7. fejezet

Keresgélés

Sango megint úgy vezetett, mint egy őrült. Inuyasha a két első szék között hajolt előre. Az egyik kereszteződésben láttak valamit. Mindhárman előrehajoltak.  Egy tömzsi emberke egy kosarat vitt a kezében. Fehér köpenyét valami folyadékkal leönthette, mert egy nagy folt éktelenkedett rajta. Sangoék inkább hagyták és bementek a boltba, ugyanis Inuyasha azzal vezette le a fezsültségét, hogy evett, evett és még többet evett. A foltos ruhás emberke is a boltba ment, és Inuyasha mellé állt be, csokikat válogatni. Inuyasha orrát megcsapta egy jellegzetes szag. Hirtelen eszébe jutott, hol érezte utoljára: a régi ásatáson.

-        Sango! Kagome!- odarohant a lányokhoz.

-        Annak a foltos fickónak kloroform szaga van!- számolt be megfigyeléseiről.

-        Kloroformot öntött magára?- kérdezte hitetlenkedve Sango.

-        Igen. Biztosan érzem.

-        Akkor követjük- Sangoék gyorsan fizettek, aztán még vagy fél órát vártak a kocsiban, mire az emberke komótosan kilépegetett az ajtón, és elindult hazafelé. Sangoék feltűnés nélkül követték. Az emberke halál lassan haladt aztán később felszállt a metróra.

-        Ez csúcs! Hogy fogjuk követni a metrón?- óbégatott Kagome. Sango gúnyosan mosolygott.

-        ó!- mondták egyszerre Inuyasha és Kagome. Sango átment legalább három sikátoron, és utána egy lépcsőn. Azután pedig áthajtott a metróban és követte a szerelvényt a sín mellett.

-        Alagút!- sikította Kagome és összehúzta magát. Sango bekanyarodott a sínekre.

-        Ne pepecselj édesapám!- kiáltotta a metróvezetőnek, aki a visszapillantó tükörben látta meg a kocsit. Elkezdett pislogni, hogy tényleg egy sportkocsi követi e a szerelvényt.

-        Gyorsabban!- mostmár Kagome is belelendült.

-        Hú!- kiáltott Inuyasha. A metróvezető leállította a trént és a kocsi majdnem nekiütközött.

-        Ez meleg volt!- jegyezte meg Kagome.

-        Sango, a reflexeiddel nincs baj!- állapította meg Inuyasha. De a lánynak máris fel kellett verekednie a kocsit az utasok közé, mert az illető, akit követtek kiszállt. Csendesen követték a háza felé. Leparkoltak a másik oldalon és utána mentek.

-        Meghoztam a kaját!- mondta az eszelős. Miroku már majdnem megfulladt.

-        Ventillátorról hallott már? Egy ilyen túszfilmet sem látott? Vagy ennyire nincs fantáziája? Az ilyen helyeken ventilátor is szokott lenni.

-        Kuss! Csak nincs meleged?

-        Meglehetősen.

-        Láttam egy kocsit. Rákanyarodott a metróra, szerintem elhagytuk az alagútban.

-        Milyen kocsi volt.

-        Valami fekete sportkocsi. Egy hosszú hajú lány vezette- Miroku szeme kitágult. Inuyasháék ültek a kocsiban. Ahogy Sango vezet, elhiszi, hogy ráment a sínekre. De mi van, ha a muksó igazat mond, és ottmaradtak. Megrázta a fejét.

-        Talán ismered őket?

-        Nem hiszem. Nincs túl sok ismerősöm.

-        És azok, akikkel az ásatásomon találkoztál?

-        Azokkal csak a sors hozott össze. Sajnos.

-        És az a lány? Láttam, hogy néztél rá?!

-        Mi?

-        Arra a sötétbarna hajúra. Először feketének hittem, de mikor odaállt a másik mellé, akkor már láttam a különbséget.

-        Sango?

-        Ha úgy hívják?!

-        Ahogy én tudom, igen.

-        Tehát ismered.

-        Csak egy kicsit.

-        De azért nem tagadhatod, hogy jól néz ki. A csípője, ú!- Miroku kezdte kényelmetlenül érezni magát. Talán a téma, talán a hőség miatt.

-        Talán meleged van?

-        Meglehetősen.

-        Aha. De nem tudok mit csinálni.

-        Maga a házigazda!

-        És? Te meg fogoly vagy, tudomásom szerint jogod sincs semmihez- az ismeretlen valamit nagyon pakolászott.

-        Szerintem ott maradtak az alagútban. Vagy elvitték őket a zsaruk.

-        És ezt honnan tudja?

-        Hát, sejtem.

-        De idegtépő ez a hapsi!- gondolta Miroku. Megpróbálta kibogozni a kötelét, de nem sikerült.

-        Szét kell válnunk!- jelentette be Sango. Egy hármas úthoz értek, és nem tudták eldönteni, merre menjenek.

-        Nincs más megoldás?- kérdezte Kagome.

-        Ugyan! Ne félj már! Ha valóban Jana Higurashi lánya vagy, akkor…

-        Menj a fenébe!- Kagome csúnyán nézett Inuyashára. Ezzel szétváltak. Kagome egy terembe lépett. A teremben szél kezdett fújni és szegény lány alig bírt megmaradni a lábán.

Miroku majdnem megpusztult a hőségben és a csuklója is nagyon fájt már. De tovább feszegette a kötelet. Nem is tudta eldönteni, hogy a kötél feszegeti az ő bőrét, vagy fordítva. De sikerült. A kötél valamennyire meglazult, és már kicsúszhatott rajta a keze. Megvárta, amíg a fogvatartója eltűnt és kihúzta a kezét. Elkezdett keresgélni a szobában. Nemsokára talált is egy ajtót.

-        Zárva!- kiverte a hideg veríték. Végül kirúgta az ajtót és kiment a folyosóra.

Inuyasha egy dobozban kutatott, hátha talál valami érdekeset. Valaki mögé állt. Ő megfordult és felkiáltott. Az a valaki is.

-        Inuyasha!- mondta az alak.

-        Miroku! Mit csinálsz itt? És miért ijesztgetsz?

-        A jó édes öreganyád ijesztget! Megszökte, attól az eszelős muksótól.

-        Ok.

-        És a lányok?- nézett körbe Miroku.

-        Elváltunk fogalmam sincs, hol vannak.