukat. Amint közeledett az éj, bíbor bogarak repültek fel,
miknek fátyolában a fiú a lány  csilogó szemébe nézett.
Aztán szó nélkül Ayame a fiúhoz lépett és szépen és kimérten
levette a páncélját. Kougából csak egy apró, először dühödt
tiltakozás buggyant elő, de minden hang visszaömlött
testébe, mert kívánta a lágy, szelíd kezeket. A lány sejmes
ujjai megtiszttották a fiú sebeit, gyengéden és érzékien,
minden egyes érintéseükben lángoló gyönyör forrasztotta be a
lüktető, verejtékző húst. Közben egymást figyelték,
szerelemtől lobogó tekintetüket nem vették le egymásról.
Aztán Ayame vetkőzött le...S Kouga látta el a sebeit. Fel
sem eszméltek, már ölelték egymást a hold ényében fürödve,
amint testileg és lelkileg is átadták magukat egymásnak.
Szivárvány úszott a vízen...

4. fejezet: Félek, több rosszat tudnék adni, mint amennyi
jót, te nekem...(Kouga)

A hold fényesen ragyogott az est napjaként, miközben szelíd
sugarait bogarak törték meg. A barlangba is beszűrődött egy
kis esti világosság. A szürkés fények két alakot
világítottak meg. A lány a fiút átkarolva feküdt, miközben
vörös hajaival félig betakarta az izmos, mezítelen felső
testet. A meleg, cseppet sem nyírkos barlang árnyékai lágyul
vetődtek rájuk. Meztelenek voltak mindketten, egy-egy
pontjukat a ledobott bundák fedték el, és persze a
nyújtózkodó árnyak, mik gyönyörűséges színjátékot festettek
a verejtékcseppektől csillogó bőrükre, amint szépen
körvonalazták ki a kellően kecses, vagy éppen feszes, erős
bomborulatokat.Mert Kouga és Ayame szinte egyek voltak...A
fiú aludt. A lány ébren volt, csillogó szemeit Kougán
legeltette, miközben karjaival gyengén átölelte menedéket
keresve erős ujjai közt. Szépek voltak...Ayame visszagondolt
az egészre. Mikor először találkoztak és a szivárványnál
megígérte neki a fiú, hogy az asszonya lesz. Vissza
emlékezett azokra a percekre, mikor immár érett nőként állt
Kouga elé. Leperegtek előtte  a képek, mik saját könnyes
arcát ábrázolták, mert a fiú saját magának sem akarta
elismerni a múltat. Vissza emlékezett a fiúval töltött
kellemes percekre, mikor megcsókolta, aztán féltékenységi
dührohamot kapott egy Hara nevű szintén farkasdémonnal
szemben. Fejét Kouga mellére hajtotta. Érezte, ahogy
kidomborodnak, majd elernyednek alatta az izmok, amint
lélegzik...Hallotta, ahogy dobog a szíve. Ayame szemeire
langy köd borult az újabb visszaemlékezés miatt. Ő és Kouga
a folyóban állt. Minden olyan őrülten gyorsan történt.
Kitisztították egymás sebeit, ám a gondoskodó ujjakba
hirtelen beleköltözött valami kélyes vágy. Aztán már a
barlangban voltak. Kouga fejét Ayame lábai közé fészkelte és
olyan örömet okozott a lánynak, amiről ő nem is álmodott,
olyan érzékien, hogy sírva fakadt, miközben szenvedélytől
remegő ajkai mögül halk nyögések süvítettek elő. Aztán ő is
viszonozta a gyönyört, majd egymásba olvadtak. Kouga az
éjszaka folyamán többször is magáévá tette Ayamét.
Mindkettőjük alsó teste lángra kapott. Kouga kélyesen
felüvöltött, nem is üvöltött, hanem vonyított Ayaméval
együtt. Sokáig voltak így, mozdulatlanul. Kouga benne
lüktetett Ayaméban,miközben a fiú szelíd csókot nyomott a
lányra, aki nyelvével megnyalta a fiú nyakát. Ahogy
visszagondolt ezekre a dolgokra a lány, újra fellobbant
benne a vágy, ám a szuszogó Kougá ajkai mögül egy váratlan
szó csengett elő:
-K....Ka....Go...ooo..me
Kouga valami hideget érzett a mellén. Megborzongott a bőre.
A hold fényében látta meg, hogy csillog, s jutott el a
tudatáig, hogy Ayame könnyei öntötték el a testét. Tudta a
fiú, hogy miért sír a lány. Nem is vele
szeretkezzett...Nem... Gondolatban Kagomével volt. A szégyen
belül elöntötte. Egy lánnyal szeretkezett, aki szerelmes
belé, s a fantáziájában még sem őt tette nővé. De akkor is
érzett valamit Ayame iránt. Ketté akart szakadni a szíve.
-cscscsssssssss...-csitította a fiú a lányt, miközben
szorosan átölelte.
A lány megnyugodott az érintéstől.
-Nagyon szép lány vagy Ayame. De félek, hogy csalódást
okoznék. Félek, hogy több rosszat tudnék adni, mint amennyi
jót, te nekem. Mellettem veszélyben van. Halálos ellenséggel
van dolgom. Addig nem nyugszom, míg nem végzek Narakuval.
A fiú a lányra pilantott.Már aludt...Kezei még mindig
ölelték. Kouga utána a holdra bámult és a szivárványra, mit
csak is ő látott...

A nap ragyogóan sütött be a barlangba. Ayame ébredezett, de
nem nyitotta ki a szemét. Nem akarta...Nem...Még nem
ébredhet fel...Túl fájdalmas lenne az ébredés, pedig tudta,
hogy mit pillantana meg. Kezei kétségbeesetten tapogatóztak,
de ujjai csak a meleg földet érintették.
Kouga már elment...