***A megzavarodott időkút***
ashikaga 2006.02.26. 14:06
A negyedi, ötödik és hatodik fejezet
4. Fejezet: Borzalom
Inuyasha és Kagome fáradtan heverésztek a fa alatt. A hűs árnyékok szelíd fellegekként derengtek felettük, miket a fa nyújtott nekik. A lány csillogó szemeivel a fiúra meredt, ki elgondolkozva, csendesen bámult maga elé, arany tekintetében tompán ragyogtak a merengő gondolatok. A lány közelebb hajolt hozzá, de nem törődött vele a fiú. Inuyasha halkan figyelte a habzó felhőket, mik fehéren ringtak az ég végtelen, kék tengerén. Kagome szelíden megszólalt: -Min gondolkodsz? De a fiú nem válaszolt. Tovább kémlelte az eget, mintha valami csodára várt volna, valami mennyei történésre, mi semmivé tenné, mert jelen pillanatban csak nyugodt álomra vágyott, miben semmi sem történik, csak van és pihen, nem törődve sem a világgal, sem az egész mindenséggel. Kagome pimaszul Inuyashára meredt. Nem kívánta a veszekedést, csupán a fiú figyelmét szerette volna elnyerni. Halkan kinyögött egy apró, rövid szót, mi megcsengett a levegőben: -Fekszik... Inuyasha tekintetén megtört az elgondolkodó, sűrű köd, szemei döbbenten kigúbadtak, fülei idegesen a magasba csaptak, miközben teste görcsösen előre csapódott kisebb robaj kíséretében. Miroku és Sango kíváncsian felkapták a fejüket és a pár fele tekintettek. Inuyasha dühösen felkiáltott: -Ezt most miért kaptam?! A fiú szemeiről szinte azonnal eltűnta vicsorgó düh, amint a lány ártatlan, gyengéd szemeivel rá tekintett. -Te kényszerítettél rá. Kérdeztelek, többször is, de úgy látszik, máshol jársz. Máshol vagy, s nem itt velem. -Mondjad...-morogta makacsul a fiú. -Lenne egy kérdésem.-suttogta csendesen a lány. -Igen? Hallgatom! Kagome felsóhajtott: -Valahányszor, előtérbe kerül, hogy félszellem vagy, érzek benned valami nyugtalanítót. A szent ékkő segítségével még mindig egészen szellemmé akarsz változni? -Ezt már megtárgyaltuk... -Nem...válaszolj Inuyasha, még mindig egészen szellem akarsz lenni? Hisz így is erős vagy. -Ez a célom. Ne akard megváltoztatni. -Mert félek, hogy ezzel elveszítenélek. Az ékkő nem csak az erődet növelné meg, hanem a benned lakó...hogy is mondjam...vad kutyát is. -Keh... -Nagyon furcsa vagy Inuyasha. -Miért? -Mert sosem tanulsz. A hatalom, amire vágysz, nem ilyennek képzelted, te mondtad. Miután megölted az embereket...Mikor Kaguya a tükörbe zárta emberi énedet...Te egy szörnyeteg voltál. Azt ígérted, miattam félszellem maradsz. -Tényleg ezt igértem...-gondolta a fiú. -Inuyasha...-suttogta Kagome-Csakhogy tudd, engem nem érdekel, hogy félig szellem vagy. Magadért szeretlek. Hirtelen a lány teste megrándult, miközben szemei fájdalmasan kidudorodtak medrükből: -Inuyasha. Ékkőszilánkot érzek. Gonosz ékkővet! -És én félszellem szagot. Kagome!-kiáltott fel a fiú. A lány futásnak eredt, nyomában loholt az egész csapat, kiknek arcába szörnyűséges balsejtelem csapott, mint valami förtelemes, bűzös szagú szellő, mi meglobogtatta ruháikat. Kagome a kút fele futott. Hirtelen megtorpamtak, amint a messziről érkező, kavargó, sötét fellegek hideg előterében észrevették a furcsa, fehér alakot. A félszellem tekintete elvészett arca sötét ráncaiban, haja ezüstösen lobogott, miközben hegyes fülei fenyegetően megrebbentek. -Egy félszellem?-döbbent meg Miroku. -Ez a félszellem nagyon hasonlít rád Inuyasha. Mintha ikrek lennétek. Nézd, neki is kutya fülei vannak.-sipította Shippou. Hirtelen felkapta tekintetét az idegen, kinek vérvörös szemei vérszomjasan felvillantak. -Inuyasha...Mejünk innen...-nyarvogta ijedten a kis rókakölyök. -Keh! Nem érdekel, hogy hasonlítasz rám. Érzem, hogy csak úgy fűt benned a gonoszság. Nem kell Kagoménak lennem ahhoz, hogy meglássam azt a mérhetetlen, feketén ragyogó gonoszságot, mi a nyakadon szikrázó ékkő bocsát ki.-azzal Inuyasha előhúzta a Tetsuigát, mi recsegve elővedlett a hüvelyből megcsillantva rajta azokat a messzi villámokat, mik a távolban sercegtek. -Várj Inuyasha. Nézd! Ugye, a kezében...az az, amire én gonolok...-suttogta Kagome. A fiú a ropogó ujjakra szegezte tekintetét, miknek tépő rengetegében megcsillant valami lobogó, átkátszó anyag, saját akarattal rendelkező kígyóként tekeregve. -Ez lehetetlen! Hisz el lett pusztítva! A Mennyek Madártoll Talárjának egy apró, mégis létező cafatja lengett meg a karmok közt. Az ördögi tárgyat Houjou elpusztította, miután legyőzték Kaguyát, ki az idő örök megfagyasztásán munkálkodott. De a talár egy kis darabja mégis ott hullámzott az idegen kezei közt, mint valami villogva mosolygó, huncut kis kígyó. Inuyasha döbbent arcán peckes grimasz görbült fel: -Nem érdekel, hogy hogyan jutott hozzád a talár egy darabja, de ideje meghalnod, akárki is vagy!-üvöltötte a fiú, mikor szemei remegve kigúbbadtak medrükből, miközben kétségbeesett kezét a hasához szorította. Az ujjai mögül forró vér buggyant elő, mi fröcsögve végigcsorgott a ruháján. Inuyasha a háta mögé tekintett. Az idegen mögötte állt, haja vadul fodrozódott a tépő levegő árjában, miközben felcsillantak véres szemei és risszindulatú, förtelmes mosolya, mi ráncos grimasza közt ragyogott az agyaraival. Kezei megroppantak. Ujjairól Inuyasha vére cuppogott. -Átkozott...-nyögte a fiú. Az ismeretlen vad, vérszomjas vágyaktól hullámzó tekintetével Kagoméra nézett, miközben szinte füléig húzódó mosoly öntötte el pofáját. -Kagome...-suttogta Inuyasha. Hirtelen egy szőke hajú lány rontott elő a sűrűből. Ayure ajkai kétségbeesett tiltakozással elszakították egymást, miközben könnyei csengve elöntötték a villámoktól vibráló, hideg levegőt: -Ashka! Kérlek, ne csináld! A gonosz lény megtorpant, sátáni vigyora lehervadt, amint a sikítozó lányra nézett. Csattogó pofájára, min vicsorgott a szörnyeteg, most valami emberi érzelem burjánzott fel, amint torz szája mögül halk, gyenge suttogás süvített ki: -Ayure... -Ashka!!!!!!! Kérlek, hagyd abba!!!!!! Kagome már nem tudta megállítani kezeit. Ujjai autómatikusan íja fele kaptak. Szent nyila megcsillant fenyegető, mennyei fényével. Ashka elrugaszkodott a földtől a kút fele. Kagome kilőtte a nyilat, mi felhasította a levegőt. Minden felfoghatatlanul gyorsan zajlott le, olyan összemosódó, kivehetetlen masszává alakulva, minek artikulátlan hangjai egyetlen, értelmetlen sikollyá folytak össze. A szent nyíl a talárt találta el, mit Ashka a kútba dobott. Hatalmas, örvényszerű lyuk jelent meg, mi hullámozva kirobbant a kútból és elnyelte a csapatot. Inuyasha szabadjára engedte a szélbordát, minek vakító fénye óriási darabot harapott ki a mindenség végtelenjéből, mi szikrázó lángtengerré vált, olyan óriási fényvihart kavarva, minek égető nyalábai szinte kiégették a szemeit. Mintha egy örökkévalóságig tartott volna, mire elcsendesedett a köd és lassan szertefoszlott, de mikor végre felperdült fátyola, Inuyasha azt kívánta, bár perzselte volna ki a tekintetét az erő. Egyedül volt... Senki sem volt mellette...Sem Kagome...Sem az idegen... Fenyegető levegő borzongatta meg csontjait. Máshol volt, nem a kútnál és nem az erdőben, hanem egy furcsa, tarajos sziklákkal kicsipkézett, haláli mezőn, mi perzselő, vörös ködben fürdött. Az égbolt véres mennyezetén csontmadarak repültek, miközben a távolban kénes levegőt okádtak a tűzhányók. Magma spriccelt belőlük. Hirtelen újra belemart Inuyasha bőrébe a borzalmas balsejtelem. Valami gonosz közelgett...Magának is alig merte bevallani, hogy elöntötte elméjét a hideg félelem. A fiú hátra pillantott. Lassú, gyengéd dallam derengett fel a levegőben, mint egy kísértet, mely kimérten kivetkőzött a vörös köd fátyola mögül, egy tükörrel együtt, minek aranyozott kerete felcsillant: -Ha tudtam volna, hogy a láng elemészti, dehogy aggódom! Tűztől tisztes távolban tartva szemléltem volna. A fiú hátra tántorodott kigúbadt szemeivel: -Ez lehetetlen! Hirtelen erős csapás döntötte le lábairól. Inuyasha füstölgő kezeire pillantott, mik remegtek a kíntól, majd a gomolygó árnyakra nézett, mikből újabb villám súlytott le. Alig tudott kitérni a támadás elől, mert egy szikrázó, fényes ostor csavarta körül a csuklóját és vágta a sziklák pengeéles rengetege közé. Inuyasha ajkai mögül a vér szaporán előbuggyant, miközben remegő tekintettel a feléje magasodó sötétségre nézett. Egy fiú nevetett fel, kinek felvillantak vörös szemei, miközben újra a magasba csapta lándzsáját, mi villámokat okádott: -Nocsak nocsak...Itt a kutya... -Kit hozott a vihar? Csak nem egy kis korcsot?-vihogta az árnyak mögül előlépő zöldes hajú féfi, kinek a fején lévő csápok izgatottan a magasba hágtak. -Nem kit...Hanem mit...-sziszegte hidegen az ébenből kilépő nő, kinek először hullámzó, fehér hajtengere vedlett elő, majd csendes, fagyos szemei, mikben vérszomjas szikrák pattogtak, miközben a homlokán lévő félhold vörösen felvillant. -Téged hallgatván egyre azon tűnődtem: valódit látok? De bizony nem ékkövek ezek, csak szóvirágok. A tükröt tartó, lilás kimonójú alak is felbukkant, kinek ajkai vidáman eltorultak: -És igen...Nem csak illúzió, valódi... Inuyasha nyögve megrezzent. -Örülök, hogy még emlékszel rám korcs...-suttogta Kaguya-Egyszer már legyőztél... -...mégegyszer nem fogsz ki rajtam, mert ezúttal...-sziszegte Menomaru. -...a te halálod napja jött el. Lássuk...-nevette Hayu. -...készen állsz a táncra, kis korcs?!-rikoltott fel Hiten. A megjelenő démonok végtelen, millió sokasága vette körül a hörgő Inuyashát. Valami rossz történt... Valami nagyon rossz...
Folytatása következik...
5. fejezet: Ayure története
Kagome látóterét elöntötte a borzalmas fény, mi szinte kiégette a szemeit. A parázsló szikrák lassan elcsitultak, majd végre újra visszatértek az árnyékok is. A lány tompa fájdalmat érzett a mellkasán, mi halványan elcsendesedett, mint a robajló fényvihar. Torkán iszonyú gombócot érzett, miközben gyomrát bugyborgó rosszullét öntötte el. Forgott vele a világ. Az alakok körvonalai görcsösen derengtek előtte. Többször is meg kellett törölnie szemeit, hogy minden tökéletesen kitisztuljon előtte. Gyengén felkelt és megdörzsölte a vállát, mert fájt neki, mintha neki csapódott volna valaminek. Ijedten körülnézett. A többiek egymáson heverve feküdtek egy kupacban, mellettük ott terült el a lány is, kinek bársony, szőke haja szelíden omlot arcába. Hirtelen éles csattanás rázta meg a levegőt, mitől felriadt Shippou is. Miroku arcán vörös folt vibrált, miközben keze mohón tapogatózott tovább Sango feneke után. A dámonírtónak újra a szerzetes képére kellett csapnia, hogy teljesen felébredjen az álomból. Shippou ijedten felsipított: -Hol vagyunk? Kagome döbbenten körülnézett: -A kútban... -Mi volt ez az egész? Hol van Inuyasha? És hol van az a félszellem? Gyenge nyögés hallatszott fel. A szőke szellemlány kinyitotta szemeit, miközben mély levegőket szívott magába. Ijedten felkelt, majd a csapatra pillantott. Mirokunak kigúbadtak szemei a gyönyörtől, amint a dús keblekre és a csbáíbító hajfürtökre nézett, miközben keze autómatikusan a nyált kívánó idomok fele kúszott, de Sango egy jól irányzott csapással elintézte a perverz férfit. Miroku kinyögte szokásos mondókáját, de a szavak félig benne rekedtek: -Mond, lenné... Ayure szemeibe halvány könnyek gyűltek. -Hol van Ashka? -Ashka?-kérdezte Kagome. -Az a félszellem, kit megtámadtatok. -Mi közöd van hozzá?-de rájött, hogy felesleges volt levegőt pocsékolni ezekre a szavakra, mert a lány arcáról ragyogott a pír, hogy szerelmes a fiúba. -Higgyétek el, ő nem gonosz. Nem akar rosszat. -Megértjük...-suttogta Sango-Ismerős a helyzet. Az a félszellem pontosan úgy viselkedett mint Inuyasha, mikor megvadul és eluralkodik rajta a szellemvér. Valószínűleg vele is ez történt. -Nem tudja mit csinál.-könnyezett a szőke lány. -Mond, ki vagy te? -A nevem Ayure. Kérlek, ne bántsátok, nem ura magának, az a nyomorult ékkő tehet róla. -Ékkő? -Nem is olyan rég történt...-azzal szemeire langy emlék borult. Ashka és Ayure az erdőben sétáltak. A fiú kézen fogta a lányt, majd lassan szembe fordult vele és gyengéd ujjait a szőke hajtengerbe fúrta. Ayure szempillái érzékien átölelték egymást, miközben szelíden felsóhajtott és megcsókolta a fiú kezét, miről édes verejték csorgott alá. Ashka szemei ragyogtak a szerelemtől: -Annyira kívánlak és szeretlek. Örökké veled akarok lenni. Ayure arcát hozzádörgölte az ujjakhoz, majd kinyitotta tengerkék szemeit, mikből szikrázó csillagok öntötték el a levegőt és vonták be őket valami balzsamos, kényeztető, rózsás ködbe. Virágszirmok hullottak rájuk. A rózsaszín hullámok kényeztették bőrüket az érzékek viharába sodorva őket. Ayure azt hitte megfullad a boldogságtól, amint a fiú simogatni kezdte az arcát, majd lassan átölelte erős kezeivel magához szorítva törékeny testét. Sokáig álltak így a viágtengerben, mi lassan elhömpölygött. Hirtelen fenyegető sziszegés törte meg a forró vágyakat. Óriási, acsargó fej rontott elő a sűrűből és a pár fele kapott. Ashka és Ayure ijedten arrébb szökkentek. A féregszerű terentmény kimérten megfordította ocsmány testét, min bugyborogtak a förtelmes és ragadós nedvek romlottan ragyogva. A szörny kitártotta véres, húsos pofáját, miben gonosz agyarak meredeztek, emésztő nyálával nedvessé téve a levegőt. A borzalom szájából újabb száj acsargott elő, majd egy újabb, húsosan és visszataszítóan a pár fele tátogva. A féreg izmoktól dagadó teste nyílként feszült meg amint ellökte magát a földtől. Ashka kitért a támadás elől. Hirtelen, amint a bestia elsuhant a fiú mellett tekergő farkából fenyegető tüskét növesztett. Ashka szemei véresen kigúbadtak, miközben mellkasára pillantott. A tüske átfőtte a testét. A szörnyeteg megfordult. Mindhárom, undorító szája, mi átláthatatlan, habzó nyáltengerben úszott, elmosolygott, miközben a pofa tetején feketén felragyogott az ékkőszilánk. A rém magához emelte a fiút, kinek feje hátra csuklott az iszonyatos fájdalom miatt. A szörnyeteg szájai sipítva kitárultak. Ashka arca eltorzult a kíntól, miközben szemeit becsukta, hogy ne lássa a tátogó förtelmet. A lény hirtelen sziszegve ketté hasadt, mintha egy rothadt kocsonya lett volna. Ayure tűnt fel a fröcsögő hústenger mögül. Ashka nyögve kihúzta magából a tüskét. Testéből sugárban spriccelt elő a forró vér, mit remegő ujjaival próbált elálítani. A lány könnyezve a fiúra borult. Szelíd kezeivel megsimította sápadt arcát. -Tarts ki. -Nincs re...ény. Minyá.. végg..e...-nyögött Ashka, miközben liluló ajkain vérbuborék dagadt majd pukkadt ki ráfröccsenve a képére. -Kell lennie valami megoldásnak. Nem történhet így!!!!! A fiú megfogta a lány kezeit. Ayure kitépte magát az érintésből és kétségbeesetten a szörnyeteg fele nyúlt. Dühösen kitépte belőle az ékkőszilánkot és gondolkodás nélkül a fiúba vágta. Nem érdekelte semmi, csak az, hogy Ashka életben maradjon, azt sem figyelte meg, pedig ott ragyogott ébenen az ujjai közt, hogy az ékkőszilánk fekete. A fiú felhörgött, amint Ayure a nyakába mélyesztette a szilánkot. A hatás azonnal megmutatkozott. A seb szűkülni kezdett beforrva egy pillanat alatt, miközben Ashka kifakult szemeibe újra szikrázó élet szökött. A lány hebegve átölelte a fiút, ki mosolyogva viszonozta az érintést. Ayure sírva fakadt. De hirtelen Ashka mosolya eltorult, nyaka ébenül ragyogni kezdett és szemeire véres árny borult... -Ez történt...-suttogta Ayure-Hogy ne halljon meg bele raktam a szörnyeteg ékkőszilánkját. Miattam vált ilyenné. Az én hibám. Az az ékkő mocskos volt a gonoszságtól és gonosszá tette Ashkát. Felébresztette a benne lakozó szörnyeteget. Kisorában félszellem származása miatt az emberek sokat bántották. Ez is hozzá játszott az átalakulásához. Nem volt nehéz a rosszabbik részének átvenni az irányítást. „Kis korcs...Menj haza kis korcs...”-könnyezett a lány-Ez volt a kezdet, a végső lökést pedig én adtam meg a gonosz ékkővel. -Nem okolhatod magad. Érthető a tetted.-vígasztalta Kagome. -Mégis, mit akart?-kérdezte Miroku. -Nem tudom...-suttogta Ayure. -Hogy került hozzá a Mennyek Madártoll Talárjának egy darabja? És mit akart vele?-kérdezte Sango. -Nem tudom...Semmit sem tudok...-sírta. -Azt is meg kellene válaszolni, hogy hogy kerültünk ide a kútba...hogy hol van Inuyasha és hogy...-kapaszkodott fel a kúton Kagome-...hogy hol vagyunk...pontosabban mikor...-kerekedtek el a szemei. A fák koronáiból gigantikus, kígyószerű lény tekergett elő, de nem törődött a lánnyal, mert el volt foglalva azzal a fehér hajú szellemmel, ki a sűrűből ugrott elő. Kagoméban rekedt minden szó. Ryuukossei és Inutasiho véres harcát látta.
Folytatása következik...
6. Fejezet: A játék
Inuyasha kezére forró ostor tekergett, mi a magasba rántotta, szinte kitépve a csuklóját, mi fájdalmasan megroppant. A kegyetlen csóva a magasba csapta a fiút, kinek testén azonnal jeges borzongás futott fel ,miközben a maró kín parázslóan felperzselte az izmait és felszántotta a bőrét. Inuyasha teste tehetetlen rongybabaként süvített a levegőben, egyetlen, remegő, elmosódott folttá változtatva, mi körül forrón csillantak fel a vércseppek. A fiú azt hitte, hogy elájul, de próbálta ébren tartani magát, pedig nem kívánta azt az érzést, mi fojtogatta most egész lényét. Az ostor egy sziszegő mozdulattal most a nyaka köré csavarodott és hátra csuklatta a fejét. Inuyasha csontjai halkan megreccsentek, bőre sercegve füstölögni kezdett, miközben szájából elfojtott, kíntól gyenge hörgés buggyant elő. A csáp újra megvonaglott a levegőben, majd a földhöz csapta a félszellemet. Inuyasha teste elterült a földön, keze mozdulatlanul szorongatta a levegőt. Feléje tornyosultak az árnyak. A vibráló ostor újra előtekergett a köd mögül, mint egy ádáz kígyó, mi mindjárt halálra marja. A fiú szemei hirtelen kikerekedtek, amint eltaszította magát a földtől. A csáp belefúródott a földbe, majd felszántotta óriási sebet szántva rá, miből vérként előbuggyant a láva. A fiú fájalmasan fellélegzett. Hirtelen a köd életre kelt és elöntötte. A szürkés gomolygás csipogva ölelte körül testét. Épp hogy ki tudott térni Menomaru kardja elől, mi alattomosan tört elő a lepkék zápora mögül. Inuyasha kitört a hullámzó bogárrengeteg mögül, mit hirtelen mindenható fény sorvasztott el. A tükör megperdült tengelye körül, miközben gonoszul felvillant. A fiú újra elrugaszkodott a földtől, alatta hatalmas robajjal süvített el a sorvasztó fény, mint egy vad vonat. Inuyasha halvány mosolyt ejtett, mikor teste görcsösen megrázkódott. A kimonója felszakadt. A fiú remegve a földre rogyott, de nem pihenhetett meg, mert a sercegő villám újra feléje sújtott. Sikerült újra elugrania. Forró sziklák csapódtak az arcának. -Látom menekülsz előlünk te kis korcs. De igazad van. Semmi esélyed sincs ellenünk... Kaguya szelíden mosolygott lila kimonójában, mikor langy virágzápor birította el a testét, miből kivetkőzve megmutatta gonosz vigyorát, csillogás nélküli szemeit, és mérgezett haját, mi romlottan meglobogott a gomolygó ködben. A tükör felvillant sátáni fényeket festve arcára, miből a fényvihar őrjöngve előrobbant. A fiú maga elé rántotta a Tetsuigát, mivel felfogta a maró sugárt, de a fényben hirtelen kék szikrák jelentek meg. A villám sziszegve belemart a kardba. Inuyasha felhörgött fájdalmában. Hiten újra lesújtott, de Inuyasha újra felfogta a karddal a csapást. Kaguya kezét kecsesen kinyújtotta, miből süvítve előtört a vörös, hegyes kis csáp mohón kapva a félszellem fele. Inuyasha izmai megdermedtek. Halkan várta a végzetes csapást. Hirtelen Hayu ostora megállította Kaguya csápját köréje tekeredve. A nő arany, hideg tekintetével a nőre pillantott: -Ő az enyém... Kaguya arca eltorzult a sötét dühtől. A két csáp sziszegve elengedte egymást, majd újra egymásnak rontottak és belemartak egymásba. Vibrálva megremegett a levegő. Bűdülve újra összecsaptak, mire Kaguyáé fröcsögve szétrobbant. Hayu félelmetes higgadtsággal a magasba szökkent és riválisa fele nyújtotta ki villogó kezét, mikor hirtelen felragyogott a tükör. Hayu alakja elhalványult, majd sisteregve szertefoszlott... -Már megint kezdik...-sóhajtott fel Hiten. -Pedig most a vendéggel kellene foglalkozni. Kutyuli!-füttyentett fel gonoszul Menomaru. Lepkék zápora hullott alá, mik örvényölve a magasba lökték a félszellemet. A rovarok vonagló hurrikánja a magasba hajította a fiút, kibe azonnal belemartak a villámok. A Tetsuiga félig-meddig elnyelte a szikrákat. Inuyasha a földre esett. Kimonója szakadtan lengett le róla szétmarcangolt rongyként, miközben sebeiből előbuggyanó vére összemaszatolta testét. Hiten feléje rántotta újra a lándzsáját, mikor hirtelen Inuyasha kétségbeesetten felkiáltott: -Szélborda!!!!!!!!!!!! A kardból bömbölva előrobbant a sárgás fény, mibe belefulladt Hiten mosolya, Menomaru lenéző pillantása és Kaguya előre szökkenő kecsessége. A szélborda lassan elcsendesedett. Kénes füst gomolygott az ellenfelek helyén. Inuyasha felsóhajtott, miközben megszorította mellkasát. Hirtelen a semmiből vörös csáp lövelt elő és bele mélyedt a vállába. A fiú szája kitárult, de hang nem jött ki belőle, csak néma rikoltozás. A vér sugárban spriccelt elő sebéből, mikor a csáp kitépte magát belőle. Kaguya, Menomaru, Hayu és Hiten alakja kimérten összeállt. Inuyasha rémülten felmordult. Menomaru elégedetten megszólalt: -Mi az? Egy halottat nem tudsz megölni. -Arra már én is rájötem, hogy döglöttek vagytok, érzem a testetekből áradó bűzt, de nem zombik vagytok. -Nem...Egy itt a pokol korcs...A démonok pokla. Minen gonosz lény ide kerül. Látod...Megöltél minket és itt vagyunk. De te is itt vagy. -Nem kell kutyának lennem ahhoz, hogy ne érezzem belőled az életet.-hunyorgott Hiten-Mint derült égből a villmcsapás, érkeztél ide közénk élve. Hogy hogyan kerültél ide, nyugi, fogalmun sincs. A lényeg, hogy itt vagy.-azzal a lánzdsáján gonosz, kék szikre tekergett fel. -Ez itt a túlvilág. A z élet tükrének másik oldala. Te élsz. De most, ha megölünk, már nem mehetsz el innen. Örökre itt maradsz akkor velünk.-ragyogott fel Kaguya tükre. -Örökre játszani fogunk kutya.-azzal a magasba emelte a lándzsát. -Hölgyek, urak, mindenki állj.-csitította a hörgő démonokat Menomaru-Úgy gondolom, mindenkinek jár a dicsőség. Azt javaslom bírjuk együtt maradásra ezt a fattyút. Rikácsoló nevetés tört elő a démonokból, mi egyetlen, hullámzó, artikulátlan robajjá folyt össze. Menomaru szeme vörösen felragyogott. Hayu kezén vibrálva előtekergett az ostor, mint egy elbűvölt kígyó. Hiten lándzsája kékesen a magasba csapott. Kaguya tükre megperdült maga körül és felvillant...
|