6. rész: Vajon meddig bírja még Inuyasha?

Inuyasha szeméről leírt a bánat és csalódottság. Kagome, ahogy nézte őt majd meghasadt a szíve, még soha eddig nem látta még ilyennek Inuyashat.

A lány lassan odasétált a hanyouhoz.

         - Inuyasha, leülhetek?

         - Igen.

         - Inuyasha szeretném megbeszélni veled ezt az egész dolgot.

         - Minek, hisz már megbeszéltük egyszer. Kagome tudomásul vettem, hogy nem szeretnél úgy velem lenni.

         - Inuyasha, ezt nem szabad úgy elkapkodni. Meg kell ehhez teremteni a megfelelő hangulatot, és nem szabad a másikra erőltetni azt, amit nem akar, ha majd mind a két fél készen áll arra, akkor meg fog történni és ez mindkettőjük számára emlékezetes pillanat lesz. Érted már? Inuyasha, én nem azt mondom, hogy nem szeretném, de mindennek eljön majd az ideje.

         - Értem. Akkor még nincs veszve minden számomra ugye?

         - Igen. Na gyere Inuyasha menjünk vissza a többiekhez már biztosan aggódnak értünk.

Inuyasha csak bólintott és követte a lányt oda, ahol barátait hagyta.

Mikor visszaértek a táborhelyükhöz nagy meglepetés fogatta őket. Barátaik helyett csak egy cetlit találtak:

„Kagome!

Elmentünk, mert már meguntuk a várakozást. Sango elment a szellemirtók falujába Shipou a szülei sírját ment megnézni, nekem meg sürgős dolgom akadt a közeli faluban, mert szellemirtásra hívtak, de mihelyt ott végeztem Sango után, megyek. Ezért egy jó darabig távol leszünk. 1 hét múlva találkozzunk Kaede anyónál.

                                                                                                     Miroku”

-Na tessék most mehetünk egyedül tovább! – panaszkodott Kagome.

- Kagome szerintem ma már ne menjünk tovább, majd holnap reggel induljunk.

- Rendben van. De nem szeretném, ha bármiféle, olyan megmozdulásod lenne velem szemben. Tudod megbeszéltük.

- Igen, emlékszek rá.

Azzal mind a ketten eltették magukat holnapra, vagyis legalább az egyikük. Inuyasha éberen figyelt egész éjjel nem bírt aludni, mert félt, hogy netán megint olyan álmai lennének, de még éberen is működött a képzelete. Ezeket a kósza ábrándokat egy-egy fejrázással próbálta elhessegetni. „Miket is gondolok? De olyan édes, amikor alszik. Nem tudom, hogyan fogom kibírni ennyi ideig, hogy ne tegyem asszonyommá ezt az angyalt. INUYASHA hagyd ezt abba, megígérted neki, hogy nem teszel semmit, amíg ő sem akarja.” A hanyout Kagome mocorgása hozta vissza a valóságba.

-         Inuyasha már fenn is vagy? Akkor indulhatunk tovább, de előbb készítek valami ennivalót.

-         Rendben.

Miután megreggeliztek elindultak. Egy külső szemlélő úgy vélné, hogy semmi baj nincs közük, de egész úton szótlanul mentek egy más mellett és mindkettőjük gondolatai másfelé jártak. Már késő délután lehetett mikor megálltak és letáboroztak egy tisztáson.

-         Inuyasha elmentem láttam a közelben egy tavat, és ne merészelj utánam jönni.

-         Meg se fordult a fejemben (kamu)!

Kagome nyugodt szívvel ment a tóhoz, de Inuyasha gyorsaságának hála hamarabb odaért, mint a lány és a tó közelében keresett magának egy biztonságos rejtek helyett, ahonnan az egész tavat láthatja legalábbis azt a részét, ami fürdésre alkalmas. Kagome mit sem sejtve ment a hűsítő vízbe, persze Inuyasha alaposan szemügyre vette a lány minden egyes porcikáját. A hanyou férfiassága alaposan kidudorodott, mikor a lány hamvas testén lecsurogtak a vízcseppek.