***A megzavarodott időkút***
ashikaga 2006.02.22. 13:01
ashikaga egyik újabb kitűnő alkotása...
első három fejezet
1. fejezet: Kis korcs...
A víz szelíden csengett, miközben a langyos szél gyengéden végigsimította tükrét, min bársony hullámok kavarták fel és torzították el az alakokat. Egy labda pattogott végig huncutul a kúton, nyomában egy fehér hajú kisfiúval. A játék a túloldalon megállt és pimaszul kicsiny gazdájára meredt, mikor rá fenyegető árnyék borult. A kisfiú kétségbeesett, félénk szemeit a feléje magasodó férfira szegezte, ki ében tekintetével rámerdt. Az ember sötét, ráncoktól torz képén ördögi grimasz terült szét, amint felvillantak a fogai, miközbe ngonosz ujjait a labda köré csavarta. A gyerek nem értő szemeit a fenyegető, ropogó ujjakra szegete, mik incselkedően a magasba emelték a „nyüszítő” játékot. A fiú ujjait kinyújtotta, de nem érte el a labdát. Harsány, gonosz nevetés hulláma lobogott meg a levegőben: -Menj haza kis korcs! Embertömeg gyűlt a fiú köré, kinek testét elöntötte a rosszindulatú rikácsolás, mi a megvető mosolyok mögül habzott: -Kis korcs! -Takarodj kis korcs! A gyerek nem értette a szavakat, de égették elméjét, mert forró gyűlölet sugárzott belőlük. A fiú arany szemei sós derengéssel teltek meg. A gonosz férfi ujjai nyikorogva kitárultak eleresztve a síró labdát. A kisfiú átszaladt a hídon anyjához. A nő bánatos szemeivel fiára meredt, ki menedéket keresett hosszú hajtengerében. A gyerek ártatlan hangon megszólalt: -Anyu. Mit jelent az, hogy korcs? A fiú nem értette, hogy mik azok az ezüstös csíkok, mik végigfolytak a nő arcán. Hidegek voltak...Hirtelen forró vörösség csorgott végig a fiú arcán. Mikor feltekintett, szemeit elöntötte valami kegyetlen nedvesség. Anyja homlokán seb tátongott, miből szaporán bugyogott a vér. Újabb, éles kő csapódott a nőhöz, mi a földhöz csapta a törékeny testét. Viygorgó tömeg állt a túloldalon. Az egyik férfi képére ördögi ráncok kunkorodtak fel, miközben kezét a magasba emelve kitárta ujjait. A kődarab suhogva kettészelte a levegőt. A fiú arcához csapódott. Rikácsoló , irtózatos hahotázás zengett. A fiú lassan felkelt. Habzó vére ajkaira csorgott, onnan le a földre. Szemeit nem lehetett látni, azok ében semmibe merültek bele, miközben haját megfodorta a sziszegő szél. -Tanítsuk móresre a kis korcsot és az anyját!-ordított fel az egyik ember. A földön fekvő nő remegő ujjait fia felé nyújtotta, miközben szemeiből könnyek zápora tört elő. A szél kísértetiesen suhogott. Hirtelen a gyerek szemhélyai eltaszították egymás, szinte kilövelni a szemgolyót, mi véresen ragyogott dühödt szikrákat szórva. A féktelen nevetés hirtelen elnémult véres semmibe fulladva...
Folytatása következik...
2. Fejezet: Csak egy korcs!
Kagome íját határozottan előre rántotta, miközben szent fénytől lobogó hegyén tiszta fény csillant fel. -Kagome! Siess! Mire vársz még?-fordult meg aggódva Inuyasha. -Azt mondtad bízol bennem! Inuyasha elmosolygott, majd visszapillantott Menomaroura, kinek homlokán a féktelen erő fenyegetően felragyogott. Kaguya arcán gúnyos mosoly jelent meg, amint rápillantott a feléje közeledő szélbordára, minek ragyogó habjai ádázul feléje csaptak, hogy elnyeljék: -Ezzel nem tudsz megállítani! Menomarou homlokán ragyogó szimbólumból a vad, szikázó villámok kíséretében előrobbant az erő gyilkos fényével töltve meg a süvítő levegőt. Kagome kilőtte a nyilat. Kaguya tekintetét hátra kapta kínos meglepettségtől sápadt arccal, amint a szerzetes botja letépte róla a tekergő talárt és belerobbant a tükrébe annak ezüstös szilánkjait szétszórva a levegőbe. A nő gonosz szemeit újra a tátogó szélbordára szegezte, miközben romlott, csapkodó haja belekapott az arcába. -Megmutatom, hogy milyen puhány alak vagy! Ezt az erőt nevetted ki! Menj szélborda!-üvöltötte el magát Inuyasha. Menomarou vigyora hirtelen a mélybe zuhant döbbent grimaszt festve torz képére, mire lobogó árnyakat vetett a szélborda, mi eggyé vált Kagome szent nyílvesszőjével. Kaguya üvöltése visszhangozva omlott rá a mindenségre, amint elnyelték a tépő habok. Hayu sárga szemein megtört a jég, amint üresen tátongó pupillája összezsugorodott a döbbenettől. A nyíl ragyogni kezdett a keze közt tiszta fénnnyel borítva el arcát, mi torzzá vált a fájdalom miatt, amint a tárgy felrobbant az ujjai közt, cafatokra tépve szét. Hayu döbbenten eleresztette Inuyasha nyakát, ki kitépte a nő öve mögül Jaken botját és a Tensaigát, majd lecsapott a Tetsuigával. A nő fagyos tekintete megakadt a páron, miközben görcsösen kinyújtotta épen maradt kezét a közeledő kijárat fényeit próbálva elérni. Haja csendesen lobogott, miközben teste kettészakadt. Torz ajkai döbbenten szakadtak el egymástól, mikből süvítve buggyantak elő utolsó szavai, miket a FORRÓ gyűlölet szült meg: -Ő....Csak egy korcs......És Ő...............Csak egy ember................ Menomarou alakja görcsösen megrándult az őt felperzselő szélborda fényeiben, miközben nyögve kilehellte az egő levegőt: -Hogy tudott egy félszellem és egy ember....... Az elcsenedesedő fényvihar utolsó szikrái tekeregve a magasba csaptak, miközben még mindig sziszegett Kaguya fájdalmas hangja: -Ő csak egy korcs!!!!!!! És ők csak emberek........ -Legyőzött egy korcs. Mindkettőnket...-gúbbadtak ki Hiten szemei, amint kettéhasította a Tetsuiga. Hisz ő csak egy korcs... Egy kis korcs. Csak egy gyenge korcs!
-Azt gondolod hogy csak egy kis félszellem az utamba állhat?-morogta a szörnyeteg, miközben kinyújotta pengeszerű karmait. Inuyasha peckesen meglendítette a kardját, miből előrobbanó szélborda egy pillanat alatt elsorvasztotta a bestiát. -Ez szép volt Inuyasha.-mosolygott Kagome. -Keh! Már nagyon unom. Mindig ugyanaz a szöveg. Olyan beképzeltek néha a démonok, hogy idegesítően fenn hordják az orrukat a származásuk miatt. -Nem baj ha alábecsülnek. A meglepetés erejével csapsz le rájuk. -Nem az a baj, hogy engem néznek le, de a szavaik mögött érzek egy más fajta gúnyt is.-sütötte le a Inuyasha arany tekintetét. A nő bánatos szemeivel fiára meredt, ki menedéket keresett hosszú hajtengerében. A gyerek ártatlan hangon megszólalt: -Anyu. Mit jelent az, hogy korcs? A fiú nem értette, hogy mik azok az ezüstös csíkok, mik végigfolytak a nő arcán. Hidegek voltak... -Inuyasha?-suttogta Kagome. A fiú makacsul a vállára csapta a kardot elsétálva a lány kezei elől. Kagome figyelte, ahogy a fiú előtte lépked. Szemei halványan derengeni kezdtek, de aztán édes mosoly kúszott fel arcára, mi vidám görcsre rántotta lábait, amint a fiú után szökkent.
Folytatása következik...
3. Fejezet: A vérvörös szemű félszellem
Egy lány futott az erdőben. Szőke haja vadul lobogott a levegőben, meg-meg csapva hegyes füleit, miközben aggódó, kék szemeivel, mik a végtelen tenger gyönyörével értek fel, futva tekintett a sűrűbe. Lassan féktelen derengés törte meg tekintete szelíd víztükrét. Ajkai kétségbeesetten eltorzultak, miközben tudatát merengő emlékek öntötték el. Ő futott gyerekként az erdőben. Nyögve, zihálva rohant a sűrű gallyak útvesztőin, miközben ijedten sikítozott: -Ashka! Ashka! Hol vagy Ashka!? Hirtelen aggódó, könnyes szemei megtalálták a fiút, ki a pataknál ült, kezét megmártva a vízben, mibe vérvörös csíkok burjánztak. A lány ijedten Ashka fele fordult: -Ashka! Mi a baj? Megsérültél? A fiú fehér haja meglobogott a sós szagú szélben, majd furcsa, arany szemekkel hátra fordult kutya füleit a magasba csapva és rámeredt az előtte álló alakra: -Ayure...Kérlek, menj el...-suttogta. -Mi történt Ashka? Ayure most vette észre a borzalmas dolgot, hogy a fiú kezeit átáztatta vörös masszaként bugyogó vér, mi fröcsögve csorgott le a görcsös ujjakról. A fiú furcsa, zavarodott szemeivel rámeredt a könnyező lányra: -Valami borzalmasat tettem... Ayure torkából kétségbeesett, fájdalmas zihálás tört elő. Ajkai elszakították egymást, nyelve görcsösen formálta a szavakat, miközben elüvöltötte magát: -Ashka! Az ében sűrűben végre megpillantota a fiút. Mint egy gomolygó kísértet, vált láthatóvá a lobogó árnyak közt. A lány megállt és rámeredt. Ashka szemeit nem lehetett látni, mert sötét semmiben úsztak, miközben ezüstös hajfürtjei csomóban az arcára omlottak fenyegetően, fekete árnyakat vetve ráncos arcára. A fiú már nem volt gyerek, ifjúként állt a gyönyörűséges, fiatal lánnyal szemben. Ayure csak most vette észre a ráncos árnyak kavargó tengerében a szikrázó dolgot. Döbbenten fogta fel, hogy a fiú agyarai ragyogtak fel, tompa fényükben az ő, sápadt arca tükröződött. -Ashka...-suttogta halkan. Hirtelen az ében arcon felvillantak a szemek, mik vérvörösen ragyogtak. A lány tett egy lépést hátra, de aztán meggondolta magát és a fiúhoz lépett, kinek állkapcsa csattogva kitárult nyáltengert fröcsögve. A lány kinyújtotta egyik kezét: -Ashka... A fiú felmordult, ropogó fogai mögül fenyegető morgás hullámzott ki. -Ashka...Megismersz? A fiú szemei véresen, cuppogva forogtak medrükben. -Ashka...Tudod ki vagyok? A fiú tépő kezein a karmok vérszomjasan felvillantak. -Ashka! Én vagyok az, Ayure! Erősödő morgás töltötte meg a levegőt, mi görcsös remegésre kényszerítette a lányt: -Kérlek, nézz a szemembe Ashka! Le tudod győzni! Tudsz uralkodni rajta! Hatalmad van felette! Kérlek, nézz rám! Nézz már rám!!!!!-azzal átölelte a fiút. A lány nyugtató, szépséges tekintettel rámeredt a fiúra, kinek szája lassan becsukódott. Írózatos, véres szemei körül a gonosz köd lassan megtört, majd sercegve eloszladt, meglátva benne Ayure saját arcát a féktelen derengés rejtekében. A fiú hirtelen kitépte magát a lány karjai mögül és ijedten rápillantott: -Menj el...kérlek, nem akarlak bántani. -Tudom, hogy sosem tudnál bántani. Kérlek, hadd segítsek. -Bántani foglak, ha nem mész el innen. -Ashka, tudom, soha nem tudnál másokat bántani...Vagy................Igen? Ashka nyakán sötét fény villant fel. A fiú elfutott. Lassan eltűnt az erdő mélyében magára hagyva a lányt, kinek kétségbeesett arcát elöntötték a ráncos könnyek. Folytatása következik...
|