***A megzavarodott időkút***
ashikaga 2006.03.05. 10:00
hetedik nyolcadik és kilencedik fejezet
7. Fejezet: A sötétség Inuyasha ellen
Ryuukossei hatalmas teste bömbölve megindult, miközben förtelmes szája óriásira tarult ki. Inutaisho megperdült a levegőben és kitért a borzalmas agyarak elől, miken kékes szikrák sercegtek, hogy belemélyedjenek a húsába. A gonosz lény vaskos, izmoktól dagadó tömege a magadba csapott. A homlokán sziszegő maszk torzan vigyorgott, miközben vértől mocskos, kigúbadt szemeit fáradó ellenfelére szegezte. Inutasiho megcsapta kardjával a fenevadat, mire az nevetve felhorkantott: -Ne nevettess. Ezzel akarsz legyőzni te nyomorult?-azzal a csattogó állkapocs mögül kékes fényvihar robbant elő. -Ellenhullám!-bömbölte Inutaisho, amint kardja ragyogni kezdett, de a szörnyeteg egyik karma belemélyedt a testébe. A kard visszaváltozott. Inutaisho kétségbeesetten felüvöltött, miközben pofája megnyúlt. Ryuukossei szája újra kitárult. Fogait Inutaisho karjába mélyesztette. Óriási vércseppek záporával telt meg a levegő, amint az a kéz óriási manccsá alakult és mély sebeket szántott a kígyó pofájába. A nagy kutyaszellem állt előttük. Kagoméék elképedve figyelték az eseményeket, ahogy a kettő, gigászi titán egymásnak esik. Inutaisho agyarait belemélyesztette Ryuukossei húsába. A dög felsziszegett fájdalmában, miközben óriási, izmos teste megvonaglott a levegőben és fákkal szórta szét a levegőt. Ryuukossei Inutaishora tekeredett. A nagy kutyaszellem elvészett a tekergő gyűrűk halálos árjában, miknek megtévesztő sűrűjében gonoszul felragyogott a sárkány 4 szeme. Kagome megfeszítette íját. Miroku ráüvöltött a lányra: -Mit csinálsz? Nem avatkozhatsz bele. Nem változtathatod meg a múltat, ki tudja mit teszel ezzel! -Ennél biztos jobbat.-azzal habozás nélkül kilőtte nyilát. Ryuukossei állkapcsa kitárult, hogy szétroppantsa Inutaisho nyakát, mikor fényes csík haladt el előtte, mi elterelte a figyelmét. Az óriási sárkány véres szemeit Kagoméra szegezte. Inutaisho felvonyított és bömbölve, minden erejét összeszedve a szörnyetegnek esett kilökve mindkettőjüket a csapat látóteréből. Nem látták viszont őket, csak a csituló, távolodó hangok sejtették a véres küzdelmet, mit a két lény folytatott egymással. Hirtelen Kagome észrevett egy ugráló pontot a fűszálak közt. Kegyetlenül lecsapott, majd a tenyerére pillantott: -Myouga...Nem sokat változtál. Ugyan olyan gyáva nyuszi leszel a jövőben ,mint amilyen most vagy. -Ismerlek én téged?-hebegte a bolha. A lány vissza ereszkedett a kútba. -Myouga? Mi az Kagome, mit forgatsz a fejedben?-kérdeze Sango. -Talán ő választ tud adni a kérdéseinkre.
Inuyasha lihegve feküdt a földön. Izmai remegtek. Kimonója vörös cafatokban lengett le testéről, miközben sebeiből megalvadt vér csillogott. -Ki kell élvezni ezt a pilanatot.-mosolygott Hiten. Inuyasha szemei kigúbadtak, miközben rájuk langy emlékek fátyola ereszkedett. Egy lány állt előtte, ki szelíden rátekintett, selymes mosolyával megnyugtatva kalapáló szívét, mi a húsát tépdeste. -Valahányszor, előtérbe kerül, hogy félszellem vagy, érzek benned valami nyugtalanítót. A szent ékkő segítségével még mindig egészen szellemmé akarsz változni? -Ezt már megtárgyaltuk... -Nem...válaszolj Inuyasha, még mindig egészen szellem akarsz lenni? Hisz így is erős vagy. -Ez a célom. Ne akard megváltoztatni. -Mert félek, hogy ezzel elveszítenélek. Az ékkő nem csak az erődet növelné meg, hanem a benned lakó...hogy is mondjam...vad kutyát is. -Keh... -Nagyon furcsa vagy Inuyasha. -Miért? -Mert sosem tanulsz. A hatalom, amire vágysz, nem ilyennek képzelted, te mondtad. Miután megölted az embereket...Mikor Kaguya a tükörbe zárta emberi énedet...Te egy szörnyeteg voltál. Azt ígérted, miattam félszellem maradsz. Kaguya tükre fenyegető fényvihart kezdett okádni... A lány gyengéd kezeivel megsimította Inuyasha izmait, miken forrón ragadt a verejtéke. Leguggolt hozzá és szelíd, langy kezeivel, mikből valami gyógyító balzsam áradt, kimérten végigsimította testének minden feszes porcikáját. Inuyasha lihegett. Szemeiből édes könny csorgott ki, miközben szája apró, mégis szerető és ragyogó mosolyra húzódott. A lány ujjaival, miket az üres tér szült, megsimította Inuyasha bőrét, majd a hosszú, fehér hajtengerbe túrt bele, mi selymes zuhatagként omlott a fiú arcába. Inuyasha érezte a szerelmes kezeket, érezte a belőlük áradó szeretet. Menomaru a magasba emelte kardját... A lány odafeküdt a fiú mellé és átölelte. Semmi sem volt...Csak a lány és ő...tudta hogy nem szabad feladnia, tudta, hogy élnie kell, hogy újra láthassa ezt a teremtést. Inuyasha beleborzongott a szépséges érintésekbe. A lány feléje fordult és nyugtató szemeivel az arcába bámult. Ajkai lassan közeledtek a fiú szájához. Inuyasha szemeit becsukta, miközben aprón előre bukott, hogy visszacsókolhasson a lánynak, miközben szelíd ajkai mögül vágyakozva buggyant elő egy szerelmes szó: -Kagome... A lány még egyszer átölelte, majd köddé vált, mintha sose lett volna ott vele. Mert nem is volt. A teste nem...De a lelke még most is szorongatta a kezét és próbálta az életben tartani. Inuyasha a magasba szökkent. A fényes ostor belemart a talajba, majd csalódottan felsziszegve a levegőbe mart. Hayu szemei ridegen hunyorogtak: -Még nem dögöltél meg? Inuyasha elnevette magát, majd a földre ereszkedett. Visszatért minden ereje, mert ha nem is látta, de érezte az ujjakat a felső testén, mik szelíden feszes izmaihoz tapadtak. Menomaru először egy csalódott fintort ejtett, de aztán elégedett mosoly tekergett fel a pofájára: -Nem is baj. Így izgalmasabb lesz. A forró szél végigsüvített a pokolban, meglobogtatva a félszellem haját, mi belekapott arcába, melynek mennyei fénye mögött ragyogott az élettől szikrztó arany szempár és egy pimasz mosoly is. -Lássuk...-azzal Kaguya ében haja szétterült a levegőben, miközben arcára gonosz fények borultak. Hayu elrugaszkodott a földtől és kinyújtotta kezeit. A sercegő ostor előtátogott széttáruló ujjaiból. A fájdalmas sikoly vad robajként öntötte el a levegőt, amint a Tetsuiga ketté vágta a kezet, melyből a kétségbeesetten rángatózó ostor megcsonkítva tekergett. Inuyasha elrugaszkodott Hayutól és Menomaru fele indult. A nő dühösen megfordult, szemeiről leolvadt a fagy, amint izzó vérvörösség öntötte el tekintetét. Másik kezéből egy újabb fénycsóva vérszomjasan robbant elő. Inuyasaha hátra csapta a kardját, mire rátekeredett a pattogó „kígyó”. A fiú a magasba csapta a nőt, majd Menomaru fele rántotta a Tetsuigát. A démon gonoszul vigyorgott: -Tudod hogy semmi esélyed...Itt pusztulsz, inne nincs kiút. Hirtelen a mosoly Menomarura fagyott, amint képét mennyei fény csapta meg. A Tetsuiga ketté hasította a kardját, és őtet is. Inuyasha nem pihent meg. Reflex szerűen megfordult és farkasszemet nézett Hitennel, kinek képére halvány bizonytalanság kúszott fel: -Rohadt pincsi, mégis hogyan képzeled? Nem tudsz újra megölni minket. Így vagy úgy, de itt maradsz, mert te nem tudsz örökké küzdeni, de mi igen. Inuyasha hátra vetette a démont, ki a magasba emelkedett. A lándzsa végén fenyegető fény ragyogott fel. A fiú könnyedén ketté csapta a kardjával a villámgömböt. A kardból bömbölve okádott a tiszta fény, mi elmosta Hiten arcáról a ráncokat, végül mindent elnyelő fényviharba fürösztve meg. Kaguya előre rántotta karját, miből előrobbantak vörös csápjai a fiú vérére szomjazva. Inuyasha kecsesen kitért a támadások elől, mik poros sebeket vájtak a sziklákba. A vörös karok fenyegetően süvítettek el teste mellett, de ő kitért előlük. Kaguya szemei meglepetten kigúbadtak. -Ez lehetetlen...-azzal ő is kardot rántott. -Ez lenne a hold? Elég borús egy ”halhatatlan” tennyohoz. -Dögölj már meg!!!!!!! Inuyasha időben tért ki a támadás elől. Hayu ostora szikrázva csapta ketté Kaguya fejét. A fiú egy gyors mozdulattal levágta a nő kezéről a vörös karokat és süvítő dárdákként hajította ellenfele fele. Az egyik Hayu hasába fúródott bele, mitől a nő peckesen elmosolygott, de a második a nyakát főtte át. Nem vér buggyant elő a sebből, hanem füstölgő semmi, mi Hayu megdermedt képébe csapott. Tompa puffanás rázta meg a csendet. A szél kegyetlenül végigsüvített a síri pusztán. Inuyasha lerogyott. Zihálva levegőt vett, miközben mosolyt erőltetve az arcára, s a földre bámult, mire születendő izzadságcsepje hullott alá és bugyborgott fel a forró talajon: -Me...Megcsináltam... Inuyasha hirtelen felkapta a fejét. Hayu hátborzongató, jeges nevetése rántotta görcsbe a testét. A nő üres szemeivel az arcába bámult, miközben kihúzta magából Kaguya csápjait. Menomaru sebe ragyogva beforrt, miközben karmai megreccsentek. Hiten darabjai ragyogva összeálltak. Kaguya jókedvűen kacagott, amint összerakta magát, hullámzó nevetésével betöltve a levegőt. Lassú kört alkottak, melynek középpontjában a lihegő fiú állt. Menomaru torz szája, mely mintha foszladásnak indult volna, csattogva kitárult, benne vérszomjas lepkék hullámoztak. Hayu kitárta kezeit, mikből hancúr kígyóként ugrabugrált egyikből a másikba a vonagló fénycsóva. Hiten szemei kigúbadtak, szinte kiugrottak testéből, miközben acsargó villám fénye ragyogott bennük. Kaguya vörös csápjai lobogva szorongatták meg a levegőt forró ként facsarva ki belőle. -Itt a vége...
Hirtelen mennyei fény árasztott el mindent. A gonoszok ijedten és döbbenten a magasba kapták tekintetüket. Egy szikrázó fénygömb bukott alá a semmiből érkezve, lassan Inuyasha elé ereszkedve. A fiú szemében óriási nőtt az alak, pedig akkora volt, mint ő. Páncélja hősiesen ragyogott, arcán a méregcsíkok fenyegetően felszikráztak, miközben arany szemeivel rámeredt Inuyashára. Hosszú, lófarokba fogott haját megfodorta a megváltó szél. Inuyasha először nem tudott szóhoz jutni, de azátn sikerült kihebegnie a döbbenetes szót: -Apám...
Folytatása következik...
8. Fejezet: Az idő sodrában: A T-rex és a raptorok
Myouga bölcsen letérdelt Kagome tenyerében, mint egy mindent tudó bölcs, mert valószínűleg így is volt: -Nos, amit elmeséltetek nekem az egyszerűen hihetetlen és elképzelhetetlen, de semmit sem zárhatunk ki, mert ha a mesétek igaz, akkor egészen kivételes dolog történt. -Mondjad már! -Előtte még néhány kérdés. Ugye Inutaisho nagyúr születendő fia méltó utódja lesz a Tetsuigának? -Erre mérget vehetsz. -Ugye én is szerepelek a jövőben? -Erre is mérget vehetsz és semmit se fogsz változni...-azzal szája gúnyos grimaszba torzult-De igazán nem érünk rá a jövőn rágódni. Ha van valami elméleted, mond már! -Az én véleményem az, hogy ez a kalamajka a Mennyek Madártoll talárjának és a szent nyílveszőnek köszönhető, plusszban az időfának, a goshibokunak. A Mennyek Madártoll talárja nagyon sok furcsa lénynél megfordult, legfőképp tennyok hagyatéka. Mindezidáig senki sem tudta kihasználni teljes hatalmát, a talár ugyanis képes uralkodni az idő felett. -Kaguya is a talár segítségével fagyasztotta meg az időt...-suttogta Sango. -A szent nyílvessző és a talár találkozott egymással és a Goshinboku időkútjának hála teljes lett a varázslat. Egy olyan időkapu nyílt meg, ami megtörte az időt és a teret is. -A teret?-gúbbadtak ki Kagome szemei. -Most már nincs határ, az időkút hatalma nagyobb lett, most már akárhová és akármikorra elvezethet titeket. Szerintem még olyan helyekre is, hol még nincs vagy nem is létezett vagy létezik a csontok kútja. -Ez nagyon ijesztő, de ennek nincs semmi értelme. Hogyan tehet ki minket ez a járat oda, hol nem is létezik időkút? -Mert ez már nem tőle függ, hanem a Mennyek Madártoll talárjától, de valószínűleg az esetek 90 százalékában olyan helyre juttok, ahol a kút van és létezik. Hogy a maradék hová visz, nem tudom, akármikorra, akárhova, múltba, jelenbe, az idő megszületése előttre és túlra is. Nem hittem volna, hogy megérem ezt. -És hol lehet Inuyasha? -Nem tudom, valószínűleg ő egy másik időviharba keveredett. Nem tudom hol és mikor lehet. -Mindenesetre szerencsénk volt, hogy mi együtt átjutottunk. -Szerintetek Ashka hova kerülhetett?-dermedt meg Ayure. -Nem tudom. Nem tudod hogy mi volt a célja?-kérdezte Miroku. -Nem hinném hogy időkaput akart volna megnyitni, hisz ez Kagome nyilának köszönhetően jött létre, nem tudhatott rólunk, ez csupán véletlen volt.-suttogta Sango. -Nem tudom mit tervezett és hogy miért, de egyben biztos vagyok. Az nem ő volt. Nem az ő szeme... Myouga hirtelen kiugrott Kagome markából és elszelelt: -Most bocsássatok meg, de a gazdámmal kell lennem. -Te gyáva...-szorult ökölbe Kagome keze. -Hagyd, már így is beleavatkoztunk a múltba.-fogta meg Sango a vállát. -Nem tudom...Gondoljatok bele, ha nem lövöm ki azt a nyilat Ryuukossei elharapta volna Inuyasha apjának a nyakát és mit gondoltok, ez milyen következményekkel járt volna? -Igazad van, mindent megváltoztatott volna, amit most ismerünk. Lehet, hogy Inuyasha életben se maradt volna és Inuyasha nélkül ez a világ tökéletesen megváltozott volna. Te se lennél itt Kagome, se mi és ki tudja hogy mi történt volna a szent ékkővel. Ha az egészbe belegondolunk, Naraku se jött volna létre. -Jesszusom... -Valljuk be, igen csak megváltozott volna a világ, de nem biztos hogy jobbra, sőt...Sok mindent köszönhetünk Inuyashának. Nélküle egy más világ lenne. -De most hol van?-kezdtek el derengeni a szemei. Kagome tekintetére hirtelen szigorú határozottság borult, amint elő rántotta a nyilat a kút egy repedéséből kacsingató talárra, mi ördögien és gonoszul megcsillant. Miroku Kagome fele fordult: -Állj le, nem tudhatod hogy hová visz az idő. -Csak így találhatjuk meg Inuyashát...-azzal kilőtte a nyilat. Minden iszonyatosan lassan történt. Hang és lélegzet fenn akadt, mintha valóban, megmerevedett volna az idő, miközben a nyíl kimérten és gonosz lassúsággal a ravaszul tekergő talár fele süvítette jellegzetes, csilingelő hangjával. Miroku átölelte Sangot, Shippou pedig Kagome lábába kapaszkodott meg. A nyíl és a tekergő ruhadarab lassan egymáshoz ért. Langy csillag ragyogott fel küztük, mely lassan kinyújtotta minden irányba terebélyesedő végtagjait. Aztán, hirtelen és gonoszan ez az apró fényesség megdagadt és mindent bekapott. Érezték, hogy eltűnik alattuk a talaj. Lebegtek a mennyei fényben, mely szinte kiégette a szemüket. Végül a szikrázó fényvihar elcsitult, a csapatból pedig iszonyú sikoltozás tört elő. Zuhanni kezdtek. Kagomének minden erejére szüksége volt, hogy megkapaszkodjon a sziklafalba, mi ugyen nem volt olyan meredek, mégis, a fenyegető mélység tátogott alattuk. Karjait tövestül akarta kitépni a marcangoló gravitávió, de nem engedett halálos csábításának. Nyögve előre lökte magát, míg lábai is bisztos támasz nem éreztek. Remegve felsóhajtott, miközben kigbadt szemeit újra a szédítő mélységre szegezte. Kétségbeesetten felsikoltott, majd dühtől ráncos szemekkel maga elé meredt. -Szóval ezt akarta mondani az a bolha. Hol a francba lehetünk? -Egy óriási sziklán. Az a kérdés, hogy mikor. Kagome könnyezve oldalra pillantott. Sango is kapaszkodott a tarajos sziklákba, mellette Miroku szédelgett, ki egyik kezét a démoníró fenekébe mélyesztette. Sangot ez cseppet sem zavarta, tudta, hogy egy mozdulat is végzetessé változhat számukra. Ayure néhány méterrel mellettük szorongatta a sziklákat. Sango könyörögve felbámult: -Jajj Kirara, miért nem vagy most velünk... Kagome csodálkozva körülnézett: -Hol van Shippou? A lábaira tekintett. Shippou azokba kapaszkodott. Kagome elmosolygott: -Shippou...Hisz te tudsz repülni. -Tényleg...-lepődött meg a kis róka, majd hirtelen sírás tört ki belőle-De én akkor is félek!!!!!!!!! Shippou idegesítő nyarvogását mindent betöltő, vadállati üvöltés öntötte el, melytől beleremegtek a sziklák is, apró kavicszuhatagok sodorva le a mélybe. -Mi...Mi volt ez?-kezdett el remegni a kölyök. Hirtelen órisái szörnyeteg ocsmány pofája bukkant fel a mély sziklái közt. A terentmény óriási volt, hatalmas, előrenyúló állkapcsában meredeztek a pengeéles agyarak, melyeken megalvadt vér ragyogott. Shippou csontokat is meglátott a gyilkos fogak közt is, mik megcsonkítva lengtek ki a húsos szájból. Felbukkant a lény egész teste. Két lábon állt, elcsökevényesedett kezeivel lompán megvakarta pikkelyes hasát, miközben izmos farka, mellyel egyensúlyban tartotta gigászi testét, megcsapta az ijedségtől megbénult levegőt. A kicsiny medrében cuppogó, hideg hüllőszem Kagoméék fele tekintett, miközben az állkapocs eltorzult a vicsortól, mely vérszomjas morgást öntött a levegőbe. -Ez miféle démon?-döbbent meg Sango. -Nem démon...-gúbbadtak ki Kagome szemei-Hanem egy Tyrannosaurus rex... -Tyranno micsoda? A szörnyeteg állkapcsa kitárult, gyilkos szájának mélyén felhullámzott valami lucskos, izmos köteg is. A nyelve volt, mely hirtelen a magasba csapott és mint egy gonosz kígyó megtekergve a levegőben. Mintha egy nagyra nőtt kaméleon lett volna. Kagome unottan felsóhajtott: -Hogy mik nem derülnek ki... -Ugye nem tud elérni minket?-kezdett el sírni Shippou. -Nem, ide nem ér fel, magasan vagyunk... Hirtelen az egész sziklafal megrázkódott kínjában. A T-rex óriási karmait a sziklába vájta, miközben felüvöltött, nyálzáporával elhomályosítva a levegőt. Mászni kezdett... -Jó ég!-állt fel Kagome haja. A lány arca még falfehérebbé vált, amint felkapta a fejét. A szakadék tetején újabb, ravasz és gonosz hüllőszemeket látott, melyek kétségbeesett sikoltozást préseltek ki belőle. Két, újabb ragadozó állt a sziklapárkány tetején. A raptorok hosszúkás állkapcsa éhesen kitárult, melyekből a marni kívánó nyál rácsöpögött a lányra. A lények is belevájták felizzó karmukat a sziklafal réseibe és éhesen sziszegni kezdtek. -Már megint mik derülnek ki...-nyögött fel Kagome. -Kagome! Hol van a talár?-üvöltött fel Miroku. A lány kétségbeesett szemei azonnal megtalálták. -Ott van feletted pár méterre! A Mennyek Madártol talárja egy résbe beleszorulva lengett a bűzlő szélben. -Shippou, alakulj át és tarts meg!-sikított fel Kagome. -Nem megy, félek! -Csináld már! -Nem! -Gyerünk! -Még csak egy gyerek vagyok!-könnyezett. A kis rókadémont az alattuk felmorduló T-rex rázta fel a kábulatból. Kagome ráhuppant a rózsaszín gömbbé átalakuló Shippoura, majd nyilát Mirokuék fele fordította. Eközben a raptorok lassan ereszkedni kezdtek le a sziklákon korgó sziszegésükkel töltve meg a levegőt. -Kagome! Biztos ezt akarod?-kérdezte habogva Miroku. -Bízz bennem. Csináld már, ha nem akarod egy őshüllő gyomrában végezni! A T-rex felüvöltött. Már nem látták a tátongó mélységet, csak a tátongó szájat, melyben az agyarak tépve felszikráztak és a tekergő nyelvet, mi izmosan megfeszült, hogy elragadja őket. A szerzetes levette kezét Sango fenekéről megkapaszkodva ő is a sziklában, a másikat pedig kinyújtotta a talár fele, mely felett felragyogtak a raptorok marcangoló karmai. -Indulj szél!-üvöltött fel Miroku. A Kazaana kitépte a repedésből a talárt és feléjük sodorta. Kagome kilőtte a nyilát, miközben a nyakát elöntötte a forró nyáltenger, mi bűzölve ráfröccsent hátulról a mindent elnémító morgás kíséretében. A nyíl eltalálta a talárt, mi azonnal utat nyitott egy másik időbe. Miroku időben elzárta a fekete lyukat, de emiatt nem tudta megtartani egyensúlyát. Sango kétségbeesetten felsikoltott és kezével a kibontakozó, mennyei fénybe taszította a férfit, ami elnyelte Shippout, Kagomét, Ayurét és végül őt is. A dübörgő fényesség habjaiban még meghallották az egyik raptor halálsikolyát, amint a T-rex roppant állkapcsa szilánkokra roppantotta össze a testét. Kagome megkönnyebbülten felsóhajtott amint a lobogó fényekre tekintett, melyek mögül egy másik idő vetkőzött ki...
Folytatása következik...
9. Fejezet: Kaguya születése
A fényvihar ezúttal sötét sűrűkbe hajította utasait. A z égető szikrázás után a hideg sötétség szörnyen bántotta a csapat szemeit, néhány másodpercbe telt, mire a táncoló, fényes karikák elhalványultak és helyükbe léptek az éjszaka fakó, ében színei. Egy bokor mögött landoltak. Miroku nyögve felkelt, miközben megsimította sajgó fejét. Kagome eközben undorodva kifacsarta a ruhjáából a t-rex nyálát, mi savanykásan ragadt a bőréhez. Dühödt szemei kitekintettek a sűrűből. Felsóhajtott örömében, ugyanis a takaró ágak mögül egy forrást pillantott meg. Arcára sziporkázó öröm ült ki, hogy megszabadulhat a testét elöntő bűztől, mikor ijedten és döbbenten vette észre, hogy egy alak fürdik a vízben. Miroku szemei kigúbadtak a csodálattól, Sango szemei pedig a lángoló féltékenységtől. A nő iszonyatosan gyönyörű volt, bársony, lélegzetelállítóan szépséges, karcsú teste halvány, földöntúli aurában fénylett. A hajadon hátravetette hosszú, ében haját, mely lágyan ringott a csendes hullámok közt, miközben feje oldalra billent és kezei szelíd gyengédséggel végigsimították melleit, ujjaival érzékien megcsókolva őket. Shippou kábán felnyögött, mire Miroku kezét a kölyök szeméhez rántotta. Miroku szájából apró nyálcsepp hullott alá, kezeit pedig banbán és vágyakozóan előrenyújtotta a teremtés fele. Ő is meg akarta fogni őket... Lába alatt halkan megreccsent egy ág. A tennyo felkapta fejét. Kagome ijedten a fiú fele fordult. Nagyon nem tetszett neki ez az egész. Valakire nagyon emlékeztetett ez a nő, de nem tudta, hogy kire. Hirtelen a hajadonból kétségbeesett sikoly tört elő. Sango dühösen visszarántotta a szerzetest, ám a nő nem a bokrok közt bújó, kigúbadt szemű, vörös arcú alaktól riadt meg, hanem valami sokkal borzalmasabb rettenet miatt. Vörös csáptenger tekeredett rá a tennyora, mely vérszomjasan belemélyesztette csipkézett agyarait a vibráló húsba, majd beleömlött a sokktól kitárult szájba, belefojtva a remegő sikítást. A csapat borzadva elkapta a tekintetét a látvány elől. Miroku először közbe akart avatkozni, de józan esze megállította szívét. Nem szabad megváltoztatni a múltat. Ők most csak szemlélők. De a hangok elől nem tudtak elbújni. Csámcsogás és szürcsögés moraja töltötte be a levegőt. Az a valami elevenen falta fel a fürdő nőt. Miroku verejtékezve megfordult. Az a vörös borzalom eltűnt a nőről, de a tennnyo megváltozott. Haja csomókban, drótozva omlott alá, miközben csillogó szemeire érzéketlen, semmitmondó köd borult. Csak most döbbentek rá, hogy milyen események tanúi voltak. Most született meg Kaguya. Az a démon bekebelezte a tennyot és megalkotta Kaguyát. Az ében nő tekintetét a partra szegezte, min a még egész és épp Mennyek Madároll Talárja csillogott. A megcsonkított szövet Kagome kezében tekergett. Hirtelen Miroku alatt kettétört egy ág. Kaguya a bokrok fele tekintett, egyenesen Mirokura nézve sötét tekintetével. Feszes gombóc dagadt meg a fiú torkán, amint megbénította az éles szempár, miközben a levegőt vibráló sziszegés öntötte el. A tennyo hirtelen újra a talár fele pillantott, de az már nem volt a helyén. Tompa, menekülő léptek hangja hallatszott az erdőből. Kaguya elindult a part fele. A víz süvítve tekergett körülötte, majd valami ében anyaggá változott, mely cuppogva csorgott le a testéről és csillant meg a kiviruló hold fényében. Talán szurok volt, nem tudták, de oly sötét volt, mint az éj. A tennyo sötét alakja kísértetként tűnt el a sűrűben a tolvaj után. Kagome nem habozott. A megcsonkított talárt a földre hajította és nyílvesszőért nyúlt. Elég borzalmat láttak mára. -Kérlek, vezess Inuyashához...-nyögte ki a lány. De nem oda vitte a fény...
|