Kagome visszament a saját világába, Inuyasha pedig utána. Shippou Kaede anyónál maradt, Sango pedig visszatért a falujába. Miroku-t elhívták egy hegyi faluba, mely a szellemirtók falujának közelében volt, teljesítse szerzetesi kötelezettségeit. Megbeszélték, találkoznak egy hét múlva. Sango virágot vitt a sírokra, melyek helyét csak földkupacok és elsárgult virágcsonkok jelezték. Már nem küszködött a sírással, hogyha rájuk nézett. Végigjárta a romokat, melyek kísérteties nyugalommal meredeztek a fasáncon belül. Sóhajtott.

-         Nem sírok! Nem sírok!- ismételgette magában. Estére járt és fáradt volt. Lefeküdt oda, ahol egykor az ágya volt.

-         Ki az?- kérdezte és felült. Odakintről mozgást hallott, s mivel Kirara a szoba másik végében szunyókált, ő nem lehetett. Félelem fogta el. Szellemek? Vagy más? Felállt és elindult. Kimonója lecsúszott a vállára. Mezítelen lábai halkan érintették a talajt. Kint egy árnyékot fedezett fel, mely tanácstalanul állt a sírok mellett.

-         Ki vagy?- kérdezte.

-         Sango?- szólt az árny.

-         Igen, ki keres?

-         Heh! Nem ismersz meg?- kuncogott az illető. Miroku! Sango felsóhajtott.

-         Feküdj le valahová!- szólt Sango és visszament aludni. Az ablakból még megleste, ahogy a szerzetes bemegy az egyik üres lakba.

Miroku felsóhajtott. Kint tücskök ciripeltek, s csak az éjszaka hangjait hallotta. Nem bírt aludni a tudatban, hogy szerelme a szomszéd házban alszik, összegömbölyödve, mint egy kismacska. Talán… Miroku szemében reményteljes fény csillant meg. Felállt és kilopódzott. Csak a csillagok ragyogtak, újhold volt. Miroku belépett Sango szobájába, ahol mindössze egy tépett függöny lebegett az ablakon, mely alatt kedvese aludt nyugalomban egy szőrmén. Békésen szuszogott, akár egy elégedett kisgyermek, tejfehér válla mezítelen volt. Miroku egy percig némán mosolyogva figyelte a tüneményt majd óvatosan közeledett, mint lepkefogó egy ritka és gyönyörű lepkéhez. Kezét kinyújtotta, mintha egy tündét akarna megfogni, s félne, az hirtelen felugrik és elszáll. Lehajolt, de ujjai megálltak a lány felett, mint a gyilkos kéz áldozata életét a kezében tartva. Csakhogy ő a szellemirtó szüzességét tartotta kezében. Végül megérintette. Sango első érintésre kinyitotta szemét és felült.

-         Mit akarsz?- kérdezte és megtörölte álmos arcát.

-         Téged- suttogta Miroku. Sango értetlenül nézett rá. Miroku megragadta a vállát és megcsókolta. Forró csók volt, akár a tűz, és erős, akár a vihar. Mindketten lehunyták szemüket. A kimonó lassan csúszott le Sango testén és egyre jobban látszottak gömbölyded idomai. Miroku elengedte a vállát, és keze követte a lány érzéki vonalait. Sango is nekiállt lehámozni a szerzetesi csuhát. A lány hátrahajolt és lefeküdt a ruhák kusza halmazára. Miroku hozzásimult. Férfiassága a szellemirtó combjának feszült. S az a kéz, mely máskor végzetes csapásokat mért a Csonttörő segítségével, most szenvedélyesen simogatták Miroku izmos mellkasát. Miroku megcsókolta Sango homlokát és beletúrt selymes hajába. Sango felhúzta a térdét, melyet Miroku buja csókok sokaságával illetett. Nem bírta tovább. Sango halkan felsikoltott, amint a férfierő belé hatolt, s eggyé váltak. A tücskök ciripelése és a két lüktető test, mely egy éjszakára összeforrt, egy ütemre mozgott. Átadták magukat a gyönyörnek. Miroku halkan nyögdécselt, miközben megpróbált kiteljesedni. Szerelme nyakát csókolgatta aki szinte kiterült a földön. A halott falut betöltötték a gyönyör és a fiatal életerő hangjai.

Miroku felült és Sango is. Most rajta volt a sor, és a hasára feküdt. Miroku finoman rásimult. Kéjsóvár módon a lányba hatolt. Sango fájdalmasan felnyögött. Miroku kissé szorosan érezte magát ezért széttolta a formás combokat. Állát a lány lapockáin nyugtatta, melyek az izgalomtól és a gyönyörtől remegtek. Sango a könyökén támaszkodott, dús keblei a földre nyomódtak. Miroku most ezeket fogta és megpróbálta megfordítani a lányt. Sango meg is tette, buján kapkodva a levegőt. Selymes bőre erotikusan lüktetett. Miroku kezébe fogta a kebleket és végignyalta. Sango felnevetett, ami még több gyönyört okozott a férfinak.

-         Ha nevetsz, úgy a legjobb!- lihegte.

-         Akkor nevettess meg!- mosolygott Sango. Miroku csiklandozni kezdte.

Ezután Miroku került alulra. Széttárta karjait és átadta magát a lány kényeztetésének. Sango buján simogatta a duzzadó izmokat. Sűrű haja selymes szálakban hullott a férfi vállára, aki örömteli kiáltásban tört ki.

   Az elkövetkező egy hét kéjben telt el. Felmentek a hegyekbe és a puszta földön szeretkeztek. A völgy visszhangozta hangjaikat. Csak akkor hagyták abba, mikor egyikőjük már felkiáltott fájdalmában.

-         Hogy telt a hét?- kérdezte Kagome a hét leteltével.

-         Jól- felelt Sango és Miroku egyszerre.