1. fejezet: Kis korcs...

A víz szelíden csengett, miközben a langyos szél gyengéden
végigsimította tükrét, min bársony hullámok kavarták fel és
torzították el az alakokat. Egy labda pattogott végig
huncutul a kúton, nyomában egy fehér hajú kisfiúval. A játék
a túloldalon megállt és pimaszul kicsiny gazdájára meredt,
mikor rá fenyegető árnyék borult. A kisfiú kétségbeesett,
félénk szemeit a feléje magasodó férfira szegezte, ki ében
tekintetével rámerdt. Az ember sötét, ráncoktól torz képén
ördögi grimasz terült szét, amint felvillantak a fogai,
miközbe ngonosz ujjait a labda köré csavarta. A gyerek nem
értő szemeit a fenyegető, ropogó ujjakra szegete, mik
incselkedően a magasba emelték a „nyüszítő” játékot. A fiú
ujjait kinyújtotta, de nem érte el a labdát. Harsány, gonosz
nevetés hulláma lobogott meg a levegőben:
-Menj haza kis korcs!
Embertömeg gyűlt a fiú köré, kinek testét elöntötte a
rosszindulatú rikácsolás, mi a megvető mosolyok mögül habzott:
-Kis korcs!
-Takarodj kis korcs!
A gyerek nem értette a szavakat, de égették elméjét, mert
forró gyűlölet sugárzott belőlük. A fiú arany szemei sós
derengéssel teltek meg. A gonosz férfi ujjai nyikorogva
kitárultak eleresztve a síró labdát. A kisfiú átszaladt a
hídon anyjához. A nő bánatos szemeivel fiára meredt, ki
menedéket keresett hosszú hajtengerében. A gyerek ártatlan
hangon megszólalt:
-Anyu. Mit jelent az, hogy korcs?
A fiú nem értette, hogy mik azok az ezüstös csíkok, mik
végigfolytak a nő arcán. Hidegek voltak...Hirtelen forró
vörösség csorgott végig a fiú arcán. Mikor feltekintett,
szemeit elöntötte valami kegyetlen nedvesség. Anyja homlokán
seb tátongott, miből szaporán bugyogott a vér. Újabb, éles
kő csapódott a nőhöz, mi a földhöz csapta a törékeny testét.
Viygorgó tömeg állt a túloldalon. Az egyik férfi képére
ördögi ráncok kunkorodtak fel, miközben kezét a magasba
emelve kitárta ujjait. A kődarab suhogva kettészelte a
levegőt. A fiú arcához csapódott. Rikácsoló , irtózatos
hahotázás zengett. A fiú lassan felkelt. Habzó vére ajkaira
csorgott, onnan le a földre. Szemeit nem lehetett látni,
azok ében semmibe merültek bele, miközben haját megfodorta a
sziszegő szél.
-Tanítsuk móresre a kis korcsot és az anyját!-ordított fel
az egyik ember.
A földön fekvő nő remegő ujjait fia felé nyújtotta, miközben
szemeiből könnyek zápora tört elő. A szél kísértetiesen
suhogott. Hirtelen a gyerek szemhélyai eltaszították egymás,
szinte kilövelni a szemgolyót, mi véresen ragyogott dühödt
szikrákat szórva. A féktelen nevetés hirtelen elnémult véres
semmibe fulladva...

Folytatása következik...

2. Fejezet: Csak egy korcs!

Kagome íját határozottan előre rántotta, miközben szent
fénytől lobogó hegyén tiszta fény csillant fel.
-Kagome! Siess! Mire vársz még?-fordult meg aggódva Inuyasha.
-Azt mondtad bízol bennem!
Inuyasha elmosolygott, majd visszapillantott Menomaroura,
kinek homlokán a  féktelen erő fenyegetően felragyogott.
Kaguya arcán gúnyos mosoly jelent meg, amint rápillantott a
feléje közeledő szélbordára, minek ragyogó habjai ádázul
feléje csaptak, hogy elnyeljék:
-Ezzel nem tudsz megállítani!
Menomarou homlokán ragyogó szimbólumból a vad, szikázó
villámok kíséretében előrobbant az erő gyilkos fényével
töltve meg a süvítő levegőt.
Kagome kilőtte a nyilat.
Kaguya tekintetét hátra kapta kínos meglepettségtől sápadt
arccal, amint a szerzetes botja letépte róla a tekergő
talárt és belerobbant a tükrébe annak ezüstös szilánkjait
szétszórva a levegőbe. A nő gonosz szemeit újra a tátogó
szélbordára szegezte, miközben romlott, csapkodó haja
belekapott az arcába.
-Megmutatom, hogy milyen puhány alak vagy! Ezt  az erőt
nevetted ki! Menj szélborda!-üvöltötte el magát Inuyasha.
Menomarou vigyora hirtelen a mélybe zuhant döbbent grimaszt
festve torz képére, mire lobogó árnyakat vetett a szélborda,
mi eggyé vált Kagome szent nyílvesszőjével.
Kaguya üvöltése visszhangozva omlott rá a mindenségre, amint
elnyelték a tépő habok.
Hayu sárga szemein megtört a jég, amint üresen tátongó
pupillája összezsugorodott a döbbenettől. A nyíl ragyogni
kezdett a keze közt tiszta fénnnyel borítva el arcát, mi
torzzá vált a fájdalom miatt, amint a tárgy felrobbant az
ujjai közt, cafatokra tépve szét. Hayu döbbenten
eleresztette Inuyasha nyakát, ki kitépte a nő öve mögül
Jaken botját és a Tensaigát, majd lecsapott a Tetsuigával. A
nő fagyos tekintete megakadt a páron, miközben görcsösen
kinyújtotta épen maradt kezét a közeledő kijárat fényeit
próbálva elérni. Haja csendesen lobogott, miközben teste
kettészakadt. Torz ajkai döbbenten szakadtak el egymástól,
mikből süvítve buggyantak elő utolsó szavai, miket a FORRÓ
gyűlölet szült meg:
-Ő....Csak egy korcs......És Ő...............Csak egy
ember................
Menomarou alakja görcsösen megrándult az őt felperzselő
szélborda fényeiben, miközben nyögve kilehellte az egő levegőt:
-Hogy tudott egy félszellem és egy ember.......
Az elcsenedesedő fényvihar utolsó szikrái tekeregve a
magasba csaptak, miközben még mindig sziszegett Kaguya
fájdalmas hangja:
-Ő csak egy korcs!!!!!!! És ők csak emberek........
-Legyőzött egy korcs. Mindkettőnket...-gúbbadtak ki Hiten
szemei, amint kettéhasította a Tetsuiga.
Hisz ő csak egy korcs...
Egy kis korcs.
Csak egy gyenge korcs!

-Azt gondolod hogy csak egy kis félszellem az utamba
állhat?-morogta a szörnyeteg, miközben kinyújotta pengeszerű
karmait.
Inuyasha peckesen meglendítette a kardját, miből előrobbanó
szélborda egy pillanat alatt elsorvasztotta a bestiát.
-Ez szép volt Inuyasha.-mosolygott Kagome.
-Keh! Már nagyon unom. Mindig ugyanaz a szöveg. Olyan
beképzeltek néha a démonok, hogy idegesítően fenn hordják az
orrukat a származásuk miatt.
-Nem baj ha alábecsülnek. A meglepetés erejével csapsz le rájuk.
-Nem az a baj, hogy engem néznek le, de a szavaik mögött
érzek egy más fajta gúnyt is.-sütötte le a Inuyasha arany
tekintetét.
A nő bánatos szemeivel fiára meredt, ki menedéket keresett
hosszú hajtengerében. A gyerek ártatlan hangon megszólalt:
-Anyu. Mit jelent az, hogy korcs?
A fiú nem értette, hogy mik azok az ezüstös csíkok, mik
végigfolytak a nő arcán. Hidegek voltak...
-Inuyasha?-suttogta Kagome.
A fiú makacsul a vállára csapta a kardot elsétálva a lány
kezei elől. Kagome figyelte, ahogy a fiú előtte lépked.
Szemei halványan derengeni kezdtek, de aztán édes mosoly
kúszott fel arcára, mi vidám görcsre rántotta lábait, amint
a fiú után szökkent.

Folytatása következik...

3. Fejezet: A vérvörös szemű félszellem

Egy lány futott az erdőben. Szőke haja vadul lobogott a
levegőben, meg-meg csapva hegyes füleit, miközben aggódó,
kék szemeivel, mik a végtelen tenger gyönyörével értek fel,
futva tekintett a sűrűbe. Lassan féktelen derengés törte meg
tekintete szelíd víztükrét. Ajkai kétségbeesetten
eltorzultak, miközben tudatát merengő emlékek öntötték el.
Ő futott gyerekként az erdőben. Nyögve, zihálva rohant a
sűrű gallyak útvesztőin, miközben ijedten sikítozott:
-Ashka! Ashka! Hol vagy Ashka!?
Hirtelen aggódó, könnyes szemei megtalálták a fiút, ki a
pataknál ült, kezét megmártva a vízben, mibe vérvörös csíkok
burjánztak. A lány ijedten Ashka fele fordult:
-Ashka! Mi a baj? Megsérültél?
A fiú fehér haja meglobogott a sós szagú szélben, majd
furcsa, arany szemekkel hátra fordult kutya füleit a magasba
csapva és rámeredt az előtte álló alakra:
-Ayure...Kérlek, menj el...-suttogta.
-Mi történt Ashka?
Ayure most vette észre a borzalmas dolgot, hogy a fiú kezeit
átáztatta  vörös masszaként bugyogó vér, mi fröcsögve
csorgott le a görcsös ujjakról. A fiú furcsa, zavarodott
szemeivel rámeredt a könnyező lányra:
-Valami borzalmasat tettem...
Ayure torkából kétségbeesett, fájdalmas zihálás tört elő.
Ajkai elszakították egymást, nyelve görcsösen formálta a
szavakat, miközben elüvöltötte magát:
-Ashka!
Az ében sűrűben végre megpillantota a fiút. Mint egy
gomolygó kísértet, vált láthatóvá a lobogó árnyak közt. A
lány megállt és rámeredt. Ashka szemeit nem lehetett látni,
mert sötét semmiben úsztak, miközben ezüstös hajfürtjei
csomóban az arcára omlottak fenyegetően, fekete árnyakat
vetve ráncos arcára. A fiú már nem volt gyerek, ifjúként
állt a gyönyörűséges, fiatal lánnyal szemben. Ayure csak
most vette észre a ráncos árnyak kavargó tengerében a
szikrázó dolgot. Döbbenten fogta fel, hogy a fiú agyarai
ragyogtak fel, tompa fényükben az ő, sápadt arca tükröződött.
-Ashka...-suttogta halkan.
Hirtelen az ében arcon felvillantak a szemek, mik vérvörösen
ragyogtak. A lány tett egy lépést hátra, de aztán
meggondolta magát és a fiúhoz lépett, kinek állkapcsa
csattogva kitárult nyáltengert fröcsögve. A lány kinyújtotta
egyik kezét:
-Ashka...
A fiú felmordult, ropogó fogai mögül fenyegető morgás
hullámzott ki.
-Ashka...Megismersz?
A fiú szemei véresen, cuppogva forogtak medrükben.
-Ashka...Tudod ki vagyok?
A fiú tépő kezein a karmok vérszomjasan felvillantak.
-Ashka! Én vagyok az, Ayure!
Erősödő morgás töltötte meg a levegőt, mi görcsös remegésre
kényszerítette a lányt:
-Kérlek, nézz a szemembe Ashka! Le tudod győzni! Tudsz
uralkodni rajta! Hatalmad van felette! Kérlek, nézz rám!
Nézz már rám!!!!!-azzal átölelte a fiút.
A lány nyugtató, szépséges tekintettel rámeredt a fiúra,
kinek szája lassan becsukódott. Írózatos, véres szemei körül
a gonosz köd lassan megtört, majd sercegve eloszladt,
meglátva benne Ayure saját arcát a féktelen derengés
rejtekében. A fiú hirtelen kitépte magát a lány karjai mögül
és ijedten rápillantott:
-Menj el...kérlek, nem akarlak bántani.
-Tudom, hogy sosem tudnál bántani. Kérlek, hadd segítsek.
-Bántani foglak, ha nem mész el innen.
-Ashka, tudom, soha nem tudnál másokat
bántani...Vagy................Igen?
Ashka nyakán sötét fény villant fel. A fiú elfutott. Lassan
eltűnt az erdő mélyében magára hagyva a lányt, kinek
kétségbeesett arcát elöntötték a ráncos könnyek.
Folytatása következik...