14.rész

Tovább a végzethez vezető úton

Erőltetett menetben haladtak tovább. Ugyan sok öröm történt velük az utóbbi egy-két napban, nem feledkezhettek meg Narakuról.

-Már nem lehet túl messze! -mondta Inuyasha a mögötte jövő társainak. -Egyre erősebben érzem Naraku szagát!-

-Inuyasha, nem pihenhetnénk egy kicsit? -kérdezte Miroku miután a fáradt Sangora pillantott. -Egész nap nem álltunk meg.-

-Nem állhatunk meg egy ilyen helyen, ahol védtelenek vagyunk minden támadás ellen! -ment tovább. A többiek bár kényszeredetten, de elismerték igazát. Kagome előrefutott Inuyashához. A férfi szó nélkül átkarolta Kagome derekát, rávillantotta mosolyát, és egy puszit adott az arcára. Néhány percig így mentek, míg Kagoménak beugrott végre, mit akart mondani.

-Inuyasha…-

-Tessék? -kérdezte kedves mosoly kíséretében a démon.

-Égkőszilánkot érzékelek.-

-É csak most szólsz? -emelte fel kicsit a hangját. -Merre van?-

-Egyenesen előttünk. -Inuyasha felkapta hátára a lányt, és futásnak eredt.

-Gyertek utánunk! -kiáltott hátra a többieknek. Alig indult el, máris megállásra kényszerítette az előtte elterülő mélyföld. Lenézett a több tíz méter mélységbe, majd hallotta, hogy mond valamit Kagome, de a mellette lévő vízesés robajától nem értette a szavakat. Távolabb mentek.

-Mit mondtál az előbb, Kagome? Nem értettem a zajtól.-

-Az égkő a vízesés aljánál van! -jelentett ki a lány, és jobbjával a folyó irányába mutatott. Közben mögöttük megérkezett a csapat többi tagja. Lova hátán Jonh és Shippou, Kiraran ülve Sango és Miroku.

-Elmondanád, mire ez a nagy rohanás?! -torkolta le Sango a hanyou-t.

-Kagome égkőszilánkot érzett. Méghozzá a vízesésnél. -mondta a kérdezett.

-Akkor javaslom, hogy menjünk oda. Mert ahol égkőszilánk van, ott talán megtaláljuk Narakut is! -kapcsolódott be a kupaktanácsba Jonh lovát maga mellett vezetve elindult a javasolt irányba. Mindnyájan követték.

-Inuyasha, mostmár letehetsz. -jegyezte meg Kagome.

-Mi? Ja, persze.-azzal óvatosan letette hátáról a lányt.

-Honnan ez a nagy óvatosság? -kérdezte gyanakodva Kagome.

-Mostmár a szokásosnál is jobban kell vigyáznom rád… rátok.-

-Tessék??? Ezt meg hogy értsem? -értetlenkedett Kagome, miután felfigyelt arra, hogy mindenki őket nézi, halvány mosollyal arcukon.

-Tudod te azt. -Miroku és Sango agyában pattant egy szikra, majd érdekes módon Sango Kagome, Miroku pedig Inuyasha mellé vetődött. Sango rögtön a tárgyra tért.

-Szóval rátok kell vigyázni, mi?-sejtelmeskedő,”én mindent tudok” vigyor kíséretében.

-Hááát… igen… talán…-válaszolt Kagome fülig vörösen. Eközben Miroku is belelendült a kérdezősködésbe.

-Tehát megvolt? -bökte oldalba a szerzete Inuyashát, és kacsintott.

-I-i-igen…-pirult el a félszellem, de azért mégis hozzátette: -Háromszor…-

-Nahát! Sosem gondoltam volna rólad! Bár nekem 7 a rekordom egy éjszaka alatt. -húzta ki magát Miroku.

-Sangoval? -kérdezett rá halkan a kutyadémon.

-ööö… egyelőre még nem. De dolgozom az ügyön. -félhangon beszéltek, nehogy a lányok meghallják őket.

-Tehát neked nem sikerült! -reagált az elhangzottakra gúnyosan a hanyou. Aztán egymást gúnyolva kezdtek veszekedni, dicsérve magukat, pocskondiázva a másikat, persze csak halkan. Végre leértek a vízesés aljához. Közben a két hím nem hagyta abba a vitát. A vízfal mögött egy barlang volt. Bementek, és látták, hogy hárman ülnek odabent. Inuyasha csak most figyelt egyéb dolgokra is, és rögtön meg is jegyezte:

-Mi ez a rettenetes szag? -a barlang végében az egyik alak felállt.

-Már megint rám találtál, palotapincsi?