2211-et írunk. Japánban járunk,egy magas hegy tetején lévő templomban. Az emberek úgy
tudják, hogy az a hely egy kihalásra itélt faj utolsó példányainak menedéke. A templom
udvarában két, tizenöt éves fiatal játszik,egy fiú és egy lány.
-Most meghalsz InuYasha!-kiabálta a lány.
-Majd meglátjuk Sesshoumaru-kiáltotta a fiú.
-Abba hagyni!-kiáltott rájuk egy öregember az ajtóból.
-Bocsáss meg mester!-mondták mind a ketten.
-Nem meg mondtam,hogy ne játszatok InuYashásat?!
-De mester?-kérdezte kíváncsian a lány.
-Mert az a világ az emberiség és a démonok szégyenfoltja. Azoknak a éveknek a következtében
lettek a démonok és az emberek ellenségek, és ezért írtották a démonokat évszázadokon
keresztül-válaszolta komoran az öreg.
-Vagyis minket...-szólt csendben a fiú.-De mit tegyünk, ha egyszer ennyire szeretjük?
-Tényleg ennyire szeretnétek harcolni gonosz démonokkal?-kérdezte az öreg.
-Igen-válaszolták egyszerre.
-Szerintetek felkészültetek a harcra?
-111 évesek vagyunk, tíz éves korunkban kezdtünk edzeni. Készek vagyunk-mondta
magabiztosan a lány.
-Rendben,ha így gondoljátok...
-Mi...Miről beszélsz, mester?-kérdezte kissé félve a fiú.
-Ha ennyire harcolni akartok, hát legyen-mondta komoran az öreg, azzal csinált egy kört az újjával.
A kör mentén fekete körvonal jelent meg. A kör belseje elfeketedett és beszippantotta a
gyerekeket.
-Áu..-mondták, mikor földre estek.
-Hol vagyunk?-kérdezte a fiú.
-Te jó ég! Én azt hiszem tudom-mondta a lány és a fiú háta mögé mutatott.
-Mi az?-mondta és hátranézett.-ez nem lehet!
-De igen gyermekeim.Ezt nevezhetjük vizsgának is.Addig nem jöhettek haza,amíg a gonosz
démont el nem pusztítjátok-mondta az öreg, s azzal eltűnt.
-Ez nem lehet igaz! Visszajöttünk az ő idejébe?-kérdezte a fiú.
-Úgy néz ki,igen. Ráadásul ők is itt vannak...
-Mi?Hol?Én nem érzem őket-mondta a fiú.
-Én igen és közelednek.Ennek nem lesz jó vége!-szólt a lány-Itt vannak!
-Kik vagytok? És mit akartok?-kérdezte egy piros ruhás fiú. Ezüst haja, kutyafülei és hegyes
karmai voltak.Vele volt még két lány, egy szerzetes és egy rókadémon.
-Nocsak, itt a Mikulás...-mondta gúnyosan a lány.
-Figyelj hugi,szerintem nem kéne felidegesíteni!-szólt a fiú.
-HOGY MIT MERÉSZELTÉL MONDANI?!-kiáltott rá a piros ruhás fiú.-Ezért meghalsz!-
mondta,azzal elővette a kardját és a lánynak rontott.
-Ez roszz ötlet volt...-mondta a lány.Mindenki megdöbbenésére a lány olyanná vált,mint az egyik a
támadó csapatából és azt mondta.
-Fekszik!- és a piros ruhás fiú arcal a földbe csapódott.
-Ez meg hogy lehet?-kérdezte a zserzetes.
-Egyszerű!Alakváltók vagyunk, és mielőtt újjabb támadást indítanátok, elmondom hogy nem
vagyunk ellenségek-mondta most már nyugodtan a fiú.
-A mikulás InuYasha. Félig kutyadémon, félig halandó. Az egyik lány Kagome. Kikyou nevű papnő
reinkarnációja,aki a jővőből jött. A másik lány Sango. Szellemírtó. Egész családját lemészárolták.
Egyetlen rokona Kohaku, de őt fogva tartják. A szerzetes Miroku. Nagyapja tenyerébe egy jukat
vájtak, mely öröklődik, és egyre nagyobb lesz. A rókadémon Shippo. Apját megölték a
villámfivérek. Közös ellenségetek Naraku.
-Mit tudsz Narakuról, te lány?-kérdezte InuYasha.
-Nos Mikulás...
-Muszály sértegetned a kedvencem?-morogta a fiú.
-Bocs bátyó,de tényleg úgy néz ki.Már csak szakáll hiányzik..-nevetett lány.-Amúgy a nevem Kinuye
Ichimonji, a bátyámé Fujimaro Ichimonji.Alakváltó démonok vagyunk. Ebben az időben még nem
létezünk.
-Amúgy honnan tudtok rólunk ennyit?-kérdezte Kagome.
-Mi 2211-ből jöttünk. Ti ott legendások vagytok. És mi vagyunk az utolsó démonok a földön.
-Hogy-hogy?-kérdezte InuYasha.
-Miután elpusztítottátok Narakut, a halandók elkezdték írtani a démonokat. A nagyszüleink a
hegyekbe menekültek, ott fogadták be őket egy templomba.Csak mi maradtunk.
-Sesshoumaru...-morogta InuYasha.
-Tudom. Kb öt perce érzem-mondta Kinuye.
-És miért nem szóltál?-kérdezte InuYasha idegesen.
-Mert nem harcolni jött.Nem érzed?Megsérült...-folytatta Kinuye.-Megyek, segítek neki.
-Miért segítesz te Sesshoumarunak?-kérdezte Sango.
-Mert én őt szeretem a legjobban-mosolyogta Kinuye.
-Mi?Te szerelmes vagy a bátyámba?
-Egy szóval nem mondtam ilyet, de ha az lennék, mi lenne?-kérdezte Kinuye.-Most
megyek,mielőtt elvérzik.
-Vigyázz magadra és ne ilyezd meg-kiáltott huga után Fujimaro.
-Ne aggódj!-kiáltott vissza Kinyue és egy villanás alatt átváltozott solyommá.
-Mond csak Fujimaro-szólt Miroku-jár valakivel a húgod?
-Szálj le róla, ha nem akarsz meghalni, és inkább törődj Sangoval-mordult rá Fujimaro Mirokura.
-Ezt meg hogy értetted?-érdeklődött Sango.
-Nem lényeg. Most pedi táborozzunk le, mert mindjárt beesteledik.
-És a hugoddal mi lesz?
-Ő tud magára vigyázni.
áíóíóíőá.Sesshoumaru új barátra lel?!
Kinuye öt percen belül elérte Sesshoumarut, és hogy nehogy megijessze, viszzaváltozott emberi
alakjába.
-Takarodj innen halandó!-förmedt rá Kinuyera.
-Tényleg nagyon megsebesülhettél, ha halandónak nézel...-válaszolta Kinuye.
-Miért?Tán nem vagy az?-kérdezte, de utolsó ereje is elfogyott és elájult.
-Szegény...-suttogta Kinuye, és odalépett azonban Sesshoumaru felriadt.
-Mit akarsz?Tűnj innen, vagy meghalsz!-mondta elhaló hangon.
-Na ne viccelj! Arra sincs erőd, hogy fel állj.Maradj nyugton!-mondta kedvesen Kinuye.
-Mit művelsz?- kérdezte Sesshoumaru, mikor látta, hogy az ismeretlen lány kezét vérző sebe fölé
tartja, s az elkezd fényleni.
-Begyógyítom a sebeidet-válaszolta.-A nevem Kinuye, és segíteni akarok.
-Nem kértem segítséget-válaszolta bosszúsan Sesshoumaru.-Tudod egyáltalán, hogy ki vagyok?
-Sesshoumaru vagy, egy kutyadémon. Van egy félvér öcséd, a neve InuYasha. A sebeidet egy
Naraku nevű démon okozta. InuYasáék is őt üldözik. Nem értem, miért nem fogtok össze?
-Ő és én? Soha...-válaszolta egyre dühösebben.-Honnan tudsz ennyit rólunk?
-A jövőböl jöttem, 2211-ből, ahol már csak én és a bátyám vagyunk démonok, legalábbis akikről
tudunk.A démoni faj ki fog halni, hála az átkozott Narakunak.A tanítónk visszaküldött ebbe az
időbe, hogy letegyük a "vizsgát",ahogy ő nevezi.
-Naés mit kell tennetek?-kérdezte Sesshoumaru.
-Nocsak milyen kíváncsi lettél! Amúgy csak akkor juthatunk haza, ha végzünk Narakuval. És talán
a fajunkat is megmenthetem...
-Ezt hogy érted?
-Volt egy olyan megérzésem, hogy a mester nem vizsgázni küldött minket vissza,hsnem...-
harapta el a mondat végét Kinuye.
-Mi az?-kérdezte Sesshoumaru.
-Mester...-mondta csendben.
-Igen Kinuye, én vagyok, és jól gondoltad. Ha megszerzed az ékkövet és megölöd Narakut,
megmentheted a démonok faját.Látom jól összebarátkoztál a példaképeddel-mosolygott az öreg.
-A példaképe?-értetlenkedett Sesshoumaru.
-Most muszály volt elárulnod?-pirult el Kinyue.
-Nem hinném, hogy a barátom lenne, de nagyon figyelemre méltó, az biztos-mondta mogorván
Sesshoumaru, ám arca megváltozott,valamin gondolkodott:"A példaképe lennék ennek a
lánynak?"
-Most pedig Kinuye, én elbúcsúzok.Legközelebb a vizsgádon találkozunk-mondta és eltűnt.
-Viszlát mester és köszönöm-mondta és körbenézett, de sehol se látta,amit keresett.-Jaj
Sesshoumaru, hova mennél? Előlem nem tudsz elbújni...-mondta nevetve, majd átváltozott
kolibrivé. Fél perc múlva utolérte Sesshoumarut és visszaváltozott.
-Miért követsz?-kérdezte Sesshoumaru.
-Én nem követlek, de erre vannak InuYasháék és a bátyám is.
-Hogy-hogy ilyen jóban vagytok a testvéreddel?
-Nahát,tényleg érdekel?-kérdezte Kinuye.
-Felejtsd el!-morogta Sesshoumaru.
-Elmondom, ne aggódj! Egész életünkben ketten voltunk. Nem volt min összevesznünk. Ha
valamin mégis hajba kaptunk, mindig harcoltunk, de csak játék szinten, különben Japán
elpusztult volna-nevetett Kinuye.
-És mit játszottatok?-kérdezte Sesshoumaruˇ, majd magába nézett:"Mi a fene van velem?
Beszélgetek egy gyerekkel?"
-Hát...A bátyám mindig InuYasha én meg...Sesshoumaru voltam...-válaszolta kissé félősen
Kinuye.
-És ugye mindig legyőzted őt?-kérdezte Sesshoumaru.
-Hát mindig nyerésre áltam, de mielőtt befejezhettük volna, a mester hivatott, így nem tudtuk
befejezni.És ha legyőztem volna,nem a valóságot játszottuk volna.
-Azt akarod mondani,hogy soha nem győzöm le InuYashát?-kérdezte Sesshoumaru idegesen.
-Azt!De ne aggódj, mert ő sem fog téged.Sőt,többször megmentitek egymás életét-mosolyogta
Kinuye,bár ez a mosoly eröltetett volt.Nem akarta felbosszantani Sesshoumarut.
-Hogy én megmentem a korcs öcsémet?Elég hihetetlen...
-Én inkább azt tartanám hihetetlennek, hogy feltámasztottál egy halandó lányt.
-Ismered Rint?
-Hát,hallottam már róla...Démonok!-komlyodott el Kinuye.
-Hol?Én semmit nem érzek-mondta Sesshoumaru..
-Mindjárt jövök!-kiátotta Kinuye és átváltozott egy gyönyörű, fehér farkassá.Amilyen gyorsan csak
tudott, Sesshoumaru a nyomába eredt. Nem tudta miért,de nagyon érdeklődött a lány iránt.Őt is
olyannak érezte,mint Rint, de vele jó volt beszélgetni, volt közös témájuk, de főleg az tetszett neki,
hogy a példaképének tartja. Mikor félúton járt, ő is megérezte a démonok szagát, és másét is.Rint
támadták meg.Sesshoumaru gyorsabbra vette a tempót, és rövid idő múlva megérkezett, pont a
végére. Egy hatalmas démon tartott Kinuye felé. Sesshoumaru figyelmeztetni akarta Kinuyét, ám
mielőtt megtehette volna, Kinuye eltűnt. Pár másodperc múlva a szörny felett jelent meg. Kezét
lefordította és leordított.
-Viszlát a túlvilágon, kedves!-azzal a kezéből fényes sugarak löveltek, melyek szétkaszabolták a
támadót.
-Erről ennyit-mondta, miután visszatért Sesshoumaru mellé.-Rin! Most már elő jöhettek!
-Sesshoumaru-sama!Úgy aggódtam érted-mondta Rin,miután ő is odaszaladt.
-Ó Nagyuram!Hát viszatértél?Már azt hittem soha nem látlak élve-mondta Yaken, de megbánta,
mert Sesshoumaru energiaostora felé indult.Már majdnem lecsapta Yaken fejét mikor, hirtelen
megállították a kezét.
-Hagyd!-mondta szigorúan Kinuye.-Nem veszed észre, hogy mennyire tisztel és szeret téged?-
folytatta kissé lágyabban. Sesshoumaru behunyta szemeit, ostorát leengedte,majd elindult.
-Rin, Yaken!Gyertek!-morogta.
-Igenis-mondták egyszerre.
-Hé!Engem itt hagysz?-kérdezte Kinuye.
-Semmi közöm hozzá, hogy mit csinálsz, és azt sem nagyon értem, miért segítettél és miért
tartasz pédaképnek.Nem vagyok olyan falyta,akit érzelgős démonok utánozni akarnak.
-Ha annyira kegyetlen vagy, miért nem akarsz megölni?-feszítette tovább a húrt Kinuye.
-Ennyire meg akarsz halni?-felelte gúnyosan Sesshoumaru. Hangjában érezni lehetett, hogy
nem akar a lánnyal küzdeni.
-Miért ne?Legalább megtudod mennyire tisztellek-mondta és átváltozott olyanná, mint
Sesshoumaru."Mintha tükörbe néznék",mondta magában.Fél perc múlva elkezdődött a
küzdelem. Sesshoumaru támadt először, ám Kinuye könnyedén kivédte.
-Lassú vagy-mondta nyugodtan.
-Te meg csak másolat.Az eredeti sokkal jobb a másolatnál-felelte Sesshoumaru.
-Valóban így érzed?Rosszul teszed-mondta gunyósan Kinuye, és egy akkorát csapott
Sesshoumarura az ostorral, hogy az össze esett.
-Sesshoumaru-sama!-kiáltott Rin.
-Nyugodj meg Rin, semmi baja-mondta.Odasétált a földön fekvő Sesshoumaruhoz és
visszaváltozott.
-Mondtam,hogy lassú vagy.
-Muszály gúnyolódnod?És különben is, neked két karod van-mondta Sesshoumaru a lány kezére
pillantva.
-Szeretnél te is kettőt?-kérdezte Kinuye.
-Visszatudnád adni a karom?-nézett kérdően Kinuye szemeibe.
-Ha nagyon akarod?!-mondta.Megfogta Sesshoumaru karját és behunyta szemeit.A következő
pillanatban Sesshoumaru elájult.Mikor felébredt, egy fa tövében feküdt.
-Beesteledett.Gondoltam jobb, ha nem maradunk a tisztáson-szólt az ébredező
Sesshoumaruhoz Kinuye.
-Sikerült?-kérdezte.
-A karod ott van a helyén-válaszolta Kinuye.
-Kö...Kösz..önöm-mondta ki Sesshoumaru azt a szót, amit őszintén még senkinek nem mondott,
legfeljebb Rinnek.
-Semmiség, de most mennem kell-majd még találkozunk. A testvérem biztosan aggódik már.Te
nem aggódsz InuYasha miatt?-kérdezte csalafintán Kinuye.
-Muszály volt szóbahozni?Elmegy tőle az életkedvem-morogta Sesshoumaru.
-Hogy te milyen gyerekes lettél...-mosolygott Kinuye.-Na most megyek.Sziasztok!-káltotta, azzal
átváltozott sólyommá és elrepült.
áíóíóíőáIsmét együtt
Kinuye,miután elment Sesshoumaru mellől, visszaváltozott emberré és úgy folytatta útját.Lassan
sétált,még nem akart visszatérni bátyához.Egyedül akart lenni.A legtöbbet azon gondolkozott,
hogy hogyan tudná megmenteni fajtáját a kihalástól, hogy hogyan tudná megakadályozni, hogy az
emberek elkezdjék üldözni a démonokat.Éjfél felé járt az idő, igy átváltozott madárrá és szagát is
sikerült ltűntetnie, hogy ne ismerjék fel,hogy démon. Miután mindez megvolt, felült egy fa ágára
és ott aludt.Álmában azt látta, hogy a Narakuval való küzdelemben az egész világot elpusztítják,
és csak ő marad, és senki más.Erre felriadt.
-Szerencsére csak álom volt-mondta kissé megnyugodva Kinuye.-Te jó ég már ennyi a zidő?
Mennem kell-mondta, azzal leröppent az ágról és szélsebesen elkezdett szaldni, immár egy
gepárd testében.
-Fujimaro!Te ilyen korán fent vagy?-kérdezte az ajtón kilépő Kagome.
-A mester mindig ilyen korán kelt minket-válaszolta a fiú.
-Hogy-hogy nem aggódzs a testvéred miatt?Még nem gondoltál bele, hogy Sesshoumaru akár
meg is ölheti?
-Hogy Kinuyét megölni?-még nekem se sikerült megsebeznem.Sőt, még csak hozzá sem értem
a harcok közben...
-Mi?Ti egymással harcoltok?-kérdezte hitetlenkedve Kagome.
-Kivel mással?Csak mi maradtunk...Amúgy nem veszélyes.Ha bármelyikünk megsérül,a másik
azonnal meggyógyítja.
-Tudtok gyógyítani?-kérdezte Kagome érdeklődve.
-Igen és még sok minden mást-válaszolta Fujimaro.-Á! Ez a húgom lesz!...Szia hugi!-kiáltott oda
Fujimaro,amint meglátta a közeledő gepárdot.Kinuye elkezdett lassítani,majd visszaváltozott.
-Jó reggelt mindenkinek!Hogy aludtatok?-kérdezte.
-Köszönjük jól-válaszolta Kagome.
-Hugi,sikerült meggyógyítanod Sesshoumarut?
-Igen.Sőt,még a karját is visszaadtam-válaszolta büszkén.
-Hogy mit csináltál?De hisz ilyen régi és súlyos sebeket csak akkor gyógyíthatunk, ha az illető
barát.Különben belehal...-ripakodott rá hugára Fujimaro.
-Tudom, és túlélte-válaszolta még büszkébben.
-Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy Sesshoumaru összebarátkozott Kinuyéval?-kérdezte
Kagome meglepetten.
-Hogy mit csinált a bátyám?-kérdezte az éppen kifele tartó InuYasha.
Összebarátkozott Kinuyéval-válaszolta Kagome.
-Valami olyasmi.És tök jól elvoltunk.Úgy éreztem,mintha visszakaptam volna az apámat-mondta
elcsukló hangon Kinuye.-De most ne beszéljünk erről.Éhes vagyok!Mi a reggeli?
-Hát mehetünk halászni,vagy van tészta-mondta Kagome,miközben a hátizsákjában turkált.
-A tészta megfelel!-vágta rá InuYasha,Fujimaro és Kinuye egyszerre.
-Re..Rendben-ijedt meg Kagome.
-Jó reggelt-mondta a kunyhóból kilépő Sango és Miroku.
-Jó reggelt nektek is-mondták a korán kelők.
-Képzeljétek!Kinuye összebarátkozott a bátyámmail...-mondta gúnyosan InuYasha.
-Ez képtelenség!Sesshoumaru mindenkit gyűlöl-mondták hitetlenül.
-De igaz, és jó lenne ha leszálnátok végre rólam!-kiáltotta Kinuye.
-Jól van,nyugi! Nehogy felrobbanj nekem!-nyugtatta InuYasha.
-Pedig ha nem hagyjátok abba, felrobbantom az egész erdőt!!!!-káiltotta még hangosabban.
-Könyörgöm hagyjátok békén!Képes és tényleg megtesz...-kérlelte őket Fujimaro.
-Tényleg képes rá?-kérdezte Kagome.
-Igen képes vagyok-felelte kissé lenyugodva Kinuye.
-Mondtam,hogy sok mindent tudunk...-mondta Fujimaro.
-És most együnk!!!-kiáltotta a két testvér és InuYasha.
4.Az első csata
Miután befejezték a reggelit, összepakoltak és útnak indultak.Kinuye és Fujimaro sokat mesélt a
távoli jövőről, hisz arról még nem hallottak.Elmesélték, hogy milyenek a városok,milyen új
technológiák fejlődtek ki.A beszámolót mindenki figyelmesen hallgatta, amikor a mesélők
hirtelen abbahagyták.
-Démon közeledik!-mondta Fujimaro.
-Ez Naraku lesz!Éreztem ezt a szagot Sesshoumarun is.Biztosan ő!-mondta Kinuye.
-Akkor készüljünk a harcra-morogta InuYasha és újjait ropogtatta.
-Igen, és most mi is beszállunk-ondták magabiztosan a testvérek.-Itt van!-állapították meg.
-Nocsak,nocsak!Kit látnak szemeim?!InuYasha és barátai.Óh!És látom csatlakoztak hozzád
újabb idióták!-kuncogott Naraku.
-Ha valóban olyan idióták vagyunk,miért nem harcolsz velünk?Csak ülsz a hülye pávián-
gúnyádban, és osztod itt az észt.De harcolni még nem láttunk!Félsz InuYashától.Félsz
Kagomától.Félsz Mirokutól.Félsz Sangotól,met tudod hogy legyőzhetnek.És most már tőlünk is
félned kell!!-kiáltotta Kinuye.
-De felvágták a nyelved, te lány!De ezért most megfizetsz!-morogta Naraku.
-Úgygondolod?Bátyám! Kezdhetem?
-Felőlem...-legyintett Fujimaro. Narakut ez a hatalmas magabiztosság nagyon idegesítette és
kezdte elveszíteni fejét, de végül megnyugodott.
-Nagy a szád! Inkább harcolj!-kiáltott Naraku és Kinuyéra küldött egy démont.
-Túl gyors neki!-kiáltotta InuYasha.
-Hogy gyors?A hugomnál gyorsabb nincs a földön és nem is volt.Ez a démon,még nálam is
lassúbb. Lehet, hogy mi vagyunk a démoni faj utolsó leszármazottjai, de mi vagyunk a
legtökéletesebbek.Hatalmas az erőnk, és bármit képesek vagyunk elérni. Kinuye pedig még
nálam is tökéletesebb-mondta Fujimaro. a fiú szóniklatára mindenki odafigyelt, még Naraku is.
-Miről beszéltek, ostobák?-kérdezte kíváncsian.
-Ne is álmodozz,hogy elmondjam-mondta Fujimaro.
-Inkább megmutatom...-kiáltotta Kinuye és a magasba emelkedett.A már látott módon csapott le,
amit ez a démon sem élt túl.Miután elvégezte dolgát, villámgyorsan Naraku mögött termett,
elkapta torkát és a nykánál fogva a magasba emelte.
-Legközelebb meghalsz!-suttogta.
-Hogy érted, hogy legközelebb?Öld már meg!-förmedt rá InuYasha.
-Csak egy szellem bábu...-mondta halkan Kinuye és kitépte a bábut a testből.-Erről ennyit!...Hogy
eltelt az idő,már dél van.Mi az ebéd?
5.Gondolatokba mélyedve
Sesshoumaru az éjszakát a fa tövében töltötte. Nem tudta,hogy az a lány miért néz rá fel ennyire,
és persze, hogy honnan van ekkora ereje.Végig gondolta, hogy mit tett vele Naraku.A bosszú vágy
már őt is egyre jobban hajtotta.Nem tudta kiverni Kinuye szavait az öccsével és Narakuval
kapcsolatban."Jobb lenne, ha összefognátok."Viszhangoztak fejében a lány szavai.
-Hogy én és a korcs öcsém?...Soha!-morogta magában.
-Mi a baj Sesshoumaru-sama?-kérdezte Rin és odasétált a démonhoz.
-Semmi,Rin.De te miért nem alszol?-kérdezte, szinte úgy,mint egy apa.
-Yaken és én őrködünk, hogy nehogy megtámadjanak.Vigyázunk rád..-felelte Rin, majd bebújt
Sesshoumaru prémje alá.
-Ti?-kérdezte kissé gúnyosan, de hamar megváltozott. Elmosolyodott.-Nem lesz semmi baj.Már
jól vagyok,aludhattok-mondta "kedvesen" és Rinre pillantott, aki rég aludt. Sesshoumaru még
egy darabig gondolkodott Kinuye ajánlatán, majd ő is elszudított. Másnap korán reggel felkelt.
Teste visszanyerte minden erejét, ráadásul most egy karral is bővült.
-Yaken!-szólt szolgájához Sesshoumaru.-Rin fenn van már?
-Még alszik nagyuram-válaszolta Yaken.
-Most elmegyek. Ha felébredt, gyertek utánam-mondta és elindult.
-Igen is Sesshoumaru nagyúr.
Sesshoumaru elindult, de gondolatai máshol jártak.Kinuyéra gondolt.
-Egy tizenöt éves lány, és nem fél tőlem?... Bár ereje tényleg nagy, mégis csak egy gyerek...Egy
lány...Viszont tényleg jó volt vele harcolni. Először életemben élveztem egy olyan harcot, ami csak
játék volt-ezek a gonolatok keringtek fejében és észre sem vette,hogy merre tart.
Miközben Sesshoumaru sétált, InuYasáék éppen az ebédjüket fogyasztották, mikor Fujimaro
hirtelen felkapta a fejét.
-Kinuye…-mondta halkan.
-Tudom, érzem…-válaszolt a fel nem tett kérdésre. Tálját letette, felállt és elindult.
-Hova mész? -kérdezte Sango meglepetten.
-Mindjárt jövök- mondta csendben és elfutott. Egy pillanat alatt eltűnt a szemük elől.
-Fujimaro! Te tudod, hogy mi lelte?- kérdezte Miroku.
-Hogy ne tudnám, de nem mondhatom el, mert szívrohamot kapnátok-mondta vigyorogva.
Miközben ők Kinuye elrohanását firtatták, Sesshoumaru megállt az erdő szélén. Ismerős szagot
érzett. Kémlelte a látóhatárt, de nem látott semmit, csak egy pillangót, ami éppen felé szállt.
-Kinuye? -kérdezte meglepetten. Hogy kimondta, a lány visszaváltozott.
-Szia! –mondta vidáman.
-Mit keresel itt? -kérdezte Sesshoumaru.
-Ezt inkább én kérdezhetném. Talán gondolkoztál azon amit tegnap mondtam?- kérdezett rá
reménykedve, hogy talán sikerült példaképét rávenni, hogy velük tartson.
-Mire gondolsz?- kérdezett vissza- Sesshoumaru.
-Arra, hogy csatlakozol hozzánk- mondta magabiztosan Kinuye.
-Na ne viccelj! Soha nem csatlakoznék halandókhoz -mondta, bár hangja elég furcsa volt.
Furdalta a kíváncsiság a lánnyal és bátyjával kapcsoladban, de öccsével nem akart találkozni.
-Akkor miért tartasz egyenes feléjük?- kérdezte Kinuye.
-Egyenesen feléjük?
-Hát nem érzed? Szagolj bele a levegőbe- mondta Kinuye. Seshoumaru vett egy mély levegőt és
csak most érezte meg.
-InuYasha…-mondta csendben.
-Pontosan. De akkor, ezek szerint, te nem is hozzánk jöttél?- kérdezte szomorúan Kinuye.
-Hát persze, hogy nem -válaszolta Sesshoumaru, aki (nagyon) kicsit elbúsult, mikor látta Kinuye
szomorú arcát.
-Hát...akkor én megyek-mondta búslakodva Kinuye, azzal újra átváltozott, ezúttal egy fekete
párduccá, és elsuhant. Sesshoumaru még egy darabig nézett utána, majd visszaindult
útitársaihoz. Rövid gyaloglás után szembejöttek.
-Sesshoumaru-sama!- kiáltott Rin és a démonhoz szaladt.
-Nagyuram!- kiáltott Yaken és ő is odaszaladt. -Most hova megyünk?- kérdezte. Sesshoumaru
pár perces néma csönd után megszólalt.
-Meglátogatjuk az öcsémet…-mondta, majd elmosolyodott.
-Eeezt komolyan mondja? -kérdezte Yaken, kissé félve a választól.
-Szoktam én hazudni? -förmedt rá szolgájára.
-Jaaaj, bocsáss meg nagyuram…-borult térdre Yaken, de Sesshoumaru már elindult.
6. A csatlakozás
Kinuye néhány perc múlva visszaért újdonsült barátaihoz és bátyjához, ki, amikor meglátta húga
komor arcát, megkérdezte.
-Nem akart?
-Nem… -válaszolta szomorúan Kinuye.
-Ne búsulj húgocskám, majd jön ha akar.
-Ti meg miről beszéltek?- kérdezte egy kiskutya kíváncsiságával InuYasha.
-Semmiről…-mondta Kinuye. Majd hirtelen megérzett valamit a levegőben. –Hát mégis belement
volna?
-Ki? –kérdezte InuYasha egyre idegesebben.
-Csak szagolj bele a levegőbe!- mondta nevetve Kinuye. InuYasha beleszagolt.
-Sesshoumaru? –kérdezte meglepődve. –Te a bátyám miatt voltál szomorú?
-Csak azért, mert nem akart velünk tartani. De úgy néz ki, mégis csatlakozik- mondta szinte
boldogan Kinuye.
-Mi? A bátyám hajlandó lenne velem utazni? Ráadásul halandók is vannak köztünk…-mondta
értetlenül InuYasha.
-Köszi! Ez nagyon kedves volt InuYasha!- szóltak egyszerre a „halandók”.
-Tudjátok, hogy nem úgy gondoltam!- magyarázkodott InuYasha.
-Megérkezett!- szólt közbe Fujimaro. Mindenki arra figyelt, amerre InuYasha és meglátták
Sesshoumaru alakját a messzeségben. De nem csak ő volt. Ugyebár vele volt Rin és hű
szolgája, Yaken. Mikor közelebb ért látta, hogy mindenki furcsán néz rá.
-Mi baj? Talán kísértetet láttatok?- kérdezte kissé félősen Sesshoumaru. Féltette a büszkeségét.
-Nem…,dehogy! -vágták rá egyszerre.
-Ki az a kislány?- kérdezte Kagome.
-Hát…-kezdte Sesshoumaru- a neve Rin és ő is velem utazik.
-Mi? Te egy halandó gyerekkel utazol? –kezdett röhögni InuYasha.
-Na és?- vágott közbe Kinuye. –Te meg hárommal. Ezt ne sértésnek vegyétek- szólt a többiekhez.
-Inkább megyek!- mondta Sesshoumaru, majd sarkon fordult.
-Várj!- kiáltott utána InuYasha. –Bocsi, de ez tényleg furcsa…
-Azért jöttem, mert végezni akarok Narakuval. Valaki azt mondta, hogy együtt több esélyünk
lenne…Bár egyedül is elintézném- mondta morcosan Sesshoumaru. Az utolsó mondatot már
csak a saját megnyugtatására mondta.
-Akkor mit szóltok?- kérdezte Kinuye- Maradhat?
-Felőlem…-mondta kuncogva InuYasha.
-Ha neked megfelel, nekem is- mondta bizalmatlanul Sango.
-Nekem is- mondta Miroku.
-Detto- mondta Kagome.
-Akkor maradsz?- kérdezte Fujimaro Sesshoumarut.
-Azt hiszem igen- válaszolta Sesshoumaru.
-Figyu hugi, ideje a délutáni edzésnek- szólt közbe Fujimaro.- Kezdhetjük?
áíóíóíőá7. Első közös mosoly J
Délután kettő felé járt az idő. A nap már nem sütött olyan nagyon. Sesshoumaru egy fa
árnyékában pihent, Yaken pedig mellette tisztes távolságban Rin Kagoméval beszélgetett.
Elmesélte, hogy került Sesshoumaruhoz, és miért van vele. InuYasha és Miroku is figyelmesen
halgatták. Fujimaro és Kinuye kicsit távolabb beszélgettek, majd néhány perc múlva visszatértek
a többiekhez.
-Na, most megkérnénk mindenkit, hogy ne jöjjön túl közel a tisztáshoz, ha csak nem akar
meghalni! –mondta Fujimaro.
-Miért, mit csináltok?- kérdezte Sango meglepedten. Fujimaro és Kinuye egymásra néztek és
elmosolyodtak.
-Edzünk!- vágták rá. Senki nem sejtette, hogy az edzés miből fog állni. Fujimaro és Kinuye ekkor
újra átváltozott, de csak ruhát cseréltek. Ruhájuk ugyanúgy nézett ki. Kinuye hosszú fekete haja
egy kendővel volt hátrafogva. Aki eddig nem látta, most észrevehette, hogy ikrek.
-Jé, ti olyanok vagytok, mintha ikrek lennétek- állapította meg Miroku.
-Azok vagyunk. Nem mondod hogy nem vettétek észre?- nézett rájuk furcsán Kinuye.
-Tényleg nem. Miért hívod bátyádnak?- kérdezte Sango.
-Mert előbb születtem- vágott közbe Fujimaro.
-Ja, kemény egy perccel- mondta Kinuye flegmán.
-Akkor is előbb- vágott vissza Fujimaro.
-Ezt inkább intézzétek el a tisztáson!- szólt közbe Sesshoumaru.
-Benne vagyok! Többet nem győzöl le drága húgom.
-Ó, igen? Mikor is nyertél utoljára? Nem is emlékszem. Úgy 50-60 éve? És akkor is el volt törve a
lábam.
-Mi? 60 éve nem győztél ellene?- kérdezte meglepődve InuYasha.
-Sajnálom, de én arra lettem nevelve, hogy az erőmmel segítsek és csak akkor használjam, ha
védekeznem kell.
-És Kinuye mire lett nevelve?- kérdezte Kagome.
-Én? Én harcra, kegyetlenségre és gonoszságra.
-Legalább tudjuk, hogy miért Sesshoumaru a példaképe…-sóhajtott inuYasha.
Legalábbis az ellenséggel szemben. Barátokkal kedves vagyok. És inkább a harcművészeteket
tanulok, és nem a hülye történelmet, mint a bátyám.
-Csak azért mondod, mert te nem járhatsz iskolába! Irigykedsz!- vágott vissza.
-Miért nem járhat?- kérdezte Sango.
-Kirúgtak…-mondta Kinuye.
-Mégis miért?- kérdezte Miroku.
-Hát…történt egy kis baleset- mondta kissé elpirulva Kinuye.
-Ja, nagyon kicsi volt- nevetett Fujimaro.
-Mit csináltál?- kérdezte Sesshoumaru.
-A kémia tanár felbosszantotta és…
-Felrobbantottam az egész sulit- válaszolta leszegezett fejjel Kinuye. Erre a kijelentésre mindenki
elkezdett teljes erejéből röhögni. Mindenki meglepetésére Sesshoumaru arcára is kiült egy alig
észrevehető mosoly. Kinuye nagyon szégyelte magát, de úgy érezte, ezért megérte.
-Na, kezdődhet az edzés?- próbálta elterelni a figyelmet.
-Menjünk…-mondta kissé még mindig kuncogva Fujimaro
8.Az edzés
Kinuye és Fujimaro elindultak a tisztás felé. Hűs szellő fújt. Mindenki feszült figyelemmel nézte az
edzést. Nem tudták, hogy miért vannak életveszélyben, csak Sesshoumaru sejtett valamit, hogy
mi fog történni. Utánuk kiáltott.
-Ez olyan lesz, mint mikor játszotok?- kérdezte. Kinuye visszakiabált.
-Nem! Annál sokkal jobb!- kiáltotta, és elmosolyodott. Kinuye és Fujimaro egymással szembe
álltak. Derekukon ekkor megjelent egy-egy kard. A pengéje egy ismeretlen fémszerű anyag.
Markolata csontból készült és különböző jelek voltak rávésve. A markolat végén egy jel ([) egyik
darabja látszódott. Kinuye kardján a fekete rész volt, Fujimaroén a fehér.
-Mintha két fél lennének. Az egyikben a gonoszság, a másikban a jóság testesül meg- állapította
meg Miroku. Csakhogy Kinuye ezt meghallotta.
-Tévedsz Miroku. Nem vagyok gonosz, csak hajlamom van rá. Tudom használni a gonosz erőket.
Fujimaro pedig nem a megtestesült jóság. Hidd el nekem!- mondta Kinuye.
-Azt hittem nem hallja!- suttogta Miroku.
-Hallottam! De most nem érdekel! Edzeni jöttem- kiáltotta, majd előhúzta kardját és testvérének
rontott. Ő csak várt, és várt, míg húga elég közel nem jött. Akkor valami védőpajzsot húzott maga
köré, amiről a lány simán lepattanhatott volna, ha meg nem áll. Fujimaro meglepődött kissé. Ő is
előhúzta kardját és párbajoztak. A kardok, mikor összeértek, különös hangot hallattak. A
közelükben megremegett a föld, néhol repedések nyílottak és néhány kráter is keletkezett, ahova
a kard lecsapott. Körülbelül egy órát „játszadozhattak”, mikor Fujimaro és Kinuye egyszerre
megálltak és elrakták fegyverüket. Mindenki némán figyelte őket. Már rájöttek, miért is voltak
veszélyben. Mikor az ikrek visszatértek a többiekhez, azok csodálkozva nézték őket.
-Mi van?- kérdezték.
-Semmi…De hogy-hogy ti nem sérültetek, mikor a környezetetek szinte elpusztult?- kérdezte
InuYasha.
-Hát, Kinuyénak hatalmas ereje van. Ez a kard nem árthat neki. Őt támadásra tanították, engem
védekezésre. Őt harcban nem lehet legyőzni, nem lehet úgy hozzáférkőzni, hogy lelehessen
csapni. Nekem a védelmem áttörhetetlen, de támadni is tudok, csak nem akkora erővel.
-Ja, értem!- bólogatott InuYasha.
-Esteledik. Ideje valami menedéket keresni- szólt közbe Sesshoumaru. Mindenki helyeselt. Nem
sokára találtak egy barlangot, ahova mindenki kényelmesen befért. Tüzet gyújtottak, Kagome
vacsorát főzött. Mindenki jóízűen evett, mikor Kinuye megszólalt.
-Nem felejtettünk el valakit?- kérdezte.
-Kit? Ja, Sesshoumaru? Ő nem eszik ilyet- válaszolt InuYasha és tovább tömte magát.
-Honnan tudod, ha meg se kérdezted?- szólt ismét Kinuye.
-Igaza van. Én nem eszem meg azt a fehér izét- mondta undorodva Sesshoumaru. Kinuye felállt,
odasétált Sesshoumaruhoz és így szólt:
-Létszi! Csak kóstold meg!- kérlelte.- Ha nem eszel legalább egy falatot, nem lesz más
választásom.
-Mit teszel? Talán megölsz?- nézett kérdően Kinuye szemeibe.
-Dehogy…-mondta nevetve és átváltozott. Mindenki odanézett és rögtön kiköpte a tésztát. Kinuye
egy aranyos kiskutyává változott. Apró volt és törékeny. Füleire két piros masni volt kötve, ami
remekül ment fekete szőréhez. Sesshoumaru szörnyülködve nézte amint a kegyetlen lány egy
szempillantás alatt átváltozott egy ilyen „szörnyeteggé”.
-Te jó ég!- kiáltotta mindenki.
-Addig ebben a testben maradok, amíg nem eszel legalább egy falatot!- fenyegetőzött Kinuye.
-Azt hiszed érdekel?- kérdezte Sesshoumaru, majd még jobban rosszul lett a látványtól, mikor a
kiskutya hatalmas barna szemeit rámeresztette.
-Na jó, ezt hagyd abba!- kiáltott rá.- Rendben, megkóstolom, ha megígéred, hogy soha többé
nem változol át!- mondta szinte könyörögve.
-Rendben!- mondta Kinuye és visszaváltozott. Sesshoumarunak nem volt sok kedve az emberi
ennivalóhoz, de nem akart még egyszer ennyire ronda dolgot látni.
-Szerintem aranyos volt…-sóhajtozott Miroku, aminek egy újabb púp volt a jutalma. Miután
kinevették magukat, mindenki lefeküdt aludni.
9. Újjabb támadók
Az éjszaka kellemesen telt, bár kissé hűvös volt. Mindeniki kipihenten ébredt. A reggeli hal volt, és
kenyér, mindenki jóízűen evett, kivéve Sesshoumaru.
-Azt kérted kóstoljam meg, hát megkóstoltam!- szólt nyugodtan Sessoumaru. Ezen egy darabig
elnevedgéltek, de Kinuye hirtelen felkapta a fejét. A szél baljós szagokat hozott.
-Vendégeink jönnek- mondta.- Drága bátyám, most te is megmutathatod, hogy mit tudsz- nevetett
Kinuye. Néhány perc múlva feltűnt Kagura.
-Üdvözöllek titeket- mondta nyájas hangon.- Nahát Sesshoumaru. Nem gondoltam volna, hogy
együtt foglak látni halandókkal, bár Rin is elég nagy meglepetés volt. Á! Szóval ti vagytok az újak-
mondta és az ikrek felé fordult.- Naraku elmesélte milyen ügyesen küzdöttél te lány.
-Hát én azt nem nevezném küzdelemnek. InuYashát nehezebb lenne legyőzni- nevetett Kinuye.
-Valóban? Akkor most küzdhetsz! Pengetánc!- kiáltotta. Fujimaro és Kinuye nyugodtan álltak.
InuYasha és a többiek kicsit nyugtalanok voltak, ezért elugrottak a támadás elől. Fujimaro
előhozta pajzsát, ami könnyedén kivédte a támadást.
-Hát igen. Mire nem jó, ha van egy bátyja az embernek… vagyis démonnak!- nevetett Kinuye.
-Most mi jövünk- szólt nyugodtan Fujimaro és felvette InuYasha alakját.<