Gyermeki kacaj-A történet új utakra tér

Az erdő vérszomjasan suhogott fekete ágaival fenyegetően tornyosulva a menekülő nő fele. Az asszony félelemtől elráncosodott arcával maga mögé tekintett, majd zihálva újra megfeszítette lábait és kétségbeesetten eltaszította magát a talajtól. Mögötte kattogó zümmögés erősödött fel, majd menyíltak a bokrok és hatalmas százlábú emelkedett elő ropogó végtagjaival az asszony fele tekeregve. A nő szájai kétségbeesett sikolyra tárultak ki, amint érezte, hogy a vonagló tapogatók hidegen megérintik a bőrét. Hirtelen mennydörgő robaj villant fel. Az asszony a földre esett ijedtében, amint az idegen moraj újra megrázta a levegőt és fájdalmas sípítással összevegyülve rántotta görcsbe meglepett testét. Zavartan maga mögé tekintett. A százlábú testén lyukak tátongtak, mikből a vér fröcsögve buggyant elő. A lény halott faként omlott le a földre...Az asszony felkapta derengő tekintetét megmentői fele, kik látomásként úsztak a megvátó napsugarak ködében furcsa botokkal a kezükben...

Az öreg férfi nyugodtan nyújtotta ki ráncos kezeit és fonta körül kissé remegő ujjaival az ezüstözött poharat. Rideg és aszalt vonásai tisztelettet kívántak a körülötte lévő emberekből amint méltóságteljesen rájuk nézett besüppedt, öregségtől csillogó szemeivel, mosolytalan ajkairól mégis áradt valami elégedett öröm, amint sovány és idő által barázdákkal telitett arcával Sango fele tekintett. Szürkés haja rendezetten volt fésülve, öreg fürtjeibe ősz hajszálak tekeregtek bele. Száraz ajkai szórakozottan elszakították egymást, miközben barna foltokkal teli kezei egymás köré ropogtak:

-Ifjú hölgy, addig vagy a vendégem, míg szeretnéd.-mormogta kedves hangjával, mely büszkén lengett a levegőben, mint a mély selyem.

-Köszönöm nagyuram, de ígyis rengeteg időt töltöttem nálad.

-Montad már neked hogy ne uramozz.-legyintett egyet csontos kezével és öregségtől hunyorogva kitekintett újra lógó ráncai mögül-Itt mindenkinek csak Agg vagyok.

-Bölcs vagy és túlontúl kedves, kegyes, de igazán nem maradhatok tovább.

-Nagyon megtisztelő Sango kisasszony hogy ellátogattál hozzám.

-Csak simán Sango.-mosolygott a lány.

-Tudod.-sóhajtott fel, mely miatt néhány másodpercig kisimultak nyakán a tokás barázdák-Nagyon tiszteltem apádat. Én hidd el, nagyon sajnálom hogy ilyen méltatlan halált halt. A szellemek nem érinthették meg, nem szellem karmaitól halt meg. Hanem...-akadt meg rezgő, öreg hangja-a saját fia kezei által...

Sango szemeiben újra felvillantak a borzalmas emlékek. Az éber rémálomnak az Agg nyugodt és szelíd suttogása vetett véget:

-Sajnálom ha kellemetlen emlékeket ébresztettem fel benned.

-Már hozzászoktam ehhez a rémálomhoz.-sütötte le szemeit a lány.

-Nem nézed meg, hogy min munkálkodunk, hisz ezért vezetett ide utad. Vagy tévednék?-nézett rá barátságosan.

-A társaimat hátra hagytam a gerincnél. Nem akartam hogy a terhedre legyenek. Nem akarom tovább megvárattatni őket.-állt fel.

-Kérlek, hadd mutassam meg neked.-segítették fel néhány szolga-Az életművemet...

-De...

-Semmi de...-mosolygott-Ragaszkodom hozzá. És...-fordult meg és mosolygott feléje kedves öregemberhez illően-Ragaszkodom hozzá hogy eljöjjenek a társaid is hozzám. Ha akartok itt is maradhattok éjszakára.

Sango nem elenkezett. Követte az Aggot.

Inuyasha szemei dühödten dülledtek ki, amint a pimasz forgószél peckesen átsétált rajta, majd barátságosan megállt Kagome előtt és egy csokor virágot nyomott kezébe.

-Valami bűzlik...-morogta a fiú amint sértődötten felpattant a földről.

Kouga rámenősen megfogta a lány kezeit és pír csillogás közepette suttogni kezdett Kagoménak elfojtott vágytól tüzelve:

-oh kedvesem...rég láttalak. Annyira boldog vagyok hogy megint megérinthetem selymes bőrödet.

-Én is örülök neked.-mosolygott zavartan a lány.

Hirtelen Inuyasha a farkas elé ugrott és dühtől lángoló szemeivel maga elé tolta a lányt:

-Mint mindig...A felajzott farkas elérhetetlen álmokat dédelget!

-Már megint te? Hogy merészelsz hozzáérni te ősz puli!

-Nem tűri tovább a kifinomult orrom a bűzödet, még a végén újra látom azt, amint egy hete megettem!

Szócsatát követte a verekedés. Kagome unottan nézte őket Mirokuval és Shippouval, majd a hegy tetején lévő palota fele tekintett.

A bokrok sűrűjében felvillant egy zöld szempár, mi elgyengülten nézte Kougát, kinek lófarokba fogott haja látomásként úszott a napfényben izmos testének domborulataival együtt. A lány elmosolygott, majd egy kecses mozdulattal előtört a levelek mögül.

Az Agg kinyújtotta kezét és elégedett szemeivel a dolgozó katonákra tekintett, kik verejtékző arcukkal visszamosolyogtak mesterük felé, miközben a parázstól vibráló levegőben fémes csikorgás és zaj lobogott.

-Íme...-azzal az öreg átnyújtotta az egyik fegyvert.

Sango mosolyogva feléje pillantott:

-Már láttam ilyeneket.

-Igen...de ezek sokkal könyebbek és egymás után több golyót is képesek kilőni az ellenfélre. A golyók egy különleges ötvözettel készültek. Nagyon erőteljesek. Azonal megmutatom.-azzal átnyújtotta a lőfegyvert az egyik katonának, ki egy fából készült bábú fele szegezte azt.

Hosszú, várakozó másodpercek teltek el, mire a ravasz kattant és a golyó szilánkokra szakította szét a célpontot. Faforgácsok szállingóztak a levegőben, miközben a megcsonkított fadarab halott látomásként bukott alá és recsegve sikoltozva zuhant bele a lángokba. Sango szemei meglepetten kerekedtek el. Az öregre tekintett elismerően:

-Valóban. Ilyesztő és hatékony.De valamit nem értek. Miért kell ilyen erősnek lennie egy ember ellen, egy sima...

-Azért kedvesem...-fordult feléje bölcs, üveges szemeivel, mik büszkén ragyogtak a barázdák völgye közt-...mert nem emberek ellen találtam fel.

-Szellemekre vadászol?

-Pontosan...

-Elismerem, hatásos módszer de a régiek...

-...megsemmisültek. A faluddal együtt.-suttogta, amint kimért és együttérző mozdulattal feléje fordult.

Az Agg megveregette a vállát:

-Az én falum halad a korral. Ahogy újabb fordulatot tesz az idő kereke, úgy fejlődnek a fegyverek is. Néhány keréknyom előtt egy egész sereg kellett a szellemek ellen. És néhány kard. De eme eszközök segítségével meg fogjuk tanítani nekik, hogy nincsen ragyogóbb az emberi szellemnél. Falvakat döntöttek romba. Ez többé nem lesz így.-mormogta bölcs hangjával mely megváltó csodaként visszhangzott.

-Remélem tudod, hogy olyan szellemek ellen, mint Naraku, semmit sem érnek ezek a fegyverek.

-Tudom...-mosolygott majd elment Sango mellett.

Az Agg léptei sejtelmesen kopogtak a padlón. A kongó harmóniát és a fémek csilingelő csörömpölését Sango zavarta meg:

-Mond...Bár nem annyira lényeges, de nemrég harcoltunk egy lány ellen.

-Egy lány ellen?-nézett feléje kocsonyás ráncai mögül.

-Csak érdekel, hogy hallottál-e róla, hogy járt-e erre, mert az ereje miatt nem lehetett nem észre venni. Csak érdekelne hogy honnan jöhetett. A Vörös Istenőnek nevezte magát.

-A Vörös Istennő?-ráncosodott el mégjobban arca a mosolytól-Milyen érdekes hogy egy szellem egy lány alakját veszi fel, nyilván azért, hogy megtévesszen a külsejével, hogy ne merd ellene használni a kardodat. De megöltétek. Igaz?-csillogtak vén szemei.

-Igen.

-Nos...-indult újra meg-Remélem újra találkozni fogunk.

-Hát..Nem tudom....

-Én viszont igen.-hunyorgott feléje gyerekes huncutsággal-A vendégeim vagytok. Te és a társaid.

-Igen, de...

-Rendben. Este. Várlak titeket.

Sango töprengeni látszott, mire a vénember megint odabicegett mellé és egy apai mosollyal feléje hunyorgott meleg szemeivel:

-Ragaszkodom...-veregette meg újra a vállát-Lesz egy kis bemutató. De az előbbinél sokkal látványosabb. Élő célpontokkal.

-Mi?-eszmélt fel.

Az Agg lepedőkkel leborított tárgyak fele ballagott. Elégedett arcára parány mosoly lobbant fel, amint vénségtől remegő ujjai megmarkolták a vásznat és a levegőbe lökték azt, mely tarajos tengerként lobogott fel. A kétségbeesett acsargást nem lehetett hallani a fémek csörömpölése miatt, mit a ketrecek mögött lévő szellemek hallattak.

-Az ötvözetből készültek. Mint láthatod, még egy szellem számára is elég erős.

A bebörtönzött lények feketén tekeregtek az idegen rácsok mögött, melyeknek félelmetes és idegen szaga terjengett a levegőben. A lány véres és szétmarcangolt csonkokat pillantott meg a sűrű börtönön átlátva, melyből arra következtetett, hogy a kiéhezett lények saját magukból ettek. A látvány döbbenetes volt. A vérben forgó szemekben alázat, mérhetetlen düh borjánzott és még valami, melyet Sango eddig egy szellem tekintetében sem fedezett még fel: félelem...

Folytatása következik...