3.

-Gyere...-suttogott egy romlott és bájos hang, mely selymes
és rózsaszín balzsamként áradt szét a levegőben lassú ködben
fojtogatva az alvó Inuyashát.
A fiú szemei megrándultak, miközben fáradt ujjai görcsösen
megszorították a földet, melyből a zöld fő tépve lobogott a
fuldokló sötétben.
-Gyere...-siklott végig újra a hang.
Inuyasha megremegett, miközben kimonójához feszesen hozzá
tapadt kiéhezett férfiassága. Fülei izgatottan megrándultak,
miközben szomjas és tiltakozó sóhaly folyt ki lihegő ajkai
mögül.
-Gyeeeeeeeereeeeeee...-suttogta kéjes önelégültséggel az
ismeretlen dallam, vágyakozó ködbe mártva meg Inuyasha
elméjét, kinek teste hirtelen felkelt, szemhélyai pedig
vadul elszakítva egymást megmutatták fakón üveges tekintetét.
A fiú élő bábúként indult meg a füleibe harsogó hang miatt.
-Gyereeeeeeee...-sziszegte a hívó, ellenálhatatlan erő.
Shippou álmosan felriadt, amint megpillantotta Inuyashát, ki
akadozó, csoszogó léptekkel vájt árkokat a földbe.
-Gyere....-csiklandozta elméjét a parancsoló dallam, mely
kihívó, lila szemeivel meredt rá a bájos felleg finom illatú
habjai mögül.
-Inuyasha?-csodálkozott álmos szemeivel a kis róka.
A fiú nem figyelt Shippoura. Lassan elindult az erdőbe a nem
is oly távoli hegyek eleven szirtjei fele.

Kouga ökle vad elkeseredettséggel vájt bele az egyik rém
fejébe, mely sikamlós testével buggyant elő a tojásból.
Ayame fájdalmasan felnyöszörgött vállán. A fiú dühödten
megfordult és letépte a lány hátába csimpaszkodó
szörnyeteget, mely éhes csecsemőként sírt, miközben agyarai
mögül az emésztő nyál vérrel kevert folyója habzott elő.
-Nyomorultak...-folyt le arcáról egy izzadságcsepp, amint a
tojásokból sorra vedlettek ki a kis lények.

Inuyasha feje lassan emelkedett fel. Kába tekintetével
körülnézett. Szinte semmit sem látott, ugyanis az egész
világ zihált és forgott körülötte, táncoló fénygömbök raját
vetítve fakó szemei elé. Bágyadtam tekintett maga mellé.
-Kago...?-suttogta szomjasan.
Egy gyönyörű nő lépett oda hozzá, kinek ajkai mögül a
csábító, rózsaszín lehellett fojtogató füstje áradt szét a
fiú arcán. Inuyasha kábultan, mégis, vágytól verejtékezve
lihegett a ragacsos falhoz tapadva, miközben nyelvét
halványan kiöltve szuszogott, mint egy szomjas kiskutya. Az
idegen feléje hajolt. Levetette az arcát eltakaró maszkot,
mi fémes sikollyal a földre koppant. Bájos, lila hajfürtjei
szelíden lengtek finom vonásai előtt, miközben tiszta,
szenvedélytől csillogó szemekkel megcsókolta a fiú pírba
boruló arcát.
-Inuyasha...-nyöszörgött fel egy ismerős hang.
Az idegen nő felsóhajtott és fejét hátra vetve megmarkolta
gömbölyded melleit, ujjaival megsimítva tüzes ajkait, mikről
mohó nyál csorgott alá. Az idegen arany kardja felszakította
a sóhajtozó fiú felső kimonóját, mely lobogva a földre
hullott. Tekergő nyelve rátapadt Inuyasha verejtékektől
keserű izmaira, majd a kemény mellbimbókba haraptak bele
gyengéd fogai.
-Mond...Kívánsz?-suttogta a nő, miközben gyengéden a fiú
felé hajolt, kinek fülei izgatott és várakozó kéjjel
lekonyultak. Az idegen karmos ujjai végigkaristolták  fiú
lihegő izmait, halvány sebeket marva rájuk, mikből a száradó
vér vörös buborékai gyönygöztek elő.
-Mond...Milyennek tartasz?
Inuyasha arca égető pírban úszott.
-Mond...Gyönyörű vagyok?-azzal ajkait a fiú dobogó torkához
tapasztotta.
A nő szája hirtelen torz fintorra förmedt, miközben gyengéd
szemeiben meglepett és dühös gúny dülledt elő.
Végigszaglászta a sóhajtozó fiút, majd csalódott hévvel
hátrább lépett tőle:
-Egy korcs? Egy félig szellem? Hogy lehet?-azzal remegő
ajkakkal a magasba emelte kardját-Így semmi hasznom sincs
belőled te NYOMORULT KIS EMBERIVADÉK!
A nő arca fellángoló dühvel villant fel a vérszomjas pengén.
Hirtelen kékes csík úszott el a levegőben, mely megsúrolta
az idegen bőrét, ki halvány húscafatjainak függönyében
fürödve rábámult elfehéredő szemeivel a betolakodók fele,
miközben szája a sötét ráncok barázdái közé süllyedt.
Inuyasha szemei hirtelen kitisztultak. Csodálkozva magára
tekintett, majd Kagoméra, ki fenyegetően a gonosz fele
szegezte újabb nyílvesszőjét:
-Ereszd el Inuyashát!
A nő kardja gúnyosan megkaristolta az eleven földet,
miközben lila tincseinek selymes tengere gúnytól ráncos
szemei elé omlottak:
-Örömmel, nem kell nekem egy ilyen selejt. Szánalmas és
gyomorforgató, hogy egy ember és egy szellem véréből
született egy ilyen undormány, mit a legnagyobb örömmel
fogok szétszedni...-azzal önelégült arccal a fiúra szegezte
kardját.
Inuyasha kezei dühödten szakadtak ki az ocsmány fal
fojtogató nyálából. A nő arca meglepett dühre simult ki,
miközben besüppedt szemei elkerekedett méreggel a fiúra
tekintettek. Inuyasha karmai felszántották a levegőt,
megsebezve a gonosz arcát. Az ellenfél kicsit meghátrált és
remegő kézzel a képéhez kapott. Ujjai közt halvány vére
folyt végig forrón a földre föccsenve. A nő dühödten
sziszegni kezdett haragtól rekedt hangjával:
-Te fattyú...elrondítottál...-azzal a kard újra megvillant.
Hirtelen kékes fényvihar robbant fel. A nő meglepetten maga
elé rántotta a pengét, mely eltérítette a támadást. Kagome
ijedten a felszakadó, eleven falak nyálkás sűrűje fele
tekintett. A kavargó füstből egy fehér alak lépett elő.
Miroku és Sango előmeredtek a sikítozó bestiák tengere
mögül, Inuyasha pedig verejtékző arcát felkapva nyögött fel.
A gonosz köpenye fenyegtő meglepettséggel kavarodott meg a
levegőben, miközben megfordulva apró ajkai mögül sziszegés
hullámzott elő csikorgó kardjával összevegyülve:
-Te...
A férfi nyugodtan lépett be terembe ezüstös haját lengetve.
-Sesshomaru...-fintorodott el a nő.
-Hamono...-suttogta természetes nyugodtsággal.
-Te ismered ezt a nőt?-lihegett fel Inuyasha.
Kagome sértődötten a fiúra meredt és kimérten megköszürülte
torkát:
-Fekszik...
Inuyasha nyögve kiszakadt a falból és görcsös végtagokkal
elterült a földön.
-Ezt azért kaptad, mert meg akartál csalni ezzel a
boszorkánnyal...-derengtek a lány szemei.
Miroku és Sango befutottak a nyirkos terembe, miközben
szörnyeket kaszabolva a lány fele ordíottak:
-Nem Inuyasha hibája. Elbűvölte.
-Így igaz...-bólintott Shippou, kinek szemét egy kendő
takarta el-láttam a szemében.-azzal Sango lábához tapadt
ijedtében.
-A picinyeim...-nyögött fel sértődött bosszúval Hamono és
Sesshomarura tekintett.
-A picinyeid? Ezúttal kit hálóztál be? Milyen szerencsétlen
szellemet?-kérdezte lenézően a férfi-Hisz mindig is ezt
akartad...Minél erősebb szellemférfit választani, hogy
életet tudjál adni az undorító fattyúidnak.
-A túlélésért teszem. Ha nem tenném a fajom
kipusztulna..-hunyorgott, miközben tincsei véres méreggel
elsötétülő vonásaira kígyóztak.
-A fajod? Meglehet...Ezért vagy ilyen szánalmas. Ahogy
elnézem a gyerekeid a te gyengesédeget örökölték. Ezért van
szükséged a legerősebbre, mert az igazi valód még az életre
is méltatlan. Lehet hogy most, a kardoddal erősebb vagy és
szebbnek is tűnsz az új csomagolásodban, de tudom hogy csak
rohadt belsőt takarsz. Hisz ki akarna veled
párosodni...-mosolygott el-De azt sose gondoltam volna, hogy
még a szerencsétlen kisöcsémet is be fogod
hálózni...-tekintett lenézően a feltápászkodó fiú fele.
-Megadhattam volna neked mindent. Együtt...
-Nem kívánlak. Undorodom tőled, mert láttalak
igazából...-azzal előhúzta a kardját.
-Undorító lenne?-buggyant ki Miroku szájából egy nyálcsepp.
Sango ébresztette fel, ki továbbra is viaskodott a szörnyekkel.
Hamono hunyorogni kezdett, majd hirtelen eltaszította magát
a földtől, miközben rekedtes hangja sértett durvasággal
robajlott fel:
-Meglátjuk hogy ki a szánalmas!-azzal a két kard villámokat
spriccelve összecsapott.
Sesshomaru egy könnyed mozdulattal kitért a támadás elől,
amint a parázsló penge fenyegető süvítéssel véres cafatokat
tépett ki mellette a sikítozó levegőből. Inuyasha döbbenten
nézte a harcolókat.
-Erőltessétek meg ti is magatokat!-üvöltött fel Sango és
Miroku egyszerre Kagome és Inuyasha fele.
Sesshomaru és Hamono kardja újra egymásba mélyedt bele,
szaggató sziszeggéssel karistolva az ellenfél sikítozó
fegyverét, mely fémes és kattogó nyikorgás közepette
eltaszította a másikat. Utána ismét, szikrázó fenyegetéssel
csikordultak fel. A pengék csörömpölő sziszegése robbant fel
újra és újra a levegőben. A nő a férfi elé hajolt, arcukat a
sipító kardok fémes teste válaszota el, és mérges hunyor
kíséretében ránézett:
-Még mindig szánalmasnak tartasz?
A nő eltaszította magától a döbbent férfit, majd rekedtes
nyögés közepette újra meglendítette fegyverét, mely lobogó
palastjának tengerében fürödve belemart a tokijin-be.
Inuyasha karmaival szétszedett egy támadó bestiát, majd
harcoló bátyja fele forult.
Hamono kardja eltaszította a verejtékző férfit, ki megállt
és nyugodt, mégis értetlen szemeivel a kuncogó nőre meredt.
Hamono lila hajfürtjei romlott szalagokként tapadtak rá
verejtékző bőréhez, miközben ajkai elégedett ráncokkal
csillogtak fel:
-Fejlődtem, mióta legutóbb találkoztunk. Még mindig nem
tartasz méltónak hozzád?
-Nem...-suttogta természetes higgadsággal.
Hamano feketén hunyorgott. Hirtelen Inuyasha ugrott fel a
Tetsuigát előkapva. A gonosz köpenye megtévesztő játékkal
hullámzott a ködös levegőben, melynek fekete habjai mögül
ekőbukkant a lila tekintete, majd a sercegő kard szaggató
alakja is. Inuyasha szemei döbbenten gúbbadtak ki arcából,
amint égető fájdalom hasított bele jobb kezébe. Az
aranyozott penge megmártózott izzadó húsába, mely
fájdalomtól recsegve vért spriccelt magából. Kagome ijedten
felkapta tekintetét, amint meghallotta a felszakadó hús
velős hangját. A fiú a fájdalommal nem törődve felhörgött:
-Egy kis karcolás nem elég...
A nő eltaszította magától Inuyashát, majd kinyújtotta feléje
kezét. A fiú lába alatt a talaj hirtelen életre kelt és
nyálat okádva próbálta megbénítani.
-Nyomorult...-nyúltak ki csontos ujjai a nőnek-Ne akarj
megalázni a korcs véreddel!-acsargott fel kigúbadó szemeivel
a kígyózó hajfürök függönye mögül.
Inuyasha nyögve megdermedt, majd hirtelen morogva felemelte
lábát, miről a bőre szakadt le, és lassú, de kitartó
léptekkel elindult, patakzó vérét húzva a földön.
-Ez lehetetlen...-simultak ki döbenten besüppedt szemei
alatt a féktelen ráncok.
Inuyasha verejtékezve ment tovább, miközben görcsösen a
magasba emelte a kardot:
-Igen...Korcs vagyok...És ezért tudlak legyőzni...Ezért nem
tudsz ártani nekem...
-Menj a pokolba te szánalmas fattyú az emberekkel
együtt!!!!!-azzal megvillant  a nő kardja.
Hamono csodálkozva tekintett ellenfeleire a levegőt megtöltő
húscafatok kavargó felhője mögül, mik szelíd ködként
hullámoztak szét. Tompa csörömpöléssel a kardja a földre
esett, miközben elterülő alakja bukott látomásként kezdett
zuhanni, kinyújtva elcsontosodó ujjait.
Kagome íjának húrja még mindig vadul remegett:
-Te ribanc! Nem nyúlhatsz hozzá!!!!!!!! Értetted, te
szajhaaaaaaaaaa!-azzal Inuyasha fele rohant és felsegítette
a felengedő talajról.
Sesshomaru odalépett Hamono megmerevedett teste elé.
-Vége?-kérdezte Sango.
Hirtelen a sebből nyálkás trutymó hízott elő, majd a magasba
csapva tüskés karokat növesztett és szétfeszítette a nő
testét. Óriási, hüllőszerű terentmény bújt elő belőle, mint
egy jelmezből. A magasba emelkedett és óriási, húsos fejével
Sesshomarura meredt. Vértől mocskos agyarai mögül a
bugyborgó nyál mohón fröcsögött lefele, miközben előrenyúló
pofájából az érdes tüskék nyálkás rengetege villant meg.
Hatalmas, skorpiószerű farka vad lendülettel meghullámzott a
szétszakadó cafatoktól kavargó levegő véres esője mögött,
miközben zsíros, pikkelyes teste szétfolyó, habzó masszaként
a férfi lábai elé ömlött. Vérszomjas fejével dühödten
ellenfeleire meredt, miközben húsos fogai mögül fenyegető
sziszegés süvített elő nyálat priccelve szét.
-Pfúj...-tette szája elé kezét Miroku.
-Hát nem megmondtam?-azzal Sesshomaru maga elé emelte
kardját-Tűnj el az egész fatáddal együtt erről a földről!
A szörnyeteg megindult, de hirtelen kékes fény töltötte meg
pikkelyeinek barázdáit, mik szétolvadva megfröccsentek a
szikrázó levegő üvöltő viharában. Száját kitátotta, miből
cafatokra robbanó nyelve vonaglott meg, majd kíntól remegő
testtel megfulladt a gyermekeit is elmosó tenger feneketlen
habjaiban.

Kouga fáradtan görnyedt előre, és tekintett rá a közeledő
lényekre. Hirtelen a kis bestiák sikoltozva szétloccsantak,
fekete vérükkel mocskolva be a megkeményedő kövek barázdáit.
A fiú megölelte a felébredő Ayamét, ki vállát átkarolva
ránézett csillogó, zöld szemeivel.
-Tűnjünk el innen...-azzal öklét az öntudatát elvesztő falba
vágta, mely felrepedve utat engedett az ezüstös napfény
tengerének.

Sesshomaru leengedte füstölgő kardját és a fröcsögő húskopac
fele nézett, majd lassú, természetes léptekkel a kijárat
fele indult, mintha mi sem történt volna.
-Sesshomaru. Köszönjük.-mosolygott Kagome.
-Mit köszönsz meg? Nem értetek tettem. Volt egy kis
elszámolni valóm vele. Hamona, a királynő...A gyerekei...és
a fészek immár elpusztult...Nem tehetek róla, hogy úton
útfélben belétek botlok...-azzal fehér alakja beleolvadt a
felszikrázó nap habjaiba.
Várakozó percek teltek el, mikor Inuyasha zavartan oda
lépett Kagome elé:
-Bocsánat, és köszönöm...
-Nem...nincs miért bocsánatot kérned. Elbűvöltek...De...
Inuyasha fülei izgatottan a magasba csaptak.
-Fekszik...-sóhajtott fel a lány.
-Ezt most...iér?-nyöszörgött fel a fiú.
-Mert akkoris egy másik, ráaddásul idegen nővel voltál! Még
a végén olyan leszel, mint ő!-azzal dühödten rámutatott
Mirokura.
-Hogyérted, hogy olyan lesz, mint én?-kapta fel sértődötten
fejét a szerzetes.
Óriási veszekedés robbant ki, melyben a sikítozások, a
féktelen érzelmek és makacs morgások áradata egy
érthetetlen, artikulátlan hullámmá folyt össze. Shippou
tanácstalanul a mellette gubbasztó Kirara fele fordult és
felsóhajtott:
-Ezek mindig veszekednek...Sosem fogom megérteni
őket...Kirara? Szerinted már levehetem?

Vége