***A halál záloga**
sango-chan15 2006.05.01. 10:35
4. fejezet A halál záloga
Miroku fentről figyelte barátait. Látta a megtört Inuyashát és a szenvedő Sango-t. - Fiam- szólt egy hang mögötte. Az apja volt. - Miroku, ne sírj!- mondta. - nem akarok meghalni. Szeret!- suttogta. - Miroku, ezt kívántad. - Mert nem tudtam. Nem mehetnék vissza- Miroku arcán kisfiús könnyek csöpögtek le. Az apja ingatta a fejét. - Talán egy mód van rá- egy idős, deres zsakállú szerzetes tűnt fel. - Ki vagy te?- szipogta Miroku. - Meg se ismersz? Miroku vagyok, a dédapád! Rólam kaptad a neved!- nevetett az öreg. - És mi a mód?- sürgette a fiatal Miroku. - Ha van egy ember, aki életét is odaadná érted, visszamehetsz. Főleg mivel jó tett miatt kerültél ide. - De ki az?- kérdezte Miroku apja. - Az a kislány. Nagyon szomorú- jegyezte meg az öreg. - Sango. Amióta megláttam, tudom, ő lesz a gyermekeim anyja.... - Tudom. Miroku, én benend élek, látom amit te látsz és érzem, amit te érzel. Hallom a gondolataidat de látom azt is, amit te nem veszel észre- mondta az idősebb. - De a kérdés, ő tiszta szívéből szeret e?- kérdezte Miroku apja. - Ezt csak egyféleképpen tudhatjuk meg. Ha belebújunk- mosolygott a deres szakállú. Botjával hármat ütött a földre, mire mindhárman bársonyos sötétség közepén találták magukat. Aztán sorban ajtók jelentek meg. - Ezek mik?- nézett szét Miroku. - Ez a barátaid szíve- felelt az apja. Valóban, minden ajtóra egy nevet írtak. Inuyasha, Kagome, Kirara, Shippou, Sango, Sesshomaru, stb. Az öreg Sango-éhoz lépett és kinyitotta az ajtót. Odabent kettészakadt a világ. Egyik fele vidám, másik pedig sötét színekkel volt telefestve. A világos oldaon képek voltak, melyek mozogtak. Szép gyermekkori emlékeket örökítettek meg. Alattuk kedves tárgyak feküdtek. A másik oldalon a szenvedések jelenültek meg. Kohaku... De középen az néhány perccel előbb lejátszódott események szerepeltek. Miroku ledöbbent. Nagyképernyőn látta a saját halálát. A barátja, akiben megbízott csuklóig vájt a szívébe. Miroku a mellkasához kapott, most is érezni vélte a fájdalmat. A sötét oldal és a kép nőni kezdtek. Egyre jobban eltakarták a pozitív felet. - Fiam, a lány valóban szeret. Olyannyira, hogy a halálod eltakarja a jó emlékeit. Ha így folytatódik, hamarosan megszakad a szíve. - valamit tennem kell! Mégha nem is élek tovább, Sango nem halhat velem!- tajtékzott a szerzetes. De a másik kettő kifejezéstelenül nézett rá. Arcán forró könnyek potyogtak. - nem halhat meg!- kiabálta.
Hirtelen felült. Sango ráborult, Inuyasha pedig mellette térdelt. Mindkettőjük vállát rázta a sírás. - Miroku!- kiáltotta Kagome. Sango és Inuyasha felkapták fejüket. A szellemirtó Miroku nyakába ugrott. - Hát élsz?- kérdezte mámorban úszva. Mirokz visszaölelte. - Nem haltam meg- égre emelte tekintetét. Nem látta a két öreget. - Miroku! Bocsáss meg!- könyörgött Inuyasha. - Inuyasha, TE nem követtél el semmit. Csak a démonod- mosolygott a szerzetes. Miroku! Szeretlek! örökké veled akarok maradni, és gyűlölöm magam, amiért erre csak most jöttem rá!- sírta immár örömében Sango és a fekete csuhába fúrta az arcát, akár egy kislány. - Néhány csillagot csak akkor veszünk észre, ha már lehullottak- törölte meg az orrát Kagome. - Én is szeretlek- suttogta Miroku és végigsimította a lány fejét.
|